Balaton Sound;Bényi Ildikó;

2016-07-12 23:23:00

Sound-botrány - Megszólalt az ájultan talált lány köztévés édesanyja

Telefonon nyilatkozott Bényi Ildikó, a köztévé egyik műsorvezetője arról, hogy lányát ájultan találták vasárnap hajnalban a DVBBS nevű kanadai együttes öltözőjében a Balaton Soundon. Bár részletekbe nem bocsátkozott az édesanya, tekintettel lánya lelki állapotára a történtek után, annyit azért elmondott a TV2 Tények című műsorában, hogy mindent elkövetnek azért, hogy kiderüljön az igazság.

Ahogy lapunk is beszámolt róla,  ismert tévés újságíró lányát és annak barátnőjét találták meg eszméletlen állapotban a Zamárdiban rendezett Balaton Sound egyik fellépője, a kanadai DVBBS öltözőkonténerében. A Bors derítette ki, hogy a hétfői hírekkel ellentétben nem két, hanem hat lány ment szombaton az öltözőbe a DVBBS nevű formációval és azok kísérőivel. 

Bényi Ildikó. Forrás: Facebook

Bényi Ildikó. Forrás: Facebook

A Blikk írta meg, hogy ismert tévés újságíró lányát és annak barátnőjét találták meg, és ő lehetett az a szülő is, aki feljelentést tett az ügyben. Bényi Ildikó a Tényekben megerősítette, hogy az ő lánya is az ájult tinik között volt. A hírműsorban a tévés elmondta: "a lányomat annyira megviselte az egész esemény, hogy egyelőre egyáltalán nem szeretnék még nyilatkozni. Gondolom, most mindenki számára érthető, hogy egyelőre a testi és lelki felépülése a legfontosabb számomra. A nyomozóhatósággal folyamatosan kapcsolatban állunk, és azt biztosra veheti mindenki, hogy mindent elkövetek, elkövetünk azért, hogy az igazság kiderüljön” - fogalmazott a TV2 híradójának a műsorvezető, aki hozzátette, hogy amint az ügyvédjük hazaérkezik külföldről, nyilatkozni fognak, addig türelmet és megértést kért.

Bényi Ildikó telefonos interjúját ide kattintva hallgathatja meg!

Gyanús ital után lettek rosszul

Hogy pontosan mi történt a lányokkal az öltözőben, még mindig nem tudni pontosan. Egy biztos: a fiúk a közönség soraiból választották ki a lányokat, akik boldogan mentek fel hozzájuk a színpadra és utána az öltözőbe is. Az Index úgy tudja, a fiatalok a fellépőkkel a backstageben (a kulisszák mögött) folytatták a bulit, fotókat készítettek, pózoltak. Ekkor került elő valamilyen ital, amelynek az üvegét nem látták. Feles pohárban kínálták őket. Azt gondolják, ez az ital volt az, ami a filmszakadást okozhatta.

A hat lányból három lett nagyon hamar – percek alatt – rosszul, egyikőjük a vécében rogyott össze, a másik kettő pedig az öltözőrészben hevert, amikor rájuk találtak. A másik három elszaladt – mondta a Borsnak egy szemtanú. A DVBBS tagjai megijedhettek és – annak ellenére, hogy volt foglalt szállásuk - azonnal távoztak. A reptéren érte őket utol a rendőrség.

Négy férfit állítottak elő

A rendőrség négy külföldi férfit állított elő. Hármuknál a kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt jelzett, őket kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként, egy embert tanúként hallgattak ki a nyomozók. A férfiak szabadlábon védekezhetnek. A rendőrség szakértők bevonásával folytatja a nyomozást, a rendelkezésre álló adatok alapján szexuális erőszak gyanúja nem merült fel - olvasható a rendőrségi közleményben.

A lányok állapotáról nincs információ, a Balaton-parti kórház főigazgatója hírzárlatot rendelt el az ügyben.

Börtönbe is mehetnek

A két kanadai akár évekre börtönbe kerülhet, ha kiderül, hogy ők kínálták meg a lányokat a tudatmódosítóval.– Mindenképpen eljárás indul a fiúk és a lányok ellen is, birtoklásért. Aki kínálta és átadta, az nagyobb bajban lesz. Ez büntetőügyi kategória, 0,5 grammig két év börtön jár érte, nagyobb mennyiségnél viszont 2–8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható – nyilatkozta a Borsnak dr. Lichy József jogász. Hozzátette: a zenészek esetében a segítségnyújtás elmulasztása is megállni látszik, hiszen otthagyták a tehetetlen lányokat, ezért két évet kaphatnak. Mivel Magyarországon büntetőeljárás folyik ellenük, többször kell majd megjelenniük kihallgatáson, ahova személyesen lesznek kénytelen eljönni, nem elég, ha ügyvédet küldenek. Ha nem jönnek, nemzetközi elfogatóparancsot adnak ki ellenük.

Nyilatkozott a zenekar ügyvédje

,,Megdöbbenve értesültünk arról, hogy a fesztivál résztvevői közül többen olyan esemény részeseivé váltak, amely miatt kórházba kerültek. A hatósággal természetesen együttműködünk” – áll a DVBBS zenekar ügyvédjének, Papp Gábornak a közleményében. ,,A rendőrség megerősítette: nem volt semmilyen kapcsolat köztünk és a fenti incidens között, így elutazhattunk. A marihuana birtoklási eljárásban természetesen elérhetőek maradunk, hogy tisztázzuk az állításokat. Jobbulást kívánunk a megbetegedett áldozatoknak.”