A kisgazdák kálváriája

Publikálás dátuma
2016.10.01 09:14
Torgyán József sajátos módon intézte a kisgazdák ügyeit FOTÓ: NÉPSZAVA
Fotó: /
A Kisgazdapárt történetével akarjuk demonstrálni, hogy a rendszerváltás kezdetétől fogva a politikai vezető osztály saját érdekei szerint manipulálta a közvéleményt, befolyásolta a választásokat, és így folyamatában hamis adatokra épül a következő választás is.

A rendszerváltozás hajnalán a Kisgazdapárt volt az, amely a helyét kereső értelmiség egy részének politikai teret tudott nyújtani. Ezért az újra szerveződő FKgP közvetett és közvetlen meghódítása már a 90-es évek közepétől szisztematikusan folyt, hiszen az MSZP és a Fidesz a 90-es években teljesen más viszonyban volt egymáshoz és a társadalomhoz, mint 98 tavaszán, amikor a Torgyán vezette Kisgazdapárt látványosan megerősödött.

Egy kis visszatekintés

A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártot 1930-ban alapították. A kisgazdák útban voltak a fasizálódó Magyarországnak, majd a fordulat éve után nemcsak Rákosinak, hanem Kádárnak is. Remélték, hogy a Rákosi-éra után visszatérhetnek, de mivel ez a várakozásuk nem teljesült, a párt 1960-ban beszüntette a korábbi, erősen korlátozott tevékenységét, ám nem döntött a megszűnésről.

1988. november 18-án újraindították a tevékenységüket, és ezt írásban is rögzítették. Pillanatok alatt megalakultak a megyei szervezetek, és a taglétszám nagyon rövid idő alatt a 20 ezer főt is meghaladta. Vörös Vince országos elnök 1989. november 15-én a Fővárosi Bíróságnál kérelmet nyújtott be a nyilvántartásba vétel érdekében, s ezt a kérelmet elfogadva a Fővárosi Bíróság 1990. január 4-én a 6Pk.60860/2 számú végzéssel 861. sorszám alatt bejegyezte a társadalmi szervezetek nyilvántartásába.

Ekkor még Vörös Vince volt a törvényes képviselő, de május 9-én változási kérelmet nyújtottak be, ahol Nagy Ferenc és dr. Kiss Gyula mellett már megjelent dr. Torgyán József neve is a képviselők között.

1991. május 24-én Boross Péter belügyminiszter jelentést írt Antall József miniszterelnöknek a „13 kisgazdapárti vezető” ügynöklistákban való érintettségéről. Ennek részeként dr. Torgyán József – az 1-00118/91. sz. okirat tanúsága szerint – szerepel a volt III/III-as hálózati személyek nyilvántartásában. S bár a kisgazda vezetők érintettségét kiszivárogtatták, mégis, 1991. szeptember 18-án, a Fővárosi Bíróságnál képviselő-változás bejegyzésének iratanyagán egyedül már csak Torgyán neve szerepelt.

1992. január 11-én az FKgP országos nagyválasztmányi ülést tartott. Ezen a gyűlésen számos tagkizárásról is döntöttek, s a kizárt tagok között országgyűlési képviselők, miniszterek és államtitkárok is voltak. Ezek az érintettek 1992. január 22-én pert indítottak a Kisgazdapárt ellen. 1992 június 11-én Németh Béla kisgazda főtitkár a fegyelmi szabályzat III. fejezetének 6. pontja szerinti joga alapján azonnal hatállyal felfüggesztette dr. Torgyán József pártelnöki és párttagsági jogait, s erről a döntésről mind az érintettet, mind a Fővárosi Bíróságot értesítették.

