Török áfium Németországban

Tízezrek tüntettek nemrégiben Recep Tayyip Erdogan mellett Kölnben. A németországi törökök körében szülőhazájuk államfője népszerűbb mint valaha, s sokkal inkább őt tekintik vezetőjüknek, mint Angela Merkelt. Ez azért is érdekes, mert egy másik ország állampolgárai. Hogyan lehetséges az, hogy egy teljesen szabad országban élő közösség így kitart a nem éppen demokratikus intézkedéseiről ismert politikus mellett?

Nehéz helyzetbe került a német kormány a török puccskísérlet után. Miközben ugyanis a kormány illetékesei rendre próbálják arra rávenni az ankarai kormányt, ne sértse meg a demokrácia alapértékeit a tisztogatások során, érzékelhető az is, túlzottan kemény hangot sem akarnak megütni Erdogannal szemben, ami elsősorban nem a német-török viszony megromlása miatti aggodalomra vezethető vissza, hanem arra, hogy jelentős török kisebbség él az országban, amelynek jelentős része a jelenlegi ankarai vezetéssel rokonszenvez.

Német politikusok a július 31-i kölni tüntetés nyomán kijelentették, nem engedhető meg, hogy a törökországi konfliktusokat Németországba „exportálják”.

Németország, azaz a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) 1961-ben kötött megállapodást Törökországgal arról, hogy várják a szakképzett török munkaerőt az országba. Előzőleg már hasonló megállapodást kötött Bonn Olaszországgal, Spanyolországgal és Görögországgal is. Ankara azért írta alá a megállapodást, mert egyebek mellett a török vendégmunkások hazautalásai révén akarta csökkenteni a fizetési mérleg hiányát.

Eleinte még szó sem volt arról, hogy a Törökországban is csak „Gastarbeiter”-nek nevezett vendégmunkások huzamosabb ideig maradnak Németországban. A következő években azonban a családfőt feleségük és gyermekeik is követték az NSZK-ba, így ekkor már eszük ágában sem volt elhagyni az államot. Ma már az első vendégmunkások dédunokái születnek itt. Nemcsak törökök, igen sok török útlevéllel rendelkező kurd vette fel a német állampolgárságot.

Nehéz megállapítani a ma Németországban élő törökök pontos számát. A német állampolgársággal rendelkezőket ugyanis nem számolják törököknek, illetve mivel nem létezik önálló kurd állam, ezért a hivatalos statisztikákban is a kurdokat törököknek tüntetik fel. Bár egyes közlések szerint csökken a törökök száma, ezen okok miatt ez még nem jelenti a török gyökerekkel rendelkezők számának csökkenését, éppen ellenkezőleg. 2000. január 1. óta ráadásul a török családok Németországban született gyermekei automatikusan megkapják a német állampolgárságot, ami még nehezebbé teszi a számításokat.

A különféle adatok ellenére teljesen egyértelmű az, hogy a német után a törököké a legnagyobb nemzetiség Németországban még úgy is, ha 500-800 ezerre tesszük a kurdok számát. A német statisztikai hivatal tíz éve 6,75 millióra tette a külföldiek számát, akik közül 1,739 milliót számoltak töröknek. Ez jóval kevesebb ugyan az 1998-as 2,11 milliós adatnál, de az említett okok miatt a török gyökerekkel rendelkezők valós száma ennél jóval magasabb. 2013-ban számukat 2,793 millióra tették. 2005 óta évente átlagosan 20-30 ezer török veszi fel a német állampolgárságot. 2000 eleje óta az, aki újra felveszi a török állampolgárságot, elveszíti a németet.

2005 óta megfigyelhető, hogy sok török elégedetlen a helyzetével, ezért visszamennének szülőhazájukba. A dortmundi Futureorg nevű intézet felmérése szerint 38 százalék nyilatkozott így. 42 százalék azt közölte, honvágya van. Igen sok vendégmunkás a keleti, anatóliai országrészből érkezett, amely sokkal konzervatívabb a nyugati, európai résznél. Ez is magyarázza a kormánypárt, az AKP népszerűségét. S akad egy másik fontos ok is: Németországban rendkívül erősek az ankarai kormányhoz köthető szervezetek, amelyek meghatározzák a honfitársak gondolkodását, igen erőteljes kampányt folytatnak az AKP mellett.

A legutóbbi, 2015 novemberében megrendezett parlamenti választáson az 570 ezer választójoggal rendelkező németországi török 59,7 százaléka voksolt az AKP-ra, amely tíz százalékkal magasabb, mint amennyit a párt ténylegesen a parlamenti választáson szerzett. Ilyen nagy arányban egyetlen másik európai államban sem szavaztak Recep Tayyip Erdogan tömörülésére.

