Ha azt mondja: abraka

Publikálás dátuma
2016.11.15 06:45
Ha csak két órája van, akkor is képes alkotni FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM
Fotó: /
Kedves, halk szavú nő Takács Mari. Az elmúlt tizenöt évben mesekönyvek tucatjait tette emlékezetessé az a formabontó, modern világ, amellyel életre keltette a gyermekek hőseit. Műveiben – hol jobban, hol kevésbé észrevehetően – ott lapul az értelmezési lehetőségek tárháza. Új munkája, a Gúfó a fák ünnepén hamarosan a könyvesboltok polcaira kerül, s vélhetőleg sikeres lesz, mint az első kötet, amelyet kicsik és nagyok is szerettek.

Takács Mari csendes, visszahúzódó személyiség, akiről talán nem sokan gondolnák, hogy alkotóember. A decemberben negyvenötödik születésnapját ünneplő grafikus új munkája, a Gúfó a fák ünnepén éppen a napokban hagyja el a nyomdát, néhány héten belül a könyvesboltokba kerül.

Lanczkor Gábor meséjét Gúfóról, a csintalan bagolyfiókáról, a gyerkőcök tavasszal ismerhették meg, ekkor jelent meg az első kötet. A Gúfó és a gombák sikeres volt, ezt mutatja az is, hogy akadt olyan szülő, aki blogján arról számolt be, hogy habár a művet kisebb gyermekének olvasta fel, az idősebb lurkó is elolvasta s örömét lelte benne.

Lanczkor Gábor meséje, amely több korosztályhoz is bekopogtatott, kisméretű kemény táblás kötet, amelyhez nagyon kell a grafikai illusztráció. Takács Mari pedig tökéletesen eltalálta a képi világot, elképzelése igényes és abszolút tükrözi a 2010-es évek kicsijeinek kívánalmait. Ahogy korábban a Tóth Krisztina nevével fémjelzett A londoni mackók illusztrációi kapcsán Révész Emese művészettörténész írta, Takács Mari "újrahangolt képi arculata csak látszólag eklektikus, valójában professzionálisan megoldott, minden részletében átgondolt egység." Ez a megállapítás pedig tűpontosan helytáll a Gúfó-sorozat köteteire is, hiszen a gyermekkönyvek illusztrálására vonatkozó alapszabályok itt is borulnak.

Amikor az illusztrátor hetedik kerületi otthonában vendégeskedem, azon gondolkozom, vajon miként képes ráérezni egy-egy mese ízére. "Nálam a többszöri olvasás azért kell, mert első olvasással hangulatok, benyomások jönnek. Második nekifutásra, ha vannak konkrétan megjelenő képek, már vázlatolok, firkálgatok. Amikor harmadik alkalommal ülök neki, akkor már csak a részletekre figyelek: arra, hogy milyen színek, tárgyak veszik körül a figurákat, mi van a háttérben, vagy, hogy milyen nemzetiségű a mese. Ez olyan munka, ahol nem lehet mellébeszélni, s ha szükséges, végezni kell kutatómunkát is."

A stílusos nappaliban, ahonnan nem csak a Peterdy utcára, hanem a Dózsa György útra s azon túlra is rálátni, ott hever A szabás-varrás ABC-je, amelyre beszélgetés közben öntudatlanul rápillantok. Miközben Mari bevezet műhelyteremmé alakított szobájába, kedvesen elmondja, hogy számtalan illusztráció kollázseleme az említett kézikönyvből lett kivágva. Akril, montázs és grafit, ezek a technikák azok, amelyekkel dolgozik, említi dolgozóasztala előtt állva. Egyúttal nevetve megjegyzi, a katonás rend kivételes, ez csak annak köszönhető, hogy nemrég fejezte be a Gúfó-kötet illusztrálását, így van egy szusszanásnyi ideje.

