Szeged;villamos;kerékpár;

2016-07-30 18:22:00

A fáradt bringás felülhet a villamosra Szegeden

Díjmentesen szállíthatók kerékpárok a szegedi villamosokon, az új szolgáltatást csúcsidőn kívül vehetik igénybe az utasok.

Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester elmondta, Szegeden folyamatosan igyekeznek fejleszteni a kerékpáros és a közösségi közlekedés infrastruktúráját, és lépéseket tesznek a két utazási forma összekapcsolása érdekében. Az elmúlt években nyolc végállomáson épültek kerékpártárolók, és folyamatosan bővül a biciklik elhelyezésére is alkalmas megállók száma, a közeljövőben is negyven ilyet alakítanak ki a városban - tudatta az alpolgármester. Hozzátette: a kerékpárok szállítása villamossal lehetővé teszi, hogy biciklisek a korábbinál nagyobb távolságokat tegyenek meg.

Németh Zolán Ádám, a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) tömegközlekedési üzletágért felelős vezetője elmondta, Európa számos városában lehetőség van a kerékpárszállításra, de különböző szabályozási, műszaki megoldások és díjtételek érvényesek. Az SZKT a Nemzeti Közlekedési Hatósággal együttműködve az év végéig teszteli a szolgáltatás fogadtatását, valamint a kerékpárok szállítására kialakított rögzítési megoldásokat.

A próbaüzem időszaka alatt a jelzéssel ellátott ajtóknál lehet felszállni kerékpárral. A villamosokon keréktámaszokat és rögzítőhevedereket szereltek fel, ezekkel járművenként két bicikli szállítható biztonságosan. Munkanapokon, csúcsidőben - reggel 6-tól fél 9-ig és délután 1-től 5-ig - nem szállítható kerékpár, erre a járműveinken piktogramok is felhívják a figyelmet - tudatta a szakember.

A tesztüzem végén - konzultálva civil kerékpáros szervezetekkel - a közlekedési társaság a tapasztalatok alapján tesz javaslatot a város vezetésének a szolgáltatás állandó bevezetésére.