6.oldal;kilakoltatás;pengő;

2016-08-15 08:23:00

Huszonöt pengőért — öt emberélet

Nem borzalmas rablógyilkosságot jelent ez a cím. Nem, Nagy Ferenc ötven esztendős kőműves nem azért akart embert ölni, hogy kirabolja őket. Nem is választott ki áldozatul olyanokat, akiknél sok pénz lehetett volna! Nagy Ferenc a huszonöt pengő miatt a tulajdon családjával akart végezni, meg önmagával. Huszonöt pengős lakbér hátraléka volt, ezért akarták hétfőn kilakoltatni a Külső Jászberényi út 38. szám alatt lévő lakásáról. Nagy Ferenc, amíg nem volt munka nélkül, sok házat, sok lakást épített — mindig másnak. És most, hogy egyszer adós maradt a bérrel, ki akarták dobni az utcára két gyermekével, meg azzal a harmadikkal, aki még meg sem született, valamint a feleségével együtt. Nagy Ferenc, aki sok lakást épített, de akinek nem jutott hajlék, nem akarta ezt bevárni és vasárnap délután konyhakéssel ki akarta irtani a családját. Feleségét és gyermekeit megmentették a szomszédok, tehát csak önmagát mérgezhette meg. Életveszélyes állapotban szállították a kórházba, ott — legalább egyelőre — biztos fedél alatt van.