MSZP;népszavazás;kvótanépszavazás;

2016-09-22 16:37:00

MSZP: 17 milliárdba (!) is kerülhet a népszavazás

Az MSZP szerint a kormány idén több mint 11,3 milliárd forintot fordít a népszavazási kampányra, ez majdnem négyszer több, mint amennyit 2014-ben a Fidesz országgyűlési választási kampányára költött.

Harangozó Tamás csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a Miniszterelnöki Kabinetiroda által kiadott adatokra hivatkozva azt mondta, a népszavazás teljes kiadása - a megszervezésével együtt - így már 16-17 milliárd forint is lehet, ez az összeg pedig megegyezik a Mentőszolgálat éves bérköltségével. Az ellenzéki politikus a közérdekű adatigénylése nyomán kiadott adatokat ismertette, e szerint a kabinetiroda tavaly decembertől idén augusztusig két szerződés keretében a migrációs kampány végrehajtására közel 6,5 milliárd forintot költött, de augusztus 1-jével és 19-vel két újabb keretszerződést is kötött a népszavazási kampány és a kormány tájékoztató tevékenységének végrehajtására.

Az augusztusban megkötött szerződések bruttó összege mintegy ötmilliárd forint - tette hozzá. Harangozó Tamás megjegyezte, a Fidesz 2014-ben 2,8 milliárd forintot költött az országgyűlési választási kampányára.

Elmondta, hogy a kommunikációs pályázatok nyertesei a "Rogán Antal kedves szomszédja", Csetényi Csaba érdekeltségébe tartozó cégek. A cégek bevétele akár 1,4 milliárd forint is lehet a szerződések lejártakor csak a 15 százalékos reklámközvetítői díjat figyelembe véve - mutatott rá, megjegyezve: emellett kreatív megrendeléseket is teljesíthetnek a cégek.

"Hogy mindenkinek világos legyen, hogy küzdünk a migránsok ellen: több tucat exkluzív reklámtáskát is gyártott a cég a migránsok elleni kampány keretében, darabját 10 ezer forintért" - fogalmazott. Az MSZP-s képviselő beszámolt arról is, hogy az első két, összesen hatmilliárd forintos keretszerződésből az országos tévéhirdetések 75 százalékát az Andy Vajna-féle TV2-csoport kapta meg. Hozzátette: az országos rádióhirdetések 80 százaléka "az egyébként mintegy szerény 70 milliárd forinttal megfinanszírozott közmédia és a kormányközeli Karc és Sláger FM-hez" jutott.

Harangozó Tamás elmondta, az online hirdetések 80 százalékát a kormányközeli Modern Media Group és más kormányközeli oldalak vitték el. Ismertetése szerint az adatokból kiderül: a külföldi magyaroknak 500 ezer példány konzultációs levelet, továbbá a magyar háztartásoknak 4,2 millió példány tájékoztató füzetet nyomtattak ki. Ezeknek a költségeit még nem tudta megmondani a kabinetiroda - jelezte.