"A második rész most van kötészeten. Főhőse ezúttal is Gúfó, a szárnyát próbálgató bagoly, akit az első részben magára hagytak a szülei, mert elmentek vadászni. Aznap megismerkedik Bélával, az egérrel, meg a gombákkal. Kiderül, hogy van egy titkos buli, amire bekéri magát. A kisegér beviszi az összejövetelre, pedig tudja, hogy potenciális bagolyeledel" – kezdi a történet rövid összefoglalását. "A második részben Gúfó megint részese egy titkos események, a fák ünnepének. Itt a fák egy varázshangszer segítségével végig élik az évszakok váltakozását. Erre nem szabad senki másnak elmennie, csak a famatuzsálemeknek. Gúfó jelenléte megzavarja az ősi szertartást, de amikor már minden veszni látszik, megmenti a helyzetet" – meséli.

A festékek, ceruzák, ragasztók és ollók erdejében szóba kerül az a képesség, amellyel a mesekönyveket illusztráló hölgy képes többletjelentést vinni munkáiba. Mari azt mondja, úgy tudja, "kicsik és szülők is rögtön megszerették Gúfó alakját. Igaz, mindig törekszem arra, hogy szerethető, szórakoztató és egyedi legyen a munkám. Ha valaki felfedezi az apró részleteket például a Holdnál, rájön, hogy nem öncélúak a kollázsok. Talán mások is elgondolkoznak azon, hogy a kép nem pusztán arról szól, amit látunk, hanem ebben az esetben a világításról, a csillárokban lévő LED-lámpákról, a Hold felszínéről, halogénizzókról” – csillan meg a szeme, ahogy ecseteli.

Mari házas, és van egy kilencéves kisfia, Milán. Habár egy házban lakik édesanyjával, biztosra veszem, hogy kihívás ilyen elmélyült és értékes munkát végezni család és gyermek mellett. Közvetlenül azután, hogy áprilisban megjelent a Gúfó és a gombák, a Csimota Könyvkiadó megkereste azzal, hogy illusztrálja a folytatást is. "Nyáron hozzáláttam a munkához, de a nyaralások miatt meg kellett szakítanom. Rövidebb volt az elkészítés ideje, mert az elsőnél már gondosan ki kellett találnom a karaktereket. Ezúttal a fák jelentettek nagyobb feladatot, hiszen ha stilizáltan is, de meg kellett különböztetnem egymástól a bükköt, a gyertyánt, a tölgyet, a nyírt. Ráadásul ezek a történetben életre kelnek, mozognak, sétálnak."

Most, hogy felveti azt, hogy szabad kezet kapott a munkához, rákérdezek erre is. Mint megtudom, nagyrészt úgy szokott lenni a felkérés, hogy nem a szerző, hanem a kiadó keresi meg. Lanczkor meséjénél például azért is gondoltak rá, mert tudvalevő, hogy sokat illusztrál a kicsiknek. "Ha van már elképzelés arról, hogy milyen terjedelmű a mű, akkor gépben csinálok egy nyerstördelést. Az már behatárolja, milyen képeket tudok belerakni, így adja magát, mi az, amit ki tudok emelni a történetből. Az mindig fontos, hogy legyen dinamikája a könyvnek, hogy váltakozzanak az egész- és duplaoldalas rajzok. Szóval, nekem kell egy adott szövegen belül megtalálni azt a bizonyos esszenciát, de én ezt igazán élvezem" – mondja, miközben körbemutatja műhelyét, ahol a falon festményei, a polcon általa illusztrált könyvek sorakoznak.

Ez az a része a lakásnak, ahova a Szép Magyar Könyv díjjal kétszeresen kitüntetett alkotó elvonulhat. Menet közben megtanulta, hogyan összpontosítson és rajzoljon akkor is, ha csak két szabad órája van. Természetesen az igazi az, ha odaülhet reggel az asztalához és délutánig, míg nem kell elindulni a suliba a gyerkőcért, folyamatosan tud dolgozni. Hogy az édesanya hatalmas meseszeretetéből és kézügyességéből van-e előnye a kisiskolás csemetének, arról Mari nem sokat árul el.

Arra viszont páratlanul büszke, hogy sikerült átadnia az olvasás szeretetét a fiának, aki négyévesen már non-stop bírta a Mazsola és Tádét. "Milán nagyon szeret olvasni, falja a vastag könyveket. Rajzolni viszont leginkább akkor szokott, ha terápia jelleggel kirajzolhatja magából a gondolatait"– mondja.

