USA;Obama;elnökválasztás;

2016-10-14 22:13:00

Obama: a demokrácia a tét

 Barack Obama amerikai enök szerint a mostani elnökválasztáson  a demokrácia a tét.

Obama az ohiói Clevelandben kampányolva vélekedett így. A politikus egy Hillary Clintont támogató kampánygyűlésen mondott beszédet pénteken. Az elnök, aki amerikai politika hagyományaitól, illetve szokásaitól eltérően kampányt folytat az egyik elnökjelölt mellett, azt fejtegette, hogy amennyiben Donald Trumpot választanák meg, "veszélybe kerülne minden haladás, amelyet elértünk".

Az elmúlt nyolc év eredményeit sorolva utalt arra, hogy nyolc évvel ezelőtt egy nagyon nehéz helyzetben lévő ország irányítását vette át, azóta a munkanélküliség a felére csökkent, a jövedelmek ismét nőnek, a szegények tábora zsugorodott, s 20 millió embernek életében először van egészségbiztosítása. Az elnök megemlítette azt is, hogy egyre több katonát "hoztak haza" a háborús övezetekből, továbbá - mint fogalmazott - "igazságot szolgáltattunk Oszama bin Ladennek". Majd leszögezte: "Mindezt a haladást kidobhatjuk az ablakon, ha nem megfelelően választunk most".

Obama szerint a döntés nem is lesz nehéz, mert "egy, a valaha volt elnökjelöltek között is a legfelkészültebb jelölt és egy olyan jelölt között kell választani, aki bizonyította magáról, hogy alkalmatlan arra, hogy vezesse és képviselje ezt az országot".
Hozzátette: a demokraták és a republikánusok között mindig voltak politikai nézetkülönbségek, de ez a normális, hiszen ez a demokrácia lényege, ám ezúttal szerinte olyan republikánus jelölt lépett a politika színpadára, akit a vérmérséklete és a felkészületlensége alkalmatlanná tesz az elnökségre.