Műsormagazin;kajak-kenu;Mike Róbert;Vasbányai Henrik;Korisánszky Dávid;kenu kettesek;

2016-12-07 06:53:00

Bajnokok külön utakon

Külön utakon folytatja pályafutását a kenu kettesek között világbajnok Vasbányai Henrik és Mike Róbert. Mike úgy döntött, hogy Korisánszky Dáviddal szeretné kipróbálni a párost.

A magyar szövetség honlapján olvasható interjúból kiderül: a 2013-ban világbajnoki címet ünneplő duó a riói olimpiai negyedik helyet követően döntött úgy, hogy külön folytatja. Míg Vasbányai számára elsősorban az egyes lesz a fő szám, addig Mike marad az ezer párosnál - a fiatal Korisánszky Dáviddal. A kettős az idei moszkvai Európa-bajnokságon már rajthoz állt együtt és a hatodik helyet szerezte meg 500 méteren, Mike pedig bízik abban, hogy sikerül jól felépíteniük az 1000 métert is.

"Szeretném megmutatni, hogy másik társsal is képes vagyok jól szerepelni, nem csak egy emberrel tudok eredményes lenni" - mondta a 32 éves Mike Róbert, aki hozzátette: a 2020-as tokiói játékokig mindenképpen folytatni szeretné a kenuzást.