1992 július 1-jén Torgyán közjegyző előtt tett nyilatkozatában számolt be a párt országos nagygyűléséről, miszerint Németh Béla főtitkár jogtalanul függesztette fel őt. Egy héttel később a Fővárosi Bíróság 18-as számú végzésével tudomásul vette a felfüggesztést és megállapította, hogy a felfüggesztés ideje alatt a párt képviseleti jogát Németh Béla főtitkár gyakorolja. Torgyán fellebbezett, arra hivatkozva, hogy a főtitkár jegyzőkönyvet hamisított. A fellebbezés alapján a Legfelsőbb Bíróság 1992. augusztus 11-én a 18-as számú végzést hatályon kívül helyzete, új eljárásra és új határozathozatalra kötelezte, mondván, a végzés felülbírálatra alkalmatlan. Ezt az eljárást azonban - elképesztő módon - 24 éve, a mai napig nem folytatták le.

Ezután az akta érdekes időutazást tett.

Varázslat a köbön

A Legfelsőbb Bíróság úgy rendelkezett, hogy az augusztus 11-i döntés aktáit két nap múlva küldjék vissza a Fővárosi Bírósághoz, a bíróság azonban csak augusztus 17-én kapta vissza az iratokat. Ehhez képest Torgyán József címzetlen tértivevényen még azon a napon átvette az LB jogerős határozatát, holott a másodfokú határozatot az első fokú bíróságnak kell kikézbesítenie a feleknek. Ez lett volna a törvényes mód. Mindennek tetejébe a törvény szerinti felügyeletet gyakorló ügyészségnek a bíróság csak egy évvel később, 1993 novemberében rendelte el megküldeni a Legfelsőbb Bíróság határozatát. A Kisgazdapárt nyilvántartását megalapozó akta számát - bírói utasításra - 1992 augusztusi dátummal törvénysértő módon megváltoztatták 69374-re.

1992. szeptember 30-án a Pénzügyminisztérium bírói letétbe akarta helyezni a Kisgazdapárt negyedévi költségvetési támogatását a képviselő személye körül kialakult vita miatt, de a Pesti Központi Kerületi Bíróság 1992. október 29-én még nem tudott arról, hogy augusztusban a Kisgazdapárt aktaszámát megváltoztatták. Az 1992 szeptemberében megismételt eljárásban az elutasító végzést a kérelemmel ellentétben a Fővárosi Bíróság 8Pk.69374/2-es sorszám alatt hozta meg, annak ellenére, hogy a Legfelsőbb Bíróság végzése a Pk.60862 szám alatt bejegyzett Kisgazdapárt ügyében született. Bár az LB-határozata az átszámozás elleni fellebbezést elutasította, egyidejűleg rögzítette, hogy a 8Pk69374 számra való átiktatás ugyan indokolatlan volt, de úgy tekintette, hogy az a korábbi eljárására vonatkozóan történt. Ezt követően már nem hajtották végre a Legfelsőbb Bíróság végzését, amelyben új eljárásra utasította a Fővárosi Bíróságot a párt törvényes működésének helyreállítására. A Kisgazdapártot mesterséges kómában tartották – és tartják ma is.

Rejtély

Az 1990-es évek elején a társadalmi szervezetek országos nyilvántartását az LB egy összesítő nyilvántartásban vezette. Kissé keszekuszára sikerült ez a nyilvántartás. Itt van például mindjárt az furcsaság, hogy dr. Torgyán József kizárólagos képviseletét korábbra datálta, mint ahogy azt valójában a Fővárosi Bíróságon bevezették, és az FKgP-t is olyan számon tartották nyilván, amelyet a párt alapítása idején nem is alkalmaztak.

A Legfelsőbb Bíróság Torgyánnak kedvezve olyan zavaros helyzetet konstruált, amelyben a még folyó eljárások törvénysértő lezárása első pillanatra nem derülhetett ki, s így a téves hivatkozásoknak tág teret nyithatott. Vajon miért kellettek az ilyen téves hivatkozások? Talán némi magyarázat lehet erre a kérdésre, hogy bizonyos manipulációk a mai napig végigkísérik a Kisgazdapárton belüli jogvitákat, szinte követhetetlenné téve a törvényességi feltételeket. A nagyszámú tagkizárási határozat elleni eljárások a mai napig valójában lezáratlanok, függetlenül attól, hogy az LB azt „lezártnak” nyilvánította.