Mari nem pusztán a rajzok útján, szavakkal is mesél. Papírszínházi művének Piroska és a Nagy Mágus a címe, ezzel a mesével (is) járja a fővárosi vagy vidéki iskolákat, könyvtárakat. "Viszem a fakeretemet, leülök a kicsikkel szemben. Bebújok az állvány mögé, ők a párnákon, szőnyegen, székeken foglalnak helyet. Kinyitom a keret ablakait, hogy láthassák az A/3-as rajzlapokra alkotott illusztrációimat, amelyeket váltogatok, miközben mesélek" – újságolja.

Látszik, tényleg örömmel dolgozik, munkája a szenvedélye. A beszélgetés végeztével még arról szól, hogy a papírszínházban igazán azt szereti, hogy interaktív. A műsor közös foglalkozással zárul, de a másodikos-harmadikos iskolásokat bevonja a meseszövésbe is. "Ha belekezdek, megkérem őket, hogy akkor, ha meghallják, hogy abraka, mondják velem együtt, hogy dabra. És ők mindig partnerek!"

A könyvillusztrátornál szétpillantva, meg se kell kérdeznem az önálló kiállítás lehetőségét, mert a kérdés adja a választ. Tatabányán és Kaposvárott tavasszal volt tárlata, ahol több mesekönyv illusztrációs anyagát – ötven képét – állította ki. Most azt szeretné, ha egyre gyarapodó hőseinek színes világából nyílhatna átfogó tárlat a fővárosban.

