SZÉP Kártya;

2016-10-08 17:09:00

Cáfolták, hogy megszüntetnék a SZÉP kártyát

A kormány elkötelezett a SZÉP-kártya fenntartásában, mivel az egyaránt jó a magyar családoknak és a turisztikai szakmának - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség szombaton, miután lapunk is megírta, hogy a kormány 2018-tól megszüntetné a Széchenyi Pihenőkártyát.

Az ügynökség cáfolta a híreket, miszerint a kabinet a SZÉP-kártya megszüntetéséről döntött volna. A kormány ezzel szemben idén júniusban arról határozott, hogy 2017-ben a legkedvezőbb adózású béren kívüli juttatások 450 ezer forintos keretéből a versenyszférában 100 ezer forint adható készpénzben, további 350 ezer forint pedig SZÉP-kártyán - fejtették ki, hozzátéve, a közszférában adható 200 ezer forintos keretből 100 ezer forint készpénz mellett a fennmaradó összeget adhatják a munkáltatók SZÉP-kártyán.

Kiemelték, a SZÉP-kártya a belföldi turizmus motorja, hiszen évről évre emelkedik a magyar családok száma, amelyek a kártyát használják. A SZÉP-kártya forgalma az utóbbi két évben több, mint 15 százalékos növekedést mutatott, a bevezetése óta eltelt öt év alatt pedig 350 milliárd forintnál is nagyobb mértékben járult hozzá a hazai turizmus forgalmának növeléséhez - olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményében.

Tájékoztatásuk szerint a SZÉP-kártya feltöltéseinek összege 2015-ben meghaladta a 90 milliárd forintos rekordot. A több mint 1,5 millió kártyatulajdonos ebből az összegből 83 milliárd forintot költött szállásra, étkezésre és kikapcsolódást szolgáló egyéb szolgáltatásokra - tették hozzá.

Korábban a Magyar Nemzet információja alapján írtuk, hogy az Erzsébet étkezési utalványt már jövőre bevonhatják, így gyakorlatilag beteljesülne a miniszterelnök kívánsága, Magyarországon felszámolnák a béren kívüli juttatásokat, a cafeteria rendszert. 

A miniszterelnök ellenszenve mellett szerepet játszhat a SZÉP kártya likvidálásában az is, hogy tavaly az európai bíróság "elmeszelte" azt a megoldást, hogy három bank forgalmazhatja kizárólagosan a közkedvelt cafeteria juttatást. A kormány nyugodtan feloldhatta volna ezt a korlátozást, hiszen új szereplő aligha tudna jelentős szeletet kihasítani a jól megdolgozott piacból. Ennek a társadalmilag is elfogadott juttatásnak a megszüntetése indokolatlan és irracionális - mondta a Népszavának Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. A munkáltatók várhatóan már jövőre sem áldoznak majd egy olyan cafeteria elemre, amely nem egészen másfél év múlva eltűnik - tette hozzá.