Szolnok;kajak-kenu;olimpiai válogató;

2016-07-15 07:54:00

Megint Hufnágelék nyerték a válogatót

A Hufnágel Tibor, Somorácz Tamás, Ceiner Benjámin, Kugler Attila összeállítású egység nyerte a férfi kajaknégyesek csütörtöki versenyét, egyben olimpiai válogatóját a kajak-kenu országos bajnokságon, Szolnokon.

Az ebben a számban kiírt első ötkarikás válogatón is ez a hajó győzött júniusban azzal a különbséggel, hogy akkor Somorácz helyén még Dombvári Bence ült. Később ez a kvartett csupán a hetedik helyen végzett a moszkvai Európa-bajnokságon, ezért döntött úgy a szövetség szakvezetése, hogy új válogatót ír ki Rióra.

Időközben kiderült, hogy Dombvári június 9-én, azaz éppen az első válogató napján pozitív doppingmintát szolgáltatott - a szervezetében a stanazolol nevű anabolikus szteroidra bukkantak -, így immár nélküle állt fel, s nyert ismét az egység.

A második helyen ezúttal is a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán vezette hajó végzett - ebben a négyesben is volt egy változás, nevezetesen az, hogy Tóth Dávid helyére Szalai Tamás került. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség korábbi közlése szerint a férfi kajak szakág végleges olimpiai csapatának összetételére Storcz Botond vezetőedző a mostani négyes válogató eredményei alapján fog javaslatot tenni. A javaslattal kapcsolatban az MKKSZ elnöksége hétfőn hozza meg végleges döntését.

Az ob első napján a férfiaknál leginkább a fiataloké volt a főszerep, a nőknél pedig az olimpiára készülő egységek győztek. A kajakos Kozák Danuta triplázott, miután egyesben, Szabó Gabriellával párosban és végül a négyes tagjaként is a dobogó tetejére állhatott. Az országos bajnokság szombatig tart Szolnokon, pénteken kilenc, a zárónapon pedig 13 döntőt rendeznek.