MSZP;főváros;Orbán Viktor;Horváth Csaba;Tarlós István;

2016-09-02 16:10:00

Horváth Csaba: Tarlós feleslegesen ment Orbánhoz

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője szerint Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester pénteki látogatása Orbán Viktor miniszterelnöknél teljesen felesleges volt, mert nem hozott eredményt a város számára.

A szocialista politikus a főpolgármester szokásos heti sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált. Tarlós István délelőtti sajtótájékoztatóján a miniszterelnöknél tett látogatásáról számolt be újságíróknak. Horváth Csaba mellébeszélésnek, magyarázkodásnak nevezte Tarlós István szavait, a miniszterelnöknél tett péntek reggeli látogatását pedig kuncsorgásként értékelte.

Az ellenzéki fővárosi képviselő a kormány és a főváros kapcsolatáról szólva úgy fogalmazott: amit a kormány Budapesttel művel, az szimpla lopás. Állítását azzal indokolta, hogy miközben a budapestiek napi 18-20 milliárd forint adót fizetnek be, ebből nem kapnak vissza 4 százalékot sem, ezért kell a főpolgármesternek kuncsorognia a miniszterelnöknél. Véleménye szerint a budapestieknek legalább az adójuk 10 százalékát vissza kellene kapniuk, az önkormányzat ebből gazdálkodhatna, és így nem függene a mindenkori kormánytól.

Tarlós Istvánnak a 3-as metróról szóló bejelentésére utalva - ami szerint a felújításhoz a kormány 50 milliárd forintot biztosít - azt mondta: őt nem nyugtatta meg Orbán Viktor ígérete. Arra hívta fel a figyelmet, hogy továbbra sem tudni, mikor kezdődik a beruházás, mikor ér véget, mikor zárul a buszpótlás tendere, továbbá azt sem, milyen pénzből történik majd a beruházás. Hozzátette: azt sem tudni, hogy ha a késedelem miatt baleset történik, akkor ki lesz azért a felelős, a kormányzat vagy a főváros.

Horváth Csaba szerint a hulladékgazdálkodást illetően is felesleges utat tett meg a főpolgármester, mert nem sikerült megoldani az ügyet. Úgy fogalmazott: ha Tarlós István lemond valamilyen összegről, akkor arról mond le, hogy a budapestiek megkapják a befizetett pénzükért az eddigi szolgáltatást.

Budapest számára veszteségként értékelte a HÉV állami kézbe vételét, azt, hogy több mint 103 kilométernyi villamosvonal és elővárosi vasútvonal kezelése kerül el a fővárostól. Arról beszélt, attól tart, hogy ha az állam úgy működteti majd a HÉV-et, mint a MÁV-ot, akkor rosszabb minőségű lesz a szolgáltatás. Az államosítás ma már garancia a gyengébb minőségű szolgáltatásra - fogalmazott. A politikus szerint felveti a hűtlen kezelés gyanúját, hogy a főváros mindössze 19 milliárd forintra értékelte a HÉV-vagyont.

Közölte azt is, a következő közgyűlésen újra előterjesztést tesznek arra, hogy a Szabadság-híd jövő nyártól hétvégenként - ahogy az idei nyáron, az újbudai Bartók Béla úti villamospálya felújításának idején - újra közösségi tér lehessen, tehát, hogy zárják le péntek estétől vasárnap estig a gépjármű- és villamosforgalom elől.

Őrsi Gergely, a budapesti MSZP ügyvezető alelnöke, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. MSZP-delegáltja bejelentette, pénteken kezdeményezik az FKF felügyelőbizottsága rendkívüli ülésének összehívását, mert úgy tudják, a fővárosi cégnél egy tanácsadó napi 353 ezer forintért dolgozik.

Horváth Csaba ezzel összefüggésben azt mondta, a következő közgyűlésen "átláthatósági bizottság" felállítását kezdeményezi; a testületnek korrupciógyanú esetén vizsgálatot kellene indítania.