2016.11.15 06:45

Jó itt lakni – 90 éves a Gombaszögi Nyári Tábor

Publikálás dátuma
2018.07.22 19:58

Fotó: /
A felvidéki fiatalok legfontosabb nyári fesztiválján jártunk, ahol nincs térerő, alapfelszerelés a gumicsizma, de nem dísznek van a programfüzetbe biggyesztve, hogy szabadegyetem.
Dél is elmúlt már, de a tábor mintha még mindig ébredezne. A levegőben sparheltes lepény illata terjeng – a szalonnásnál finomabb fesztiválkaját még nem találtak fel –, a szomszéd asztalnál néhányan azt próbálják megfejteni, mit jelenthet a palacsintás bódé oldalán virító „ordás” felirat. A Gombaszögi Nyári Tábor sok tekintetben olyan, mint egy időutazás: mintha csak a kilencvenes évek végét írnánk, és a Sziget Fesztiválon járnánk. A táborozók komótosan sétálnak a zuhanyzók felé törölközőbe burkolva. Az ételsoron mindenhol más zene szól – de egyik sem olyan hangosan, hogy az megzavarja a még a tegnap hatása alatt állókat. A programsátrakban viszont már javában folynak a beszélgetések: hol a futballvébét elemzik, hol párkapcsolati témákat feszegetnek, hol pedig nemzetiségi kérdésekkel, oktatásügyi dolgokkal foglalkoznak a szakemberek. Közönség még a kora reggeli órákban is akad mindenhol: a „szabadegyetem” szó itt nem a hangzás kedvéért van a programfüzetbe biggyesztve. A programok közül egyértelműen a kulturális-közéleti serpenyő felé billen a mérleg, noha lehet túrára indulni a közeli cseppkőbarlangba, van paintball, medence, függőhíd, óriáshinta – és a kiírás szerint iszapbirkózás is. Ez utóbbiból némileg minden lakónak kijut: Gombaszög völgyben fekszik, a hegyek pedig minden nap lehúzzák az esőt, így a felkészült fesztiválozók gumicsizmát is csomagolnak. És ha már a völgynél tartunk: térerő nincs, az internetről meg már a megérkezéskor lemondtunk. Épp ez adja Gombaszög vadromantikáját: ott kell lenni, meg kell élni ahelyett, hogy kifelé kommunikálnánk. Ezért folyamodunk mi is a kóstoláshoz a Google helyett az ordás palacsinta tekintetében. Megéri: isteni.
Szívesen elcipelném ide azt, aki azt szajkózza, hogy a fesztiválozás műfaja maga a kulturális-erkölcsi métely: az irodalmi sátorban törökülésben isszák az írók-költők szavait a táborlakók, a folkszínpad felől jófajta felvidéki népzene szűrődik a vegán turmixokat kínáló pult felé. A jurták tövében lovak legelésznek, az egyik sátorban jógaoktatás folyik, s miközben próbáljuk eldönteni, mit együnk, mielőtt belevetjük magunkat a koncertekbe, megjelenik egy simogatásra Bordás Jakab, a fesztivál hivatalos kutyája, saját arcképes igazolvánnyal. Jakab (beszédes vezetékneve akkori lerobbant egészségi állapotára utal) az erdőből érkezett, Isten tudja, milyen előélet után döntött úgy, hogy itt szeretne lakni. Ahogy elnézem a tömeget, jó páran maradnának itt egész évre. A GombaOviban egész nap szakemberek vigyáznak a gyerekekre, így a szülők bátran kikapcsolódhatnak. Már a stáb felhívása – „este hatig mindenki szedje össze a pereputtyát” – megmosolyogtat, ám, hamarosan abba is beavatnak a veterán gombaszögiek, miért épp egy veréb a tábor emblémája. Az egyébként Magyarországon is ismert, mondjuk úgy, frivol tábori nóta idecitálásától azonban most eltekintenék. Kellő mennyiségű Kofolával felszerelkezve elindulunk a nagyszínpadhoz. Ez is a régi Szigeteket idézi, amikor a Világzenei nagyszínpad előtti dombon heverészve lehetett bólogatni, elmerülni a jobbnál jobb fellépők zenéjében. Az Akkezdet Phiai – a délután még az irodalmi sátorban szórakoztató slammer, Saiid, illetve Závada Péter költő-slammer duója – koncertje sajátos fordulatot vesz a nagyszínpadon. Az elromlott keverő miatt előbb a cappella rapet kapunk, aztán Said új szövegeiből némi ízelítőt. Miközben a technikusok igyekeznek megoldani a problémát, Závada félig humorosan felteszi a kérdést: nincs valakinél egy Závada-verseskötet? Nos, van: a közönség tapsvihar kíséretében adogatja előre a szerző Roncs szélárnyékban című kötetét. Lesz vers, lesz hang is, folytatódik a koncert az olyan AKPH-klasszikusokkal, mint a Kottazűr vagy a történtek tükrében egészen új színezetet kapó Mivel játszol, amelynek refrénje úgy szól: „A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene. A kérdés, hogy átérzed-e”. 
Gombaszögön 1928 óta táborozik szervezetten a magyar fiatalság, az itteni szórakozás és a kulturális programok mindig is kiemelten fontos szerepet játszottak a felvidékiek életében. Ennek megfelelően komolyan képviselteti magát a Felvidék két legfontosabb magyar médiuma, az Új Szó és a Pátria Rádió, a Fórum Kisebbségkutató Intézet fotókiállításán pedig láthatjuk magunk is: a változó idők és szelek ellenére Gombaszög valóságos fogalom az itteni magyarság körében. Sokan pedig éppen Magyarországról jönnek minden évben, hogy töltekezzenek a háborítatlan tábori hangulatból. „Ennyi fának még sosem rappeltünk” – nevet Saiid a lassan sötétbe burkolózó szalóci táj felé, aztán rákezd emblematikus, Egy ház című dalára: „Egy házam van, annak az égbolt a teteje / padló a végtelen föld, falak nincsenek / Apám a Nap, a Hold anyám, csillagok a gyermekek / Határtalan horgolják illatok a kertemet”.
2018.07.22 19:58

