MSZP;előválasztás;

2016-11-30 16:05:00

MSZP: közös értékrend az előválasztás alapja

 Az MSZP által kidolgozott koncepció szerint egy közös értéknyilatkozat elfogadásával indulna a baloldali előválasztás folyamata - közölte az ellenzéki párt országos elnökségének tagja.

Az MTI azután kereste meg Molnár Zsoltot, hogy a Magyar Nemzet és az Index is beszámolt arról, az MSZP országos elnöksége hétfőn jóváhagyta a párt előválasztási koncepcióját. Az Index ismertetése szerint az értéknyilatkozatot az előválasztáson induló pártok, jelöltek, civilek mellett minden olyan szavazónak is el kell fogadnia, aki részt akar venni az előválasztáson. Mind a 106 egyéni választókerületben lenne előválasztás.

Molnár Zsolt az MTI-nek azt mondta, ez a nyilatkozat a közös kormányzás, a közös gondolkodás alapja. Lehetséges közös célként jelölte meg például a jogállamiság helyreállítását, de jelezte, hogy a nyilatkozatban szociál- és adópolitikai alapvetések is lesznek. Hangsúlyozta, nem kormányprogramról, hanem egy értékrendről van szó. A szocialista politikus elmondta, az lesz az előválasztáson induló pártok közös jelöltje, aki aláírja az értéknyilatkozatot és megnyeri az előválasztást.  Kiemelte, hogy az előválasztáson személyesen kell szavazni. Ehhez mindenképpen ragaszkodni fognak - mondta.

Molnár Zsolt beszélt arról is, hogy a törvény szerint országos listát az a párt állíthat, aki - legalább kilenc megyében és a fővárosban - 27 egyéni választókerületben állított jelöltet. Ez nem valószínű, hogy minden, az előválasztáson induló pártnak sikerül, ezért a közös országos lista lenne a racionális - magyarázta, megjegyezve, hogy ez a pártok között folyó tárgyaláson még változhat.

Az MSZP-s politikus véleménye szerint a parlamentbe jutási küszöböt átlépni akaró pártnak ki kell tudnia állítani 106 jelöltet. Aki ezt fricskának tartja, az nem bízik magában - fogalmazott.

A miniszterelnök-jelölt kiválasztására több jó megoldás is létezik - mondta Molnár Zsolt. Kifejtette: ki lehet választani a többi jelölttel egyszerre az előválasztáson, vagy azt megelőzően lehet tartani egy miniszterelnök-jelölti előválasztást. Létező megoldás, hogy előválasztás nélkül, konszenzussal legyen miniszterelnök-jelölt - tette hozzá.

Molnár Zsolt közölte, a koncepciót elküldték a többi baloldali ellenzéki pártnak. Jövő év szeptemberéig meg kell lennie a 106 képviselő- és a miniszterelnök-jelöltnek is - hangsúlyozta.

Az Index által ismertetett koncepció szerint az előválasztáson való részvételre történő személyes regisztrációra 30 nap állna rendelkezésre és 500 ajánlás kellene egy egyéni körzetben a jelöltté váláshoz. Az ajánlók a regisztráció során tudnak jelöltet ajánlani. Ezt követően két hét, tíz munkanap lenne az előválasztásra.