A felmérések alapján Észak-Rajna-Vesztfália tekinthető a kormánypárt németországi fellegvárának, kiváltképp Münster (71,09 százalék voksolt itt a pártra), Essen (67,11), valamint Düsseldorf (64,6). Ez is magyarázza azt, hogy ebben a tartományban már három ízben, 2008-ban, 2013-ban és 2014-ben is rendeztek tüntetéseket Erdogan mellett. Ezeket a megmozdulásokat ugyanaz az Európai Török Demokraták Uniója (UETD) szervezte, mint a július végi kölnit. A 2004-ben alapított szervezet az AKP legfontosabb lobbistája német területen – írja a Spiegel Online. Az UETD rendszeresen szervez választási kampányt a köztársasági elnök mellett, helyettes vezetője, Fatih Zingal pedig a különféle televíziós műsorokban rendre lelkesen védi meg Erdogan politikáját.

Még nagyobb nyomást gyakorol az itt élőkre az Egyházügyi Hivatal Török Iszlám Uniója (Ditib). Ez a fedőszerv legalább 900 török-iszlám mecsethez kötődő közösséget irányít. A Ditibet közvetlenül az állami Törökországi Egyházi Ügyek Elnöksége (Diyanet) alá tartozik, ez is finanszírozza. A szervezet a török kormányfői hivatal szerve, 2002 óta, tehát amióta a jelenlegi kormánypárt van hatalmon, az AKP irányítja.

A Ditib befolyását mutatja, hogy ez a szerv dönt még olyan kérdésekben is, melyik imámot küldjék Törökországból Németországba. Általában négy-öt évig szolgálnak itt. Közülük a lehető legkevesebben beszélik a német nyelvet, s még arról sincs sok fogalmuk, miként élnek honfitársaik az Európai Unió legbefolyásosabb tagországában.

Hasonlóan befolyásos a Milli Görüs Iszlám Közösség, amely – amint a neve is sugallja - több száz mecsethez tartozó muzulmán közösséget irányít. A 30 ezer hívővel rendelkező mozgalom a német alkotmányvédelmi hatóság megfigyelése alatt áll. Hogy melyik párthoz is kötődik, arról sokat elárul: 2014-től 2015-ig az a Mustafa Yeneroglu volt a főtitkára, aki a mostani ankarai törvényhozásban az AKP parlamenti képviselője. Ő is többször tűnt már fel németországi talk show-kban, s ugyancsak Erdogan elnök szócsöveként ismerik.

Fontos szerepet játszanak e szervezetek mellett azok a tehetősebb török üzletemberek is, akik szintén az AKP irányvonalát követik. Közéjük tartozik többek között Remzi Aru, vagy Timur Yüksek, aki egy biztonsági cég vezetője. Kérdéses, mi az álláspontja a Szürke Farkasoknak. A szélsőséges szervezet ugyan sokáig túlságosan iszlamistának tartotta Erdogant, ám a mozgalom tagjainak nagyon is tetszik a puccskísérlet utáni kemény fellépés. Ők mindig is egy erős vezetőre vágytak.

A puccskísérlet utáni helyzet a németországi török közösséget is megosztotta. A puccskísérlet állítólagos agytrösztje, az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen Hizmet nevű mozgalmának hívei, illetve a kormánypárt irányvonalát követők rendre megfélemlítéssel vádolják egymást. Gelsenkirchenben az Erdogan-hívek megtámadtak egy ifjúsági klubot, amely a konzervatív hitszónokhoz köthető. Az interneten olyan felhívások jelennek meg, amelyeken felszólítják a németországi törököket arra: jelentsék, ha Gülen-hívekkel találkoznak. Az UETD szervezet hivatalosan is elhatárolódott ettől.

A gülenistákkal szembeni fellépésben fontos szerepet játszhat a MIT titkosszolgálat – állítja a Spiegel. Berlini biztonsági köröktől származó értesülések szerint a MIT-nek mintegy 5000-6000 aktív munkatársa lehet Németország területén. A cél az, hogy feltárják mindazokat, akiket a török kormányzat ellenségnek tekint, s közéjük most elsődlegesen a Hizmet mozgalom tagjai tartoznak.

A MIT vezetője 2010 óta Hakan Fidan. 2015 februárjában rövid időre lemondott ugyan posztjáról, hogy a parlamenti választáson az AKP színeiben induljon, de néhány héttel később visszatért a titkosszolgálat élére. Erdogan a napokban bejelentette: az eddigieknél is jobban az ellenőrzése alá vonja a szervezetet.

A CDU-ban és a CSU-ban is egyre többen vetik fel: el kellene törölni a kettős állampolgárságot a törökök számára. Dönteniük kell ugyanis arról, melyik országnak esküdnek hűséget.

