Tényleg megéri?

Több, mint két évvel ezelőtt, 2014. nyarán, a reklámadó bevezetést az alábbiakkal indokolta az előterjesztő, L. Simon László: „A reklámadóról szóló törvényjavaslat (a továbbiakban: törvényjavaslat) célja az arányos közteherviselés elvének érvényesítése. Az elmúlt évek változásaképp az adórendszerben a munkát terhelő (jövedelem) adók közfinanszírozásban betöltött szerepe csökkent, az adórendszer súlypontja egyre inkább a forgalmi-fogyasztási adókra helyeződött át. Több olyan specifikus forgalmi adó jött létre, amely a gazdaság egy-egy - a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás szempontjából nem kiemelkedő jelentőségű – szegmensét érintette. Az adórendszer ezen átalakításába illeszkedő módon a törvényjavaslat a reklámok közzétételével (a reklám szolgáltatás nyújtásával) kapcsolatos új, forgalmi-fogyasztási jellegű adót irányoz elő.”

2016. november 4 –én megtudhattuk, hogy „az Európai Bizottság megállapította, hogy a magyarországi reklámadó sérti az uniós állami támogatási szabályokat, mivel annak progresszív adókulcsai szelektív előnyt biztosítanak egyes vállalatoknak. Emellett indokolatlanul előnyben részesíti azokat a vállalkozásokat, amelyek 2013-ban nem voltak nyereségesek, lehetővé téve számukra, hogy kevesebb adót fizessenek.(...) A mai határozat arra kötelezi Magyarországot, hogy szüntesse meg a 2014. évi reklámadó-törvényen és/vagy annak módosított változatán alapuló, vállalatok közötti indokolatlan megkülönböztetést, és állítsa helyre az egyenlő bánásmódot a piacon.” (EB – Sajtóközlemény)

A reklámadó nettó árbevétel alapú ágazati különadó, a magyar adózási gyakorlatban a sokadik szektorális adó. A reklám közzétevőjét terhelő adó mértéke sávos, a sávok és az adómértékek – már egy korábbi kínos korrekció eredményeképpen - a következőképpen alakultak: az adóalap 100 millió forintot meg nem haladó része után 0 százalék, az adóalap 100 millió forintot meghaladó része után 5,3 százalék. Nyugodtan nevezhető „média-iparűzési adónak” is. Milyen jövedelem szabályozási üzenetet hordoz a reklámadó rendszerbe állítása, és milyen következtetésekre csábít az adónem körüli ádáz küzdelem?

Magyarország 2016. évi állami büdzséjének bevételi főösszege meghaladja a 16,2 ezer (!) milliárd forintot, így nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a 11 milliárdos reklámadó nem oszt, nem szoroz az egyensúly biztosításában. Csak példaként: 2016-ra a pénzügyi tranzakciós illeték-bevételből 201 milliárd forintot kalkulálnak, a távközlési adóból 56 milliárdra számítanak, az idei évre prognosztizált közműadó pedig 52 milliárd forint. Ehhez képest a reklámadóból tervezett bevétel igencsak hátul kullog a különadók sajátos és szomorú versenyében.

Világosan érzékelhető, hogy a magyar kormány nagyon „rámászott” erre a kommunikációs iparágra, és képes a „fél világgal” is szembeszállni csak azért, hogy 11 milliárd forint adóbevételt realizáljon a költségvetés. És hogy a jövőben is rendíthetetlenül fog harcolni, azt az azonnali kormányzati reakció jól bizonyítja. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a bizottság döntése ellentétes az uniós joggal, sérti a tagállami adószuverenitást és diszkriminatív Magyarországgal szemben. A kiadott közlemény értelmében a magyar kormány mindent elkövet azért, hogy „megvédje azt az innovatív magyar kezdeményezést, amellyel a reklámtevékenységet végző világcégektől is beszedhető az állami költségvetést megillető adó.” (MTI)

A reklámipar esetében egy nagyságrendjében 200 milliárdos árbevételű piacról beszélünk. A Magyar Reklámszövetség megbízásából 2013-ban készített tanulmány szerint minden reklámra elköltött 10 forint 47 forinttal növeli a magyar gazdaság teljesítményét, azaz a 200 milliárd reklámra fordított forint 940 milliárd forinttal járulhat hozzá az ország produktumához. A szakma közvetlenül hozzávetőlegesen 10 ezer embert foglalkoztat, a kapcsolódó egyéb területek további 40 ezer embernek biztosítanak megélhetést. Ezt nevezte 2014-ben L. Simon László parlamenti előterjesztő cinikusan "nem kiemelkedő jelentőségű gazdasági szegmensnek". Vele ellentétben a Magyar Reklámszövetség véleménye szerint „a reklámadó nemcsak az iparágra káros, hanem az egész gazdaságra is”.

A magyar reklámadó tehát nem tétel az állami költségvetésben, a szakmának és az egész gazdaságnak árt, és értelmetlen konfliktust gerjeszt a brüsszeli színpadon. Ennek megfelelően ezt az ésszerűtlen különadót – amely természeténél fogva a sajtó függőségére/függetlenségére is hatással lehet - nemcsak a médiaszektor, hanem a teljes vállalkozói közösség is utálja. Mégis, mindezt tudva, „önként és dalolva” beleszaladtunk egy jókora EB-pofonba, holott előre jelezték, hogy ebben az esetben is érvényesíteni fogják azt az alapelvet, miszerint a tagországok adórendszerének összhangban kell állnia az uniós joggal.

Hazánk ismételten szembement a közösségi normával, így menetrendszerűen megérkezett a - ki tudja hányadik - maflás. Nem megrendítő erejű ez az ütés, csak teljesen felesleges volt begyűjteni. Piac - és versenyidegen szabályozást akart érvényesíteni a magyar kormány, ennek negatív hozadéka az elmarasztaló határozat. Kellett ez nekünk? Kell nekünk a reklámadó?