Ma már látjuk, dr. Torgyán Józsefnek nemcsak a III/III-as nyilvántartását és az 56-os megtorlásban kiemelkedően kegyetlen vésztanácsban történő fogalmazói működését lehetett zsarolási potenciálként használni, hanem a kisgazda vezetőség egymás közötti pereiben is.

Ennek alapján kimondható: a 1998-as koalíciós megállapodás a Fidesz és a Kisgazdapárt között törvénysértő alapokon nyugodott, azaz hatálytalan eljárásokra épült.

Az elnök egy álképviselő

Ezeket a törvénysértéseket a sok vitába belefáradt tagság már követni sem tudta, de néhány kitartó, régi kisgazda választmányi tag a rendes működés helyreállítása érdekében új, legitim elnököt választott. Ennek az elnöknek a bejegyzését a Fővárosi Bíróság több, mint egy éve nem hajtja végre. Továbbra is azt a Hegedűs Pétert (egykori tévébemondót) tartja elnökként nyilván, akinek mandátumát a több elnöki ciklusa jártával - a pártalkotmány szerint - nem lett volna szabad meghosszabbítani.

Mivel az 1998-as választásokon a Torgyán-féle szavazatok nélkül a koalíció nem lett volna kormányzóképes, ám a Kisgazdapárt körüli zavaros, törvénysértő, valótlan adatokat rögzítő nyilvántartási rendszer, valamint a lezáratlan perek alkalmat adtak a szavazatok manipulálására, a legitim választói akarat kijátszására.

Mi ez, ha nem választási csalás?

Ex lex állapot

Gyakorlatilag egy ex-lex állapotot tart fenn a mindenkori hatalom, és ez nemcsak a Fidesz, hanem a Magyar Szocialista Párt felelőssége is. Nem kétséges, hogy mindkét pártnak útban lett volna egy önálló, jól működő Kisgazdapárt.

A 2002-es választásokat megelőzően Torgyánt úgy tették ki a hatalomból, mintha soha nem lett volna benne, és a Kisgazdapártba egy jól kézben tartható, stróman elnököt ültettek. Torgyán József mindent megmozgatott, hogy visszakerüljön, de ez annak ellenére sem sikerült – Hegedűs Péter utolsó megválasztása alkalmával sem –, hogy a választmány tagjainak egy része írásban jelezte a bíróságnak, hogy az állítólag tőlük származó aláírások hamisak. Hegedűséknek ezt nem kellett megcáfolni, a tisztelt bíróságot nem érdekelte a bejelentés.

A torgyáni időszakra az is jellemző, hogy Torgyán kényszerű leköszönése után az ügyészség kénytelen volt felhívni arra a Kisgazdapártot, hogy új, törvényes, belső szabályzatot alkosson, és ezzel a törvényes működés kereteit teremtse meg. Ennek egyébként Hegedűsék eleget tettek, csakhogy 2015-öt követően Hegedűs Péter már semmiképpen sem tölthetné be az elnöki funkciókat, s ez már önmagában is törvénytelen állapotot idézett elő.

Kinn is vagyok, benn is vagyok

Az új, megválasztott elnököt, Balogh Károlyt, egy éve (!) nem jegyezte be a Fővárosi Törvényszék, annak ellenére, hogy ezzel több százezer szavazó joggyakorlását akadályozzák, s hogy a Kisgazdapárt törvényes működését maga a bíróság gyengíti.

Jellemző, hogy a 1992-ben indult persorozatot a Legfelsőbb Bíróság annak ellenére folytatta le, hogy tudta, a lezáráskor már több felperes elhunyt (ez volt az úgynevezett "36-ok" pere), ami az eljárás félbeszakadását kellett volna, hogy eredményezze. De nem ez történt, ezért az eljárás máig is folyó eljárásnak minősül, vagyis lezáratlan.