Ausztriában is az AKP a sláger

Nemcsak a németországi, hanem az ausztriai török közösségek is Recep Tayyip Erdogan elnök mögött sorakoztak fel. nemrégiben közzétett sajtónyilatkozatában aljasnak nevezte a puccskísérletet, s elítélte az Erdogan-párti tüntetéseken történt „vandál cselekedeteket”.

Érdekes módon a nyilatkozat felolvasásának helyszínéül azt a Türkis nevű étteremhálózatot választották, amely kurd tulajdonban van. Igaz, ez a szolidaritás jeleként is értelmezhető, mert a hálózat egy a Mariahilferstrassén található éttermében komoly károkat tett egy török a puccskísérletet követő napon. Nyilván a kurdokat okolta az eseményekért.

A nyilatkozatot az Osztrák-Török Demokrácia Platform és a Török Iszlám Unió az Ausztriai Kulturális és Szociális Együttműködésért képviselője olvasta fel. Mellettük számos más szervezet is jelen volt az eseményen. A dokumentum szerint a kormányzatnak „természetes joga” volt a puccskísérlet utáni reagálásra, illetve arra, hogy „megvédje a demokratikus alapjogokat”.

A nyilatkozatban nem tértek ki arra, miért volt szükség tömegesen letartóztatni bírákat, 59 újságírót, miért kellett bezáratni 35 kórházat, több mint ezer iskolát, amint arra sem, hogy ezek az intézkedések miként egyeztethetően össze a demokratikus alapjogokkal.

Mivel a nyilatkozatot szabad ég alatt olvasták fel, ezért a járókelők is belehallgathattak. A reakciók alapján ők csekélyebb megértést tanúsítottak a török fellépés iránt. Valaki például azt kiabálta: „Erdogan ugyanolyan diktátor, mint mások. Erre rögvest reagáltak is a jelenlévő török egyesületi tagok, akik szerint a puccskísérlet „nem csak a török államfőt célozta, hanem az egész török demokráciát intézményeivel együtt”.

Ausztriába – Németországhoz hasonlóan – a hatvanas években kezdtek vándorolni a török vendégmunkások. Josef Klaus akkori kancellár szintén a munkaerőhiány miatt döntött úgy, hogy török vendégmunkásokat invitál országába. 1964. május 15-én kötöttek erről bilaterális megállapodást.

Bár Bonnhoz hasonlóan Bécs is azt gondolta, hogy átmeneti megoldásról van szó, s a vendégmunkások hazatérnek majd, nem így történt. Itt alapítottak családot, vagy idehozták feleségeiket, gyermekeiket: Ausztriában telepedtek le. A hetvenes években ezért már nem vettek fel újabb olcsó külföldi munkaerőt, az 1973-1974-es olajválság után pedig sokakat ki is utasítottak az országból. 1975-ben külön törvénnyel próbálták szabályozni a külföldi vendégmunkások helyzetét.

A bécsi kormány azzal is próbálkozott: pénzügyi támogatást ígért a törököknek, csak térjenek vissza szülőhazájukba. Miután azonban a nyolcvanas években az osztrák gazdaság ismét gyorsabb növekedésnek indult, ismét szükség volt a török vendégmunkásokra, így ismét mind többen érkeztek az országba.

A törökök jelentős kisebbséget képeznek Ausztriában. A 2001-es népszámlálás szerint akkor 127 226 török állampolgár élt Ausztriában, ami az összlakosság 1,6 százaléka. Majdnem egyharmaduk Bécsben élt. Az osztrák lakosságnak különösen nincs ínyére az, hogy a törökök körében jóval magasabb a születési arány. Míg az osztrák nők átlagban egy, a török anyák átlagosan három gyermeket vállalnak.

A 2010-es ausztriai migrációs évkönyv adatai szerint a megkérdezett bevándorlók 69,3 százaléka úgy nyilatkozott, hogy továbbra is az anyaországhoz kötődnek inkább. Csak a törökök 30,7 százaléka érezte igazi hazájának Ausztriát.

Ez azt jelzi, hogy a törökök sokkal nehezebben integrálódnak az új társadalomba, mint az egykori jugoszlávok (ne feledjük: a hetvenes évek végén összesen 1,1 millió jugoszláv állampolgárságú személy dolgozott Nyugaton), románok vagy lengyelek. A felmérésből azonban az is kiderül, hogy a megkérdezettek 71,6 százaléka „otthonosan” érzi magát Ausztriában.

Egy 1998-as törvény szerint az állampolgárságért folyamodóknak legalább tíz évet kell várniuk arra, hogy az ország polgárai lehessenek. A jogszabály szerint az osztrák állampolgárság kérelmezőjének bizonyítania kell azt, hogy kellőképpen integrálódott a társadalomba.