A csúnya is esztétikai gyönyörrel kecsegtet

Publikálás dátuma
2018.07.22 08:19

Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum/ Deim Balázs
A művészet bevett formáiról és kifejezőeszközeiről, a széphez fűződő viszony átalakulásáról is szól a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás Szentendrén
A mindennapjaink során magunk körül tapasztalható bizonytalanságot, változékonyságot, az értékvesztést, és mindezek a művészet által újraértelmezett nagyon új, és sajátos hangvételű alkotásait mutatja be a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás a szentendrei MűvészetMalomban. Az elmúlt évtizedekben új műfajok jelentek meg a művészetben, s a korábban abszolútnak tartott perfekció helyébe a nyerseség, valamint az esztétikai fogalmának megváltozására rávilágító művek megalkotása került. A határok elmosódnak, és a keleti diktatúrákban vagy a szabad kapitalizmusban élő alkotók elképzelései a politika és a technológia változásainak megfelelően alakulnak. A tárlat egyaránt állít a néző elé a korábbi művészeti konvenciókat kétségbe vonó, a múlt, az emlékezés, a megörökítés létjogosultságát feszegető, valamint a kiútkereséshez kapcsolódó, nagyon is aktuális kérdéseket.
A korábban bevett hagyományok megkérdőjelezésére tesz kísérletet Daniel Pitín cseh festőművész is, aki a képzőművészet egyik kiemelkedő műfaját, a csendéletet idézi fel Határvidék című munkájában, ami használaton kívüli, felismerhetetlen, fiktív formákból áll. „Az egész világunk erről szól: a folyamatos alkalmazkodásról az újhoz, a még nem látotthoz, vagy a teljesen érthetetlenhez, amit nem tudunk logikával felfogni. Ez a világ már túlnőtt azon, hogy az emberek változtatni tudnának rajta” – hangsúlyozta Muladi Brigitta, a kiállítás egyik kurátora, az ArtCapital programsorozatának keretében zajló tárlatvezetésen. A művészettörténész kiemelte, nem csupán a megjelenítésben, a technikai megvalósításban is felmerülnek új megoldások. Ennek példái a galéria terében is helyet kapott gipsz szobrok, amelyek magukon viseli a kéz nyomát is. - Az, ami sokáig a művészek hátsó udvarában volt kidobva, egy új gondolkodás mentén helyet kap az alkotások között is. Egy olyan fázist örökít meg, amikor a művész még keresi önmagát, és kifejezőképességét. Ez annak lenyomata, ahogy az alkotó egy pusztulási folyamat után, egy új formát, az apokalipszisből új életet hoz létre – részletezte Muladi Brigitta. A kiállított művek nagy része e gondolat mentén épül fel, valami elfeledett, de emlékeinkben elevenen élőt idéz, egy a megszokottól eltérő, olykor szürreális formában. Szűcs Attila grafikai alkotásai is múlt és jelen, az elmosódott emlékek, de egyúttal a nagyon is pontos antropológiai megfogalmazásmódok meglétére mutatnak rá. Az EXIST (élni, létezni) felirat soraiból lecsúszott S betű, az EXIT (kijárat, kiút) is egy nagyon sajátos megjelenítése annak, ahogy a mindennapi életünk felépülni látszik: a létezés – ha csak ökológiai mértékben gondolunk is rá – határán egyensúlyozunk.
Az átalakulás, a világról való gondolkodás megváltozása, a szépségeszményhez fűződő sztereotípiáink lebontása leginkább Makai Mira Dalma művein keresztül jelenik meg. - Számos művész próbálta megfogni a virág szépségét, annak múlékonyságát. Nagyon hosszú ideig e tematika szerint dolgozván készítettek virágcsendéleteket, itt viszont a pusztulás szélén álló növényt láthatjuk. A művész a szép, finom kerámiát és mázat a hagyományos esztétika megváltozásának megfelelően alakítja masszaszerű, amorf anyaggá – hangsúlyozta Muladi Brigitta. A kiállítás műveire egyaránt jellemző az eddig megszokott értelmezési keretektől és sémáktól különböző megközelítés. A természet és ember, ember és állat viszonya, az ember önmagával, saját testének legapróbb építőelemivel való kapcsolata, a múlthoz, a történelmi korokhoz, a politikai gondolkodás megváltozásához adaptálódott felfogások egyaránt megjelennek az egyes műveken. A színek és a formák elegyéből kibontakozó alkotások gyakran elidegenítő, megakasztó hatással bírnak, s felteszik azokat a kérdéseket, amelyeket igyekszünk magunktól távol tartani, és szemet hunyni felettük. A távolságtartás igénye a kíváncsisággal ellentétesen változik a kiállítás során a nézőben, rávilágítva a kortárs művészetek talán egyik legfontosabb jellemvonására: minden, ami elsőre idegen, válhat néhány perc elteltével nagyon közelivé és otthonossá.

Infó:

Csiszolatlan gyémántok Kurátor: Alexander Tinei, Muladi Brigitta Helyszín: Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalom (Bogdányi u. 32., Szentendre, 2000) Nyitva: szeptember 2-ig  

2018.07.22 08:19
Frissítve: 2018.07.22 13:29