Az, hogy a Kisgazdapárttal kapcsolatban a mai napig valótlan adatok találhatók a központi nyilvántartásban, amelyek nyilvánvaló ellentmondásban állnak a Fővárosi Bíróság irattárában elfekvő eredeti okiratokkal, csak egyetlen dolgot szolgálhat: hogy a kisgazda-szavazókat - beleértve a potenciális szavazókat is - elbizonytalanítsa, melyik az a Kisgazdapárt, amely a történelmi múltjára is hivatkozva eséllyel indulhatna a soron következő választásokon.

Alighanem ez is része a politikai játszmának. A Kisgazdapárt megoszthatja a nagy pártok szavazóbázisát, a kiábrándultaknak alternatívát nyújthatna, így nem kétséges, miért áll érdekében a hatalomnak a törvénysértő állapot fenntartása.

Justitia szeme nincs bekötve

Minden harmadik potenciális szavazó az utolsó választáson sem a Fideszre, sem annak ellenzékére nem tudott, vagy nem akart szavazni. Ez a 33 százalék eldönthetné 2018-ban a következő választás eredményét. Egy "működő" Kisgazdapárt akár már a soron következő választás kimenetelét is meghatározhatná.

Számos olyan nyitott kérdés van, amelyre jó volna válaszokat kapni. Miért áll érdekében a hatalomnak, hogy 1989-től Torgyán Józsefet tartják nyilván, mint a Kisgazdapárt elnökét, holott a valóságban Vörös Vince volt 1990 májusáig a párt elnöke? Mi az oka annak, hogy jelenleg Hegedűs Péter díszeleg elnökként az FKgP honlapján, miközben a legálisan megválasztott elnök nem foglalhatja el a székét, csupán a bíróságok lépcsőit koptathatja?

Miért áll érdekében a hatalomnak, hogy a Kisgazdapárt nyilvántartási számát önkényesen újraiktatta, majd az eredeti állapotot nem állította helyre? Miért áll érdekében a hatalomnak, hogy a 36-ok perét a félbeszakítás helyett jogellenesen lezárja, és miért nem foglalkozik a perelő kisgazda képviselők ügyével? Miért áll érdekében a hatalomnak, hogy megakadályozza a legitim módon megválasztott Balogh Károly kisgazda pártelnököt abban, hogy a hivatalába léphessen? A hatalomnak annál jobb, minél zavarosabb a helyzet?

Justizmord, amit eddig tettek a Kisgazdapárttal.

Justitia szeme már nagyon régóta nincs bekötve.

