kilakoltatás;Iványi Gábor;Oltalom Karitatív Egyesület; NER;

2016-10-01 07:08:00

Rendőrökkel lakoltatnák ki Iványi Gáborékat

Hétfőig adott határidőt Iványi Gábornak és az általa vezetett Oltalom Karitatív Egyesületnek a fővárosi vezetés, hogy elhagyják azt a József nádor téri ingatlant, ahol az egyesület egy női átmeneti szállót működtet. Hivatalos indoklás nincs. Új tartózkodási helyként egy Budapest széli munkásszállót jelöltek ki. Iványiék jelezték: nem fognak önként távozni.

Újabb felszólítást kapott a főpolgármesteri hivataltól a Magyar Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, Iványi Gábor, hogy október 3-án "tisztán, kiürített állapotban szíveskedjenek birtokba adni" az egyesület által működtetett József nádor téri női átmeneti szállót a fővárosnak. A 10. szám alatti társasház második emeletén található szállót 2000 januárja óta működteti az Oltalom, jelenleg 64 otthontalan asszony él ott. Szemben a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete magasodik, de ide álmodtak egy újabb luxusszállodát is, az épülő mélygarázs miatt nemrég a tér összes fáját letarolták.

Jogellenes a felszólítás

A fák után a nehéz sorsú asszonyok következnek: a főváros a Budapesti Módszertani és Szociális Központ és Intézményei Külső Gyáli úti épületébe, a belvárosból Budapest peremére paterolná őket. A jobboldali többségű fővárosi közgyűlés még márciusban döntött erről, az egyesülettel történő előzetes egyeztetések nélkül. Iványiék a sajtóból értesültek arról, hogy a lakóknak menniük kell. Iványi szerint ez jogellenes, az első Orbán-kormány idején köttetett szerződésük ugyanis azt tartalmazza, hogy az ingatlan használati joga akkor szűnik meg, ha az önkormányzat döntése alapján az egyesület tevékenysége más - hasonló adottságú - ingatlanba kerül elhelyezésre.

A Gyái úti épület az Oltalom szerint nem ilyen: teljesen más funkciót lát el, s mivel nagyon messze van, az átmeneti szállón élő asszonyok többségének a munkája is veszélybe kerülne. Merthogy szinte mindannyian dolgoznak - napközben csak a nyugdíjasok vannak a szállón -, a legtöbben kórházban, iskolában vállaltak takarítói munkát. Van, akinek most is hajnali három-négy óra körül kell a korai kezdés miatt munkába indulnia, a Külső Gyáli útról ezt nem tudná megtenni. Arról nem is beszélve, hogy a munkásszálló már most is túlzsúfolt.

Ráadásul a költözés fenntartóváltással is járna: az Oltalom semmilyen kapcsolatban nem áll a központtal, ha az asszonyok odakerülnek, az egyesület nem gondoskodhat róluk tovább. Iványiékkal erről sem egyeztetett a főváros. Azt sem tudni, mi lesz a női szálló tizenegy dolgozójának (szociális gondozók, takarítók) a sorsa, őket ugyanis nem hívták. Iványi szerint mivel a Gyáli úti szállónak megvan a maga személyzete, félő, hogy ha az "átköltöztetés" bekövetkezik, az egyesület dolgozói elveszítik munkájukat.

Majd a karhatalom elintézi

Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes az ügyről korábban úgy nyilatkozott: "nem ideális, hogy a belváros szívében, egy bérházban működik egy nem túl jó állapotban lévő hajléktalanszálló". Ami azt jelenti, nem akarnak az elegáns környéken hajléktalanokat látni. Ez persze a hivatalos indoklásban nem jelenhet meg, ám mint Iványi lapunknak elmondta, hivatalos indoklás nincs is. Legalábbis ő még nem találkozott ilyennel. Bagdy nyilatkozata ugyanakkor rávilágított arra, hogy a fővárosi vezetés egyáltalán nem ismeri sem a szállás valós állapotát, sem pedig az ott élőket. Iványi már több alkalommal is elmondta: a szálló lakói nem ápolatlan külsejű kéregetők, hanem dolgos asszonyok, akik annyiban különböznek másoktól, hogy elveszítették önálló lakhatási lehetőségeiket. Az sem igaz, hogy a szálló rossz állapotban lenne, ezt munkatársunk fotói is bizonyítják. Bár nyilván nem vetekedhet egy főpolgármester-helyettes lakásával.

Az egyesületnek magával a költöztetéssel nem is lenne nagy problémája. Már korábban is világossá tették, készek lennének az ingatlant kiüríteni, ha a városházán nem zárkóznának el következetesen mindenféle tárgyalástól, és ha az eredeti szerződés értelmében másik, megfelelő helyet biztosítanának számukra. Iványi kijelentette: nem hajlandóak önként távozni. De ugyanilyen hajthatatlannak bizonyul a fővárosi vezetés is. Az egyesület hitetlenkedve fogadta a hírt, hogy a karhatalom igénybevételével akarják őket kilakoltatni.

- Hivatalosan a Főváros Vagyongazdálkodási Főosztályának vezetője azt közölte, hogy amennyiben az ingatlan átadása nem történik meg, úgy sajnálatos módon a fővárosi önkormányzat a kiürítés érdekében kénytelen lesz a szükséges jogi intézkedéseket megtenni - fogalmazott Iványi.

Az Oltalom elnöke arra bátorít mindenkit, hétfő délelőtt tíz órára menjenek el a József nádor tér 10-hez, és nézzék meg, a Nemzeti Együttműködés Rendszere hogyan bánik az elesettekkel és a szegényeket segítőkkel.

Tarlós, a feledékeny
Miért nem tárgyal a főváros az Oltalom képviselőivel a József nádor téri asszonyok ügyében? - kérdeztük Tarlós Istvánt. A főpolgármester kurtán azt felelte: nem tudja, miről van szó, de hétfő reggelre utánanéz. Úgy tűnik, a főpolgármester elfelejtette, hogy az általa vezetett közgyűlés márciusban 19 igennel, 6 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el az Oltalom klienseinek kipaterolásáról szóló javaslatot.
Elfelejtette azt is, hogy ő maga nyilatkozott arról, hogy a lakók képviselőit még a "költöztetés" előtt meg fogják hallgatni. Ahogy azt is, hogy ő maga nevezte "hangulatkeltésnek", hogy a női átmeneti szálló ügyét összemossák a luxusszálló építésével. Reméljük, hétfő délelőtt Tarlós István személyesen a József nádor tér 10-nél néz majd utána a dolgoknak.