EU;Lengyelország;jogállamiság;Beata Szydlo;

2016-10-27 17:05:00

Varsó politikai diktátumnak tartja a brüsszeli bírálatokat

A lengyel kormány nem vezet be a nemzeti jogrendbe az állam érdekével ellentétes javaslatokat - jelentette ki a lengyel kormányfő csütörtökön, a Varsóval szemben elindított európai uniós jogállamisági mechanizmusról nyilatkozva. Beata Szydlo szorgalmazta az Európai Unió megreformálását.

A lengyel miniszterelnöknél varsói sajtóértekezletén azt firtatták, hogy kabinetje mikor és hogyan válaszol arra az állásfoglalásra, melyet az Európai Bizottság (EB) július végén küldött Varsóba, megindítva ezzel az úgynevezett jogállamisági mechanizmus második szakaszát.

A mindenekelőtt a lengyel alkotmánybíróság helyzetére vonatkozó eljárás keretében a lengyel kormánynak három hónapja állt rendelkezésére, hogy választ adjon a brüsszeli testület kifogásaira, a határidő pedig csütörtökön lejár.

Szydlo elmondta: kormánya "megfelelő időpontban" továbbítja válaszát az EB-nek, ennek tartalmát előzőleg nem ismerteti. Ugyanakkor úgy értékelte: a brüsszeli kifogások "nem érdemlegesek", nem veszik figyelembe a részletesen ismertetett tényállást, és olyan benyomást keltenek, "mintha politikai diktátum alapján íródtak volna".

"Alkalmazzuk a demokratikus jogállamisági elveket, mivel ezek érvényben vannak Lengyelországban" - szögezte le a kormányfő, hozzátéve: kormánya ezen az alapon "vitatkozni fog az EB-vel, bemutatva álláspontját, érvéit". Hangsúlyozta: nem iktatnak be a lengyel jogrendbe "semmilyen olyan javaslatot, mely ellentétes a lengyel állam, a lengyel állampolgárok érdekével". Reményét fejezte ki, hogy a bizottság is "tárgyilagos párbeszédet folytat majd Lengyelországgal", teljesítve így az uniós alapszerződésekben rögzített feladatait.

Ebben az összefüggésben Szydlo ismételten úgy értékelte: az Európai Unió (EU) reformokra szorul. Szerinte ezt az is bizonyítja, hogy miközben az Európai Bizottság részletesen foglalkozott a lengyel jogállamisági helyzettel, más ügyekben több tagállam által is megfogalmazott álláspontot mellőzött.

"Amennyiben az európai intézmények így működnek, ne tessék csodálkozni, hogy egyre több válság lesz, több kritika éri az EB-t, és magát az EU-t is" - jelentette ki Szydlo, figyelmeztetve a brit kilépéshez hasonló helyzetek lappangó veszélyére.

A sajtóértekezleten szintén felszólaló Tomasz Poreba európai parlamenti képviselő úgy látta: az uniós jogállamisági mechanizmus alaptalan, az uniós alapszerződések nem jogosítanak ennek megindítására.

Lengyelországban továbbra is belpolitikai vita zajlik az alkotmánybíróságról. Az uniós jogállamisági mechanizmus februári elindítása óta a kormányzó Jog és Igazságosság párt a kompromisszum jegyében több törvénymódosítást dolgozott ki, az ellenzék ezeket viszont elégtelennek vagy a jogállamiságot veszélyeztetőnek tartja. Hasonló álláspontot fejezett ki október közepén - immár másodszor - az Európa Tanács (ET) szakértői testülete, a Velencei Bizottság is.