MÚSZ;Seszták Miklós;

2016-11-22 17:55:00

Seszták nem lesz úszószövetségi elnök

A fejlesztési miniszter nem vállalja, nem is vállalhatja el a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöki posztját – értesült lapunk megbízható forrásból. 

Seszták Miklós nem gondolkodik a feladaton, miniszteri posztja pedig amúgy összeférhetetlen a MÚSZ-elnökséggel. Ugyanakkor, mint a 2017-es hazai rendezésű vizes világbajnokság szervezőbizottságát irányító testület elnöke, továbbá a vb-vel kapcsolatos összkormányzati feladatok koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos, Seszták ma is rálát a MÚSZ-ban történtekre. Vagyis nincs alapja annak, hogy a Blikk Sesztákot lehetséges elnökjelöltként nevesítette. A lap másik potenciális elnökjelöltként Czene Attila korábbi sportállamtitkár nevét dobta be, de úgy tudjuk ennek sincs alapja.

A Népszava információi szerint azonban a kormány és Orbán Viktor is fontosnak tartja a MÚSZ-ban történtek rendezését. Ezért információnk szerint a szerdai kormányülésen - akár informálisan is – napirendre kerül a téma; Orbán és Seszták mindenképpen egyeztet az ügyről. 

Mint ismert, a múlt héten az olimpiai bajnok Hosszú Katinka és edző-férje, majd több más úszó olimpikon nyilatkozatot tett közzé, amelyben Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök lemondását követelik, és minőségi munkát várnak a szövetségtől is. Azonban Gyárfás, aki amúgy a 2017-es hazai vizes vb szervezőbizottságát irányító testület társelnöke is, nem kíván lemondani. Úgy tudjuk, hogy a lázadó sportolók követeléseiknek akár valamilyen látványos akcióval is nyomatékot adnának.

Lapunk információi szerint felmerült, hogy a lázadók nem állnak startkőre a decemberi, kanadai rendezésű rövid pályás vb-n. Sőt az is, hogy kihagyják a jövő évi hazai rendezésű vizes vb-t is. Ám ezek a lépések – különösen az utóbbi – bizonyosan kiváltanák Orbán ellenérzését, aki egyébként sem arról ismert, hogy enged a zsarolásnak. A kormányfő, mint a hvg.hu-nak a Gyárfás lemondására vonatkozó kérdésére elmondta, a sportért felelős államtitkár közleményével ért egyet.

Szabó Tünde szerint az állam és a sportért felelős államtitkárság nem avatkozhat bele a MÚSZ belügyeibe, tisztségviselőinek megválasztásába, de a jelen helyzet gyors megoldását sürgette: "Alig tíz hónappal a vizes világbajnokság előtt mindenkinek elsősorban saját munkájára kell koncentrálnia: a sportolóknak edzeni és legjobb tudásuk szerint teljesíteni, az edzőknek felkészíteni a sportolókat, a szövetségnek pedig mindehhez biztosítani a kereteket".