Szerző
2016.10.01 09:14

A sikerszerző, akit nem vettek fel a Magyar Írószövetségbe

Publikálás dátuma
2018.07.22 14:00

Fotó: Népszava/ Szalmás Péter
Debütáló kötete 44 éve jelent meg, most 74. életévében jár. Nemere István azóta megírt hétszáznál több könyvet.
Nemere István első regénye, A rémület irányítószáma a Magvető Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1974-ben. Ez azt jelenti, hogy az egyik legismertebb és legnívósabb, alapvetően szépirodalmi kiadónál kezdte írói pályafutását. Ezután átlagosan havi két regényt írt. Májusban – néhány nappal azt követően, hogy megjelent a 700. kötete – már a 701. is a boltokba került, a 702. pedig az Ünnepi Könyvhétre időzítve jött ki a nyomdából (a világrekordot a II. Erzsébet brit királynő által a Dame előnév viselésére jogosított Barbara Cartland brit romantikus regényíró tartja, a 2000-ben, 98 évesen elhunyt szerző 723 regényt publikált).
Aki 702 könyvet jegyez, nem csak gyorsan ír, valószínűleg ért az eladáshoz is. Nemere könyveit az évek során tucatnyi különböző kiadó adta ki, saját – kiadói eladási adatokon nyugvó – becslése szerint műveit 12 millió példányban értékesítették pályakezdése óta. (A szám nem meglepő, ha figyelembe vesszük a publikált könyvek számát.) Ezek jelentős hányada sci-fi, ebben a műfajban alkotta legmaradandóbb írásait. Mivel Nemere István a magyar sci-fi irodalom külön utat bejáró alkotója, sajátos pályája sajátos értékeket rejt. „Az alkotói út első két évtizedében, az 1970-es és 1980-as években nagyon népszerű író volt, de a kor kritikairodalmában ez nemhogy erény lett volna, inkább gyanússá tette. Első nagy csalódásai után belenyugodott abba, hogy külön utat kell bejárnia, így ebből kovácsolt erényt” – állítja S. Sárdi Margit irodalomtörténész. Ugyanakkor szakmai mellőzöttségéhez, el nem ismertségéhez hozzátesz az is, hogy a krimi és a sci-fi is alábecsült műfaja az irodalomnak. Ezen a törekvésen változtatott a Zsoldos Péter-díj életre hívása, amely a magyar sci-fi legjobbjait hivatott díjazni, ezt az elismerést 2005-ben Nemere István is megkapta az Időhajó című novellájáért. Nemere pályakezdésétől az 1980-as évek második harmadáig számított sikerszerzőnek, de az irodalomtörténész emlékeztet arra, hogy máig népszerű író, de már nem a sci-fi olvasóközönségét célozza meg. S. Sárdi úgy látja, Nemere olyan generációhoz tartozik a sci-fi irodalmon belül, amelynek mára kevés élő tagja van, és még kevesebb aktív szerzője: ekképpen minta és tanú egy személyben. „Számos kiváló novellája és néhány kiváló regénye van. Pályája elején a problémaérzékenysége tette vonzóvá (például az olyan témák, mint a különböző kultúrák együttélése, hatalom és erkölcs kettőssége), sikerének egyik titka, hogy a sci-fit ötvözte a krimitechnikával, alkalmazta a varázsmese szerkezetét a regényeiben (akár tudatosan, akár nem), ez pedig kiváló szerkezetet eredményezett” – teszi hozzá. S. Sárdi tanulmánya világított rá először arra, hogy Nemere tudományos-fantasztikus regényeinek jellemzője a nyelvi tudatosság. Sci-fijeiben egyensúlyban áll a beszélt és az irodalmi nyelv, pontos a nyelvi archaizmus és a szleng.
1987-ben jelent meg a Terra című sci-fi regénye, és nagyjából ekkortól Nemere egyéb műfajokban is elkezdte ontani a könyveket: a kalandregények, kémtörténetek, romantikus ponyvák, dokumentum/történelmi regények mellett kevesebb időt szánt a sci-fi művekre. A rendszerváltás időszakában fantazmagóriának hatott, egzotikusnak tűnt, hogy a távoli jövőben élő űrvándor históriája környezetvédelmi intelmeket is tartalmazott, ma ezt erénynek neveznénk. Ennek ellenére a regény némileg alulmúlja a korábbi Nemere-sci-fik színvonalát, bár későbbi korszakaiból is vannak kiváló tudományos-fantasztikus regényei. „E korszaktól kezdve viszont, ha nem is nagy számban, de mégiscsak rendszeresen alkotott sci-fi novellákat. És novellaíróként Nemere nagyszerű. Novellái tömörek, érzékenyek, példaszerű a szerkezetük, sokszor líraiak, bölcsesség és az élet rendíthetetlen szeretete sugárzik belőlük. A háború 11-kor kezdődik, a Mindenből csak egy, az Apóka mesél például emlékezetes munkák” – állítja S. Sárdi. Mégis, úgy látszik, manapság nincsen nagy igény a sci-fire, mert Nemere a 2008-ban megjelent Időrabló óta nem állt elő klasszikus sci-fi regénnyel.
Az, hogy Nemere ráállt a gépi termelésre (bevallása szerint napi 40-45 ezer karaktert ír, a hét mindegyik napján, párhuzamosan dolgozik a műveken), nem segítette, hogy a sci-fi kanonizált figurája lehessen. A szakmai elismerés mellett a Galaktika folyóiratban való rendszeres megjelenése növeli reputációját, de az szintén nem tisztázza megítélését, hogy egyetlen sci-fi irányzathoz sem sorolható (korai korszakaiban a Magyar Írószövetség íróiskolája tetten érhetően hatott rá). Többek között ezért is példaértékű, hogy az Írószövetség sci-fi szakosztálya 70. születésnapján másfél órás esttel köszöntötte a szerzőt, továbbá a szervezet felajánlotta, hogy tagjának fogadja. Ezt azonban Nemere István visszautasította, mivel pályakezdőként nyolc éven keresztül sikertelenül jelentkezett a Magyar Írószövetségbe.
2018.07.22 14:00
Frissítve: 2018.07.22 14:56

