Emmi;szegénység;tanulás;államtitkár;kitartás;

2016-10-18 22:21:00

Az Emmi államtitkára megnevezte a kiutat a szegénységből

Tanulással és kitartással lehet kijutni a szegénységből -  az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára ezt találta javasolni az M1 aktuális csatornán. 

Langerné Victor Katalin - a mai magyarországi viszonyokat tekintve rendkívül cinikusnak hangzó szavaival - arra az amúgy örvendetes tettre reagált, hogy tizenötezer dollárt, adományozott két magyar iskolának Mohammad Hamid Anszari, az Indiai Köztársaság alelnöke. A Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Dr. Ámbédkar Gimnázium, Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Általános Iskola a roma gyermekek társadalmi felzárkózásának elősegítésében végzett évtizedes munkájáért kapta a támogatást.

Langerné Victor Katalin szavaival amúgy nem lenne nagy baj, ha az nem a mai Magyarországon hangzott volna el. 

Tegnap a szegénység elleni küzdelem világnapján a helyettes ombudsmann közleményt adott ki, amelyben egyebek mellett azt írta: Az Eurostat adatai szerint 2008 és 2015 között a szegénységgel és társadalmi kirekesztettséggel fenyegetett népesség aránya sem az Európai Unió egészében, sem Magyarországon nem csökkent. Az unió népességének csaknem negyede, a magyar lakosságnak pedig mintegy harmada tartozik ebbe a körbe.

A Párbeszéd Magyarországért négyszáz, a fővárosi Kossuth téren lerakott kanállal emlékezett meg a nélkülözőkről a szegénység elleni küzdelem világnapján, illetve így üzentek a kormánynak. Szabó Tímea, a PM társelnöke elmondta: Magyarországon több mint négymillióan élnek havi kilencvenezer forintnál kevesebből. A szegénység veszélyének leginkább a gyermekek vannak kitéve, a szegénységben élő gyermekek aránya 2010-2014 között 38 százalékról 42-re nőtt - tette hozzá Szabó Tímea, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az un. dolgozói szegénység is nő, vagyis azok közül is sokan nélkülöznek, akiknek van munkájuk. Több mint félmillió ember él olyan lakásban, ahol nincsen wc vagy lyukas a fal - sorolta a politikus a bajokat, amelyekkel a Fidesz-kormány nem foglalkozik. Nem elfogadható, hogy eközben a Rogán Antalok, Lázár Jánosok, Andy Vajnák és Matolcsy Györgyök tolvaj országa legyünk - hangsúlyozta a PM társelnöke.