hulladék;Gyula;impresszum;kvótareferendum;kvótanépszavazás;

2016-09-16 18:37:00

Betiltott kvótaellenes kiadványt terjesztettek Gyulán

Hiányos volt a kormány minden háztartásba eljuttatott tájékoztató kiadványának impresszuma, mert nem volt feltüntetve benne a kiadásért és szerkesztésért felelős személy neve – állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői, szeptember 12-i ülésén. Gyulán mégis terjesztették ezeket a betiltott kiadványokat - hívta fel a figyelmet a jogsértésre az Együtt.

Mint az ellenzéki párt emlékeztetett, az NVB-hez szeptember 9-én fordult kifogásával egy magánszemély. Patyi András, az NVB elnöke azt javasolta, hogy a bizottság adjon helyt a kifogásnak, állapítsa meg a jogsértés tényét és tiltsa el a kiadvány terjesztésétől a kiadót. Mint mondta, következetes a bizottság impresszummal kapcsolatos joggyakorlata. Felhívta a figyelmet arra, hogy a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi törvény szerint – ha a jogszabály eltérően nem rendelkezik – a sajtóterméken és egyéb kiadványon fel kell tüntetni a szerkesztésre és kiadásra vonatkozó legfontosabb adatokat (impresszum), így a kiadó nevét, székhelyét, a kiadásért, illetve a szerkesztésért felelős személy nevét. A bizottság végül nyolc igen szavazattal megállapította a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvének sérelmét, és a határozat jogerőre emelkedésétől megtiltotta a kiadvány további terjesztését.

Ehhez képest három nappal később, 2016. szeptember 15-én Gyulán, ebben a több mint 30 ezer lélekszámú Békés megyei városban még terjesztették a kormány törvénysértő kiadványát. A „tájékoztató füzetből” az Együtt választókerületi elnöke mellett a párt több szimpatizánsa is kapott levélszekrényébe, függetlenül attól, hogy egymástól távoli városrészekben élnek. Mindezt azt mutatja, hogy három nappal a jogsértés megállapítása után Gyula közel 14 ezer ingatlanába kézbesítették az egyébként hazugságoktól hemzsegő kiadványt. Az eset érdekessége még, hogy NVB elnöke, Patyi András szülővárosáról van szó Gyula esetében.

Az Együtt felszólítja a kormányt, hogy ne terjessze tovább a betiltott kiadványt, fejezze be a jogsértő gyakorlatot - írta az ellenzéki párt közleményében.