Afrika;gólyák;sáskajárás;Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület;

2016-11-14 06:16:00

Sáskajárás állította meg a gólyákat Afrikában

Sáskajárás alakulhat ki az ENSZ mezőgazdasági szervezetének november elején közreadott előrejelzése szerint az afrikai Száhel-övezetben, a táplálékbőség pedig megállította vándorútjukon a fehér gólyákat - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. 

Az előrejelzés szerint Szudán északi és Mauritánia nyugati, Szaharával határos részein várható az egyiptomi vándorsáskák legnagyobb mértékű inváziója, illetve egy térkép adatai szerint Csád Száhel-övezetében is várható ilyen. A mezőgazdaságra nézve katasztrófát jelentő sáskajárás a madárvonulást is megállította.

A nagy részt Észak-Magyarországon GSM-jeladóval ellátott fehér gólyák közül több is a Szahara déli sávjában húzódó Száhel-övezetében tartózkodik ez idő tájt.

A Nílus-völgyben, viszonylag közel a Száhel-övezethez tartózkodik az Emília nevű fehér gólya is, pedig a madarat súlyos sérülésekkel szállították tavaly a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, 2015-16 telét is itt töltötte. Ez év tavaszán megtalálási helyén, a Nógrád megyei Dejtáron engedték szabadon, el is vonult, jelenleg Szudánban van.

A madarak közül a Hajdú nevű gólyáról nincs adat már augusztus óta. Nem tudni, hol van, utoljára a Nílus-völgyéből érkezett róla helymeghatározó adat. A jeladóval ellátott madarak - a fehér gólyák mellett többnyire parlagi sasok, vándor és kerecsen sólymok, szalakóták - a következő linken követhetők nyomon.