tüntetés;PM;kvótareferendum;

2016-09-23 15:12:00

A PM tüntetést szervez a szavazás délutánjára

A Párbeszéd Magyarországért (PM) tüntetést szervez az október 2-i kvótareferendum délutánjára az Országház előtti Kossuth térre.    

Szabó Tímea és Karácsony Gergely, az ellenzéki párt társelnökei pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondták, az erőszakmentesség jegyében meghirdetett kezdeményezésükkel a kormány "gyűlöletkampányát" kívánják elutasítani, egyúttal kimutatva, hogy egy virágzó, békés és befogadó országot szeretnének létrehozni.

A szervezők továbbra is azt tanácsolják a választóknak, hogy ne vegyenek részt a kvótareferendumon, mivel az szerintük csak egy ürügy a kormány kezében az emberek félelemben tartására.

Szabó Tímea úgy fogalmazott, a Fidesz kormányzás helyett mindenkit próbál egymás ellen ugrasztani és "hamis, hazug, gyűlöletkampányt folytat". Szerinte a kabinet állításával szemben valójában nincs napirenden kötelező betelepítés, Magyarországnak a jövőben - ahogy eddig is - mindössze 1200 ember menedékkérelmi eljárást kellene lefolytatnia.

Az ellenzéki politikus felszólította a kormányt, hogy a félelemkeltés helyett foglalkozzon inkább olyan valós problémákkal, mint a szegénység felszámolása, illetve az egészségügy és az oktatás rendbetétele.

Karácsony Gergely tájékoztatása alapján a tüntetésen felszólal majd a médiában Bálint gazdaként ismert Bálint György, valamint ifjabb Bibó István és Kaltenbach Jenő volt ombudsman is.