Miniatúra: Horn Gyula, az igazi reformkádárista

Publikálás dátuma
2018.07.22 12:00

Fotó: Magyar Fotóarchívum/
„Fellépése úgy hatott az önmagát kereső MSZP vezetésére, mint a maorik felbukkanása a déli szigeten a nagytestű madarakra: váratlan és végzetes volt.”
1994-ben nyarán nagyobb legitimációval érkezett, mint Németh Miklós hat évvel korábban, és még koronát is viselt. (Balesetet szenvedett, s a fejére egy rögzítő szerkezetet erősítettek.) A választási hadjáratban rég nem hallott hangokat hozott vissza. Sok intellektuális szövegelés helyett egyszerű beszéd: ez a Gyula a mi emberünk. Ha tódított, elég egyszerűen tette, szakított a neoliberálisok által kedvelt válságkommunikációval, nem riogatta a népet a várható nehézségekkel. Ígért és ígért, hol keveset, hol sokat. Olcsó és biztos kenyeret, igazságot, s hogy végre szóba fognak állni az egyszerű emberekkel. Gazdaságpolitikai körökben ugyan felháborodás fogadta a „háromhatvanas” kenyeret, pedig az emberek szerették ígéretének hangulatát, és nem is voltak egészen ostobák, ismerték a környezetüket, lehetőségeiket. Természetesen a soha vissza nem térő Kádár-kor igézete meg az Antall-kormány bizonytalankodása hajtotta a rá szavazó milliókat, és még tartott a gyötrő transzformációs válság, amelyért elégtételt akartak venni a választók.

Hagyjuk a múltat!

Horn Gyula nagy utat futott be. Fiatalkori történeteit mellőzve említem meg, hogy korabeli külügyi szervezetekben dolgozott. Arrafelé is érlelődtek a változások, mindenekelőtt a nyugati nyitás, a szomszédságpolitikában a bátortalan kisebbségvédelem, a diplomáciai kapcsolatok felvétele olyan, korábban Moszkva ösztönzésére kitaszított országokkal, mint Izrael, Dél-Korea és halkabban Tajvan, Dél-Afrika. A párt (MSZMP) külügyi részlege alighanem úttörő szerepet játszott a NATO-hoz való közeledés kezdetben halovány, majd megerősödő gondolatában, amit – a korábbi évtizedek szovjet birodalmi kereteire gondolva - bízvást nevezhetnénk egy pompásan kidolgozott piruettnek a damaszkuszi úton. Az amerikai védernyő jobban tetszett, több támogatással kecsegtetett, és európai integrációnkat is elősegítette.
Már a Németh-kormány tagjaként is kedvelte a drámai fellépéseket. A kor gyakori nyilvános szereplésre szoktatta a politikusokat, ez majd őt is segíti a későbbi választási hadjárat során. Az MSZP óriási lehetőséget adott neki. Az 1990-es választások után gyorsan építkezett. Fellépése úgy hatott az önmagát kereső MSZP vezetésére, mint a maorik felbukkanása a déli szigeten a nagytestű madarakra: váratlan és végzetes volt. Néhányan az elején feladták, mint Pozsgay Imre és Németh Miklós - Nyers Rezső pedig a választások után szorult ki. Horn napja körül ekkor már számos fiatalabb hold keringett, közülük kerülnek ki majd a jövő vezetői, a pénzemberek, meg a nagyszájúak és a csirkefogók is. Mire 1994-ben a választási hadjárat megkezdődött, Horn Gyula nagy magabiztossággal kezelte fellépéseit, az ellene irányuló támadásokat, ideértve a pufajkás történeteket is. Hagyjuk a múltat! - mutatott a kormányzás feladataira, dolgozzunk végre. Az 1994-es győzelem után többségét megfejelte a szabad demokratákkal. Vajon az SZDSZ helyesen cselekedett-e, amikor Hornnal koalícióra lépett, és fordítva: tényleg kellett-e a kormányzáshoz az SZDSZ? Az SZDSZ-nek nehéz lehetett majdnem győzni négy évvel korábban, majd ellenzékbe szorulni, és most újra arra gondolni, hogy ismét négy év fenyeget a kemény ellenzéki székeken. Sokuknak időben jött Horn koalíciós ajánlata, akinek a szabad demokrata többlet szavazóerőnél fontosabb volt a mozgástér növekedése a hajdani ellenzék keblére ölelése révén. Hallani azt is, hogy a koalíció kezdte ásni az SZDSZ sírgödrét, emiatt engedett soraiban a mohóságnak. Az biztos, hogy az MSZP csak félig profitált a demokratikus ellenzék beépítésével, mert a koalíció saját belső feszültségeit fokozta. Ahogy telt az idő, a két párt úgy kezdte egymást egyre hevesebben utálni.

