Rogán Antal;Harangozó Tamás;kvótanépszavazás;

2016-10-06 20:09:00

Harangozó: mellébeszélnek, mint Rogán helikopterezésénél

Meggyőződésem, hogy a kormány mellébeszél a kvótanépszavazás kampányával kapcsolatban - fogalmazott Harangozó Tamás az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A honvédelmi és rendészeti bizottság MSZP-s alelnöke szerint az érvénytelen referendum nagyjából 19,5 milliárd forintjába került az adófizetőknek. Pedig két hete még azt állította a kormányzat, hogy 4,9 milliárd forintba került a kampány. Ebben az ügyben ott tartunk, mint Rogán Antal helikopterezésével, először azt mondták, meg sem történt, majd a képek ismeretében elismerték - figyelmeztetett Harangozó. Az ellenzéki politikus, aki korábban bizonyos szerződéseket megnézhetett közölte, augusztusig már elköltött 6,5 milliárdot költött a kormány, ami nem a végleges összeg és a 4,5 milliárdos lebonyolítási költséget sem tartalmazza. Hozzátette, minden idők legnagyobb kampányköltése volt ez egy eredménytelen népszavazásra, amelynek hatására megalakult az új kisebbség.