Tudomány;régészet;M70;Árpád-kor;

2016-08-04 19:42:00

Árpád-kori árokrendszerek részletei kerültek elő az M70-esnél

 Az M70-es autóút autópályává fejlesztendő nyomvonalán csütörtökön befejeződött a régészeti próbafeltárás, amelynek eredményei szerint a környéken a korábban megismertnél nagyobb területen éltek emberek.

A kutatásokat koordináló Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ az MTI megkeresésére arról számolt be, hogy a Letenye és Muraszemenye közötti szakaszon július 18-tól végeztek régészeti próbakutatást a központ megbízásából a Lekri Group Kft. munkatársai. A régészek négy helyszínen, összesen 5200 négyzetméter nagyságú területen végeztek kutatást, hogy meghatározzák az útépítés előtti további régészeti feladatokat.

A 22 kutatóárok közül 17 esetében találtak leleteket, zömében cölöphelyeket, gödröket és árkok részleteit bontották ki. Ezen a területen is kerültek elő korábbi ásatásokon már megfigyelt Árpád-kori árokrendszerek részletei. A feltárások során jellemzően Árpád-kori kerámiatöredékek és agyaggolyók kerültek felszínre. Ez utóbbiak pontos rendeltetését még nem sikerült egyértelműen meghatározni, de a Zala megyében feltárt korábbi hasonló leletek alapján valamilyen ipari tevékenységhez, vasmegmunkáláshoz köthetőek, amit az itt előkerült vassalak is bizonyíthat. Az Árpád-kori leletanyag mellett ugyanakkor őskori kerámiatöredékek és két darab kova is felszínre került.

Az elmúlt két hétben zajlott és csütörtökön befejezett próbafeltárás eredményei arra utalnak, hogy a korábbi feltárásokból megismertnél nagyobb területen éltek itt a középkorban - derül ki a Forster Központ tájékoztatásából.