labdarúgó NB I;10;10. forduló;

2016-09-21 07:50:00

Derbi előtt csúcsrangadó

Ha a tradíciókat és a felek közti rivalizálást nézzük, kétségtelenül a hétvégén sorra kerülő FTC-Újpest a labdarúgó NB I legnagyobb rangadója. Ugyanakkor, ha a költségvetést, a játékoskeret összetételét, valamint a megfogalmazott célokat vizsgáljuk, vitathatatlanul a mezőny felett áll a 10. élvonalbeli forduló rangadójának két résztvevője, a Videoton és a Ferencváros. Persze, e párosításon túl is rendeznek pikáns találkozókat a hétközi játéknapon.

Kevesen gondolták volna, hogy az idény első harmadának végéhez közeledve alsóházi rangadó lesz az MTK és a Diósgyőr összecsapása. Igaz, a szezonelőn arra sem sokan számítottak, hogy ezt a párharcot a fociősz egyetlen hétközi fordulójában rendezik, hiszen előzetesen mára tervezték az Új Hidegkuti Nándor Stadion avatómérkőzését. Habár az új aréna határidőre elkészült, a versenynaptár későbbi átszervezése miatt a fővárosi kék-fehérek klubvezetése úgy döntött, hogy későbbi időpontban, októberben látják vendégül a portugál Sportingot.

A stadion tehát már készen áll, a csapat talán kevésbé. Az MTK csúnya pofonba szalad bele szombaton a Budapest Honvéd vendégeként, így a megsemmisítő, 5-0-s vereség után nem lehet más a kékek célja, mint a Fradi elleni győztes örökrangadó emlékébe kapaszkodva a csorba kiköszörülése. „Ami engem illet, szégyellem magam. Az edzők élete már csak olyan, hogy az egyik nap a mennyországban érezhetik magukat, másnap pedig a pokolban. Nincs mese, mennünk kell tovább, mert kötelességünk szerdán javítani” – nyilatkozta szombaton Teodoru Vaszilisz, az MTK vezetőedzője.

Kollégájához hasonlóan továbbra sincsen irigylésre méltó helyzetben a DVTK vezetőedzője, Horváth Ferenc sem. Ugyan a még mindig negatív szériában lévő miskolci csapat – a hétközi, fenyegető szurkolói üzenetekkel szemben – tapsot kapott a szombati, borsodi presztízsmeccsen nyújtott teljesítményért, a Diósgyőr egy félidőt emberelőnyben játszva is csupán egy pontot tudott otthon tartani a Mezőkövesd ellen.

Géresi (lendületben) szerint háromesélyes rangadó következik

Géresi (lendületben) szerint háromesélyes rangadó következik

A sportnapilap online felülete által közölt statisztika mindenesetre bizakodásra adhat okot a hétfőn csapatfotózáson átesett játékosok számára: az úgynevezett InStat-index alapján ugyanis – az InStat elemzőrendszer a játékosokra vonatkozó teljesítménymutatókat vizsgálja a passzok, párharcok és lövések tekintetében – három DVTK-játékos is bekerült a forduló legjobban teljesítő labdarúgói közé. Valószínűleg a mutatók alapján elismert Németh Milán, Diego Vela és Bognár István is egyetért abban, hogy az egyéni dicsőséget végre pontokra váltanák – amennyiben ugyanis nem számítjuk az egy héttel ezelőtti, Eger elleni győzedelmes kupamérkőzést, a Diósgyőr egy nap híján napra pontosan kettő hónapja nyeretlen.

Ugyancsak 19 órától újra éles meccs vár az Újpestre, hiszen a lilák debreceni vendégjátékukat és a szombati, Videoton elleni párharcot követően ma újabb élcsapatot, a harmadik helyezett Haladást fogadják az Illovszky-stadionban. A nemrég még szintén a dobogós pozíció közelében helyezkedő lila-fehérek veszítettek a Nagyerdei Stadionban és a székesfehérváriak ellen is, míg a Haladás a hétvégén az éllovas Vasast győzte le Sopronban.

A nyáron két vereséggel rajtoló Újpest négy győztesen megvívott bajnoki után egy újabb négy meccses sorozatot teljesíthet – kivéve, ha az áhított győzelmével megszakítja nyeretlenségi szériát. A vendég szombathelyiek az eredmények kedvező alakulása – és persze győzelmük – esetén akár listavezetőként is zárhatják a tizedik kört, ehhez „csupán” annyi kell, hogy a Vasas ne győzzön Gyirmóton, illetve a forduló slágermeccse ne vendégsikerrel záruljon.

Az ősz rangadójaként is beharangozott felcsúti 90 percet, a Videoton-Ferencváros mérkőzést egyébként mindkét csapat jó előjelekkel várhatja. A mezőnyből gazdaságilag mindenképpen kiemelkedő egyesületek egyaránt győzni tudtak a hétvégén: a piros-kékek az Újpest ideiglenes otthonából vitték el a pontokat, míg a Fradi a DVSC-t győzte le az Üllői úton. Nem meglepő tehát, hogy a főszereplők bizakodva tekintenek a párharc elébe.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy az Újpest elleni győzelemmel sikerült hangolnunk a szerdai rangadóra. A Fradi elleni mérkőzés az, ami a realitásokat tekintve abszolút háromesélyes; két erős csapat találkozik egymással, ilyenkor bármi kisülhet, ugyanakkor nekünk csak a győzelem lehet a célunk” – idézi Géresi Krisztiánt, a Videoton középpályását a vidi.hu.

Thomas Doll, a zöld-fehéreket felkészítő német tréner a játékoshoz hasonlóan nehéz mérkőzésre számít a szombati, Újpest elleni derbit megelőzően is.

„A Debrecen ellen igazi csapatként küzdöttünk, fegyelmezetten és jól futballoztunk. Ami pedig a legfontosabb, hogy végre visszataláltunk a nyertes útra. A Videoton elleni mérkőzésre ebből erőt meríthetünk, ugyanakkor biztosak lehetünk abban, hogy nehéz meccs vár ránk, hiszen a fehérváriak kiváló formában játszanak. Hétközi meccs vár ránk, így a legfontosabb teendőink közé tartozik a megfelelő regeneráció. Ramírez öt sárga lapja miatt nem játszhat, így valamelyest mindenképp változtatnunk kell a DVSC elleni felálláson. Maximális koncentrációra és elszántságra lesz szükségünk a pályán” – mondta el a kilencedik kerületiek honlapjának Doll.

Meccsdömping a kupában
Az élvonalbeli egyesületek mellett a magyar futball „hátországa” is pályára lép ma a Magyar Kupában. A kupasorozat országos főtáblájának első körében egy hete a DVSC kivételével minden NB I-es gárda kiharcolta a továbbjutást, szerdán az alacsonyabb osztályú csapatokon a sor, hogy csatlakozzanak.
Az NB II-ben tíz forduló után listavezető Nyíregyháza ellenfele a Fejér megyei első osztályban szereplő Iváncsa lesz, a most második Balmazújváros Andráshidára, a harmadik helyezett Siófok Budapestre, a REAC pályájára látogat. A továbbjutásról mind az 51 találkozó esetében egy mérkőzés dönt, a győztesek október végén a legjobb 64 között folytatják.