Sikeres konszolidáció

A kormányzás első hetei válságtól válságkezelésig tartottak. Horn rendíthetetlen konzervatív baloldaliként idegenkedett a megszorításoktól, a gazdasági reformoktól, hiszen azok előbb fokozták a választói kiszolgáltatottságot, először a költségvetés állt talpra, s csak utána jött a választóknak szétosztható eredmény. Viszolygását fokozta, hogy a saját nyelven beszélő szabad demokraták és értelmiségi holdudvaruk önmagukat tartották iránytűnek. A költségvetés kiadási oldalának megkurtítását Békesi László, a pénzügyminiszter és pártbéli ellenlábasa is szorgalmazta, holott más volt a választási ígéret. Hát nem ő képviseli a szenvedő és mentésre vágyó kisembereket, nem ő hozza a mentőhajót a rendszerváltás hajótöröttjeinek? És talán Békesinek nem is a restrikciót szorgalmazó véleménye számított, hanem kemény kritikája az MSZP-n belül, ezt pedig Horn a maga hatalmának megkérdőjelezéseként fogta fel.
Ha utálta is a válságkommunikációt, a válságtól nem tudott megszabadulni. A gazdasági konszolidációt nagyjából ott folytathatta, ahol Németh Miklós abbahagyta. Sürgetett az idő is: már nagyjából egy éve nem történt semmi, a helyzet viszont romlott. 1995-ben aztán leváltotta Békesit, kinevezte Bokros Lajost, kapta vele Surányi Györgyöt, meg a Bokros-csomagot. Felkérésük merész és hatásos lépés volt, ők pedig tették, amit kell. Gyors és sikeres konszolidáció következett. A siker, amely a két szakember tagadhatatlan gazdaságpolitikai bravúrja, más kérdést is felvet. Ha néhány, bár fájdalmas húzással ilyen gyorsan lehetett konszolidálni a gazdaságot, vajon mi gátolja a politikát abban, hogy korábban, és másutt is eltökélten lépjen?
A Bokros-program kezelése közben láthatóvá váltak Horn képességei és korlátai. A gazdaság a finanszírozás és a növekedés szempontjából képviselhető útra került, most már csak a választókat kellett meggyőzni arról, hogy végül ők lesznek a nyertesek. A valóság kínjai dacára biztatóak voltak az esélyek, hiszen ott volt Horn Gyula, a mi Gyulánk. A pénzügyi alapok látványosan javultak, újabb reformgondolatok kerültek elő. Csakhogy akkor Bokrosból kibújt karcos személyisége, stabilizációs célszerszámból a gazdaságpolitikát tematizáló vezető akart lenni. Horn elképzeléseitől mi sem állt távolabb. Bokros emlékezetes találkozót bonyolított le a diákokkal. Azt találta mondani, hogy a bevezetendő 2000 forintos tandíj kevesebb, mint a diákok cigarettaköltsége; nos, az agitáció végtelenül célszerűtlen módját választotta. A diákok megsértődtek, távoztában le is zsidózták. Horn Gyula mintha erre az alkalomra várt volna. Bokros már elvégezte a munkát, de utána is túl hangos és követelőző volt Horn számára, reformokat sürgetett, és elvette tőle a napot. Bokros éppen aktuális lemondását elfogadta, majd kinevezte Medgyessy Pétert pénzügyminiszternek.

