sikkasztás;Abony;

2016-09-30 13:35:00

Milliókat sikkaszthatott egy önkormányzati dolgozó Pest megyében

Több mint száz esetben utalt saját számlájára az abonyi intézmények pénzéből kisebb-nagyobb összegeket egy helyi önkormányzati alkalmazott; a nőt sikkasztással gyanúsítják - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője pénteken.

Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint a 35 éves gyanúsított az abonyi polgármesteri hivatal alkalmazottjaként 2013 tavasza és 2016 szeptembere között folytatta ezeket az ügyleteket, 20 millió forintot meghaladó kárt okozva az önkormányzatnak. A nőt - a feljelentést követően - a ceglédi nyomozók szeptember 29-én hallgatták ki, majd őrizetbe vették, s kezdeményezték előzetes letartóztatásának elrendelését. Sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás ellene. Az elsikkasztott összeg nem térült meg - tette hozzá a szóvivő.