Diktátorok gyermekeit faggatták

Publikálás dátuma
2016.12.17 06:47
S. Takács András és Cseke Eszter dokumentumfilmesek - FOTÓ: CSIBI SZILVIA
Fotó: /
Ma este debütál az M5 tévécsatornán S. Takács András és felesége, Cseke Eszter dokumentumfilmesek népszerű sorozatának különkiadása. A Diktátorok gyermekei című munka eredetileg hosszabb, négyrészes produkciónak készült, de a Deutsche Welle német forgalmazó javaslatára elkészítették a feszesebb verziót.

 S. Takács András a Népszavának elmondta, kezdetben nem hittek a másfél órás hosszban, de idővel eloszlott a kételyük. Elmesélte azt is, hogy a német cég azt kérte, Bettina Göringgel, Hermann Göring náci vezető dédunokahúgával vegyék fel újra a beszélgetést, mert a német közönség jobban örülne annak, ha a leszármazott németül és nem angolul beszélne, mint az eredeti felvételen.

A Népszava megtudta azt is, a produkciót másfél-két éven át készítették elő. Az alkotók az ötvenes éveiben járó Bettina Göringgel például Thaiföldön vették fel a második beszélgetést. "Sokat tanultunk a munka során, ez elvitathatatlan. Azáltal, hogy vele például kétszer is leültünk beszélni, sokkal mélyebb, rétegzettebb és érdekesebb tartalom született. Így a korábbi témákat is máshogyan bontotta ki, de friss történeteket is kaptunk" - összegezte S. Takács. A produkcióban többek között Idi Amin ugandai, Fidel Castro kubai, Augusto Pinochet chilei diktátor gyermekei szólalnak meg. A műsort a magