hulladék;Spanyolország;labdarúgás;Olaszország;vb-selejtezők;második kör;

2016-10-06 07:52:00

Megismétlődik az Eb-nyolcaddöntő

Mától ismét a labdarúgó válogatottak veszik át a terepet a klubfutballtól, a 2018-as világbajnokság selejtezői kilenc mérkőzéssel folytatódnak a második körben. A párharcokból egyértelműen kiemelkedik Olaszország és Spanyolország összecsapása.

A francia és a spanyol együttes legutóbb a franciaországi Európa-bajnokságon találkozott, így igencsak frissek az élmények. A címvédő hispánok útját éppen az olaszok állták a nyolcaddöntőben, ám a következő körben ők is búcsúzni kényszerültek. Azóta sok víz lefolyt a Szajnán, mindkét válogatott kispadján új szakvezető ül.

A Vicente del Bosque-t váltó Julen Lopetegui reaktiválta Diego Costát, aki a Liechtenstein elleni 8-0-s győzelemből két góllal vette ki a maga részét. Iker Casillas továbbra sincs a keretben, de Fabregas, Pedro, Juanfran, Azpilicueta és Paco Alcácer sem kapott meghívót. A helyükre érkezett a Sevilla kapusa, Sergio Rico, a Real Madrid két játékosa Nacho és Isco, illetve felgyógyult sérüléséből Andrés Iniesta.

„Isco mindössze 57 percet játszott a bajnokságban, emellett nem mehetünk el szó nélkül, de kedvelem őt. Alcacer és Gabi is remekül játszott az elmúlt szezonban, de ki akartunk próbálni más játékosokat is. Örülnék, ha Fabregas többet játszana a Chelsea-ben, azonban nem tudok mindenki beválasztani. Iniesta visszatérése jó hír számunkra, hiszen ő egy nagy játékos és szükségünk van rá az ilyen mérkőzéseken. Koke pedig remek meccset játszott a Bayern ellen” – összegzett a mérkőzés előtt Lopetegui.

Vb-selejtezők, csütörtök
D csoport
Ausztria – Wales (Tv.: 20.45 Sport2)
Moldova – Szerbia
Írország – Grúzia
G csoport
Izland – Finnország
Olaszország – Spanyolország (Tv.: 20.45 Sport1)
Liechtenstein – Albánia
I csoport
Koszovó – Horvátország
Macedónia – Izrael
Törökország – Ukrajna

Giampiero Ventura is győzelemmel kezdte meg ténykedését, hiszen csapata Izraelben aratott 3-1-es győzelmet. Mario Balotelli kezd magára találni a francia bajnokságban, ám a 68 esztendős szakember egyelőre nem szavazott neki bizalmat. Meglepő módon a botrányoktól nem mentes játékos pozitívan reagált a helyzetre. „Helyesen döntött a kapitány, amiért nem számol velem, hiszen nem érdemeltem ki a meghívást. Amikor visszatérek a válogatottba, a legjobbamat szeretném már nyújtani” – nyilatkozta Balotelli. A csoportelsőségért folytatott küzdelemben sorsdöntő összecsapás következik, hiszen a másodiknak már pótselejtezőt kell játszania.

Nem akármilyen balszerencsesorozat sújtja az I csoportban szereplő horvát labdarúgó válogatottat. Sorra dőlnek ki a játékosok a Koszovóval szembeni világbajnoki selejtező mérkőzés előtt. Nem elég, hogy a maródiak listájára került a két legjobb középpályás, Modric és Rakitic, s nem szerelhet a Liverpool légiósa, Lovren sem, a Juventus középpályása, Marko Pjaca is megsérült, így ő sem állhat majd Ante Cacic szövetségi kapitány rendelkezésére.

Hétfőn még közösen edzett együtt a többiekkel, ám fájdalmat érzett a lábában. A mágneses rezonancia vizsgálat kimutatta, hogy a sérülés súlyosabb a vártnál, így nemcsak a hatodikán esedékes Koszovó elleni találkozót kénytelen kihagyni, 9-én Finnországgal szemben sem léphet pályára. A horvát sajtó már most gyászol utalván arra, hogy a kezdő tizenegyből eleddig négy focista esett ki.