hulladék;Balassi Intézet;

2016-08-18 07:06:00

Mi lesz a Balassi Intézet helyén?

Nem tudni, mi lesz ingatlanaival és jelenlegi főigazgatójával, miután augusztus 31-ével jogutódlással megszűnik a Balassi Intézet. 

A Magyar Közlöny keddi számában megjelent, kulturális és tudománydiplomáciai feladatok ellátásáról szóló kormányrendelet szerint a Balassi Intézet jogutódja szeptember 1-jétől - a rendeletben meghatározott kivétellel - a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), létszámcsökkentés nem várható. A rendelet szerint a külgazdasági és külügyminiszter és a kultúráért felelős miniszter a kulturális diplomácia stratégiai irányainak meghatározása, hatékonyságának növelése érdekében tizenegy tagú miniszteri konzultatív testületet működtet. A testület javaslatot tesz a magyar kultúra külföldi terjesztésének irányaira, eszközrendszerének fejlesztésére hosszabb időszakra meghatározandó feladataira.

Azt ugyanakkor, hogy a KKM miként hasznosítja az eddig a Balassi központjául szolgáló fővárosi, első kerületi, Somlói úti ingatlanával, a rendelet nem tartalmazza. Ahogyan arról sem tudni, Szijjártó Péter tárcája átveszi-e Hammerstein Juditot, az intézetet 2014 óta irányító főigazgatót, Orbán Viktor egykori sajtófőnökét. Az intézet átalakításának gyakorlati következményeiről a kedden megjelent kormányrendeletből ugyanis csupán az derült ki: a kormány a "hungarológiai, magyarságismereti és magyar nyelvi képzések és kutatások támogatására, fejlesztésük ösztönzésére", eredményeik minél szélesebb körű megismertetéséért, valamint a kulturális diplomáciai célok támogatásáért megalapítja a Balassi Bálint-ösztöndíjprogramot. Az ösztöndíjprogram keretében Márton Áron-, valamint Klebelsberg Kunó-ösztöndíjak adományozhatóságát tették lehetővé, különböző célokkal.

Megírtuk: június 13-án a Magyar Közlönyben jelent meg a kormány határozata a központi hivatalok és minisztériumi háttérintézmények átalakításáról, amely több mint ötven szervezetet érint, és ekkor vált nyilvánossá az is, hogy a KKM-be olvad a Balassi Intézet.