kampány;Tarlós István;matrica;DK;metrófelújítás;

2016-12-09 13:51:00

"Hívd Tarlós Istvánt!" – A DK matricakampányt indított

Aki ma felszáll a 3-as metróra, nem lehet biztos benne, hogy le is fog majd szállni. Mivel a már naponta előforduló füstölések és vészhelyzetek nem voltak elegendőek ahhoz, hogy elkezdődjön a felújítás, a DK kampányt indított a 3-as metró felújításáért - indokolja az akciót közleményében a párt. 

A vészhelyzetekre felkészítő szórólap és az aláírásgyűjtés mellett immáron Tarlós István hivatali telefonszáma is megtalálható lesz a metróban, hátha az utasokra jobban fog hallgatni, mint a budapestiekért aggódó ellenzékre - írja a dokumentumban Gy.Német Erzsébet, a DK fővárosi képviselője. 

Fel lehet minket jelenteni, be lehet minket perelni, de akkor sem fogunk hallgatni arról, hogy a fideszes városvezetés félmillió embert utaztat életveszélyben. Az a gazember, aki emberéleteket kockáztat, nem az, aki ezt kimondja. A tegnapi Kormányinfón már Lázár János is arról beszélt, hogy a Katasztrófavédelem segíthet a Fővárosnak, tehát már a kormány is tisztában van a veszéllyel. A Demokratikus Koalíció az utolsó kocsiig tele fogja matricázni a 3-as metrót Tarlós hivatali telefonszámával, ha ez kell ahhoz, hogy megkezdődjön a metró felújítása. A DK nem fogja megvárni, hogy Lázár János és Tarlós István komédiájából tragédia legyen és bekövetkezzen egy halálos áldozatokkal járó tömegkatasztrófa - olvasható a közleményben.