A reformkádárista

Műsorváltozás. Az új darabban Bokros keménykezű, neoliberális inkvizítor szerepében lépett fel, míg Horn a bölcs királyt játszotta. A Fidesz-kommunikáció számára a Bokros-csomag maga volt a karácsonyi ajándék. A nyilvánvaló és gyors gazdasági siker gyümölcsét később már ők használták, ráadásként a neoliberális restrikció névadó ördöge fel volt tálalva.
Horn igazi reformkádárista. Több lejárt szavatosságú tabun átlépett, ennyiben reformista. A sürgető reformokat, s különösen az azokat képviselő értelmiségi figurákat nem kedvelte: ennyiben kádárista. De szemben Kádár János vagy Grósz Károly utolsó kormányzati pillanataival: ő végül időben lépett, amikor 1995-ben Bokros képében beengedte a neoliberális rókát a költségvetési elosztás tyúkóljába. Bokros felkérésével bizonyítékát adta annak, hogy érzékeli a válság méreteit. A politikai ösztön vezette, amikor nem sokkal később, a hasznos erőszaktevőt, Bokrost elcsapta, és önmagát visszahelyezte népe szeretetébe, hogy 1998-as választási vereségével rövidesen ismét csalódást okozzon.
Mindezt sokan a két forduló közötti eseményekkel, Orbán ügyességével magyarázzák, amivel Torgyán doktort nászba vitte. Csakhogy fénytelen utolsó hónapjaival Horn maga is hozzájárult a vereséghez, elbízta magát, nem működött a veszélyérzete, talán lebecsülte Orbánt. Nem sok választási propagandát engedett. Mintha egy ciklus alatt sikerült volna keménykezű reformkapitányból öreg Kádárrá válnia, aki azért nem foglalkozik az ügyekkel, mert azok maguktól is megoldódnak. Brahiból vagy arroganciából újra elővette a Bős-nagymarosi vízerőmű ügyét. Nem a gátról van szó, szakmailag az vagy jó, vagy sem, hanem a rendszerváltás egyik szimbólumáról, egy máig tabusított mémről, amelyről egyszerűbb nem beszélni, mint belebukni. Ezt nyilván ő is tudta, és mégis.
Horn Gyula felnőtt szerepéhez, a vízerőmű szigorú kivétel. Amennyire lehetett, szakított azzal a szocialista párti szokással, hogy munkásabb megoldás helyett könnyű, de instabil kompromisszumokat keressen. Alkotmányos fricska, lehetetlen őt a demokrácia kereteiben értelmezni, ez volt akkor jobbközépen a vélemény róla, ez azonban butaság. Dehogy nem lehet. Kissé talán durván faragott figura, de mai szemmel nézve hatékony vezető, újabb kori pártjának történetében eddig a legjobb harctéri vezető. Nehéz róla úgy megemlékezni, hogy utódairól ne szóljunk, akiknek soha többet nem sikerült hozzá hasonló erőt koncentrálni, és akiknek érdeklődése végzetesen megcsappant a választók iránt. Történetének felelevenítésével a magyar sors fanyar gyümölcseit kóstoljuk.
(Az írás egy várhatóan szeptemberben, a Joshua Könyvek kiadónál megjelenő kötet kéziratának rövidített, szerkesztett alfejezete.)
2018.07.22 12:00
Frissítve: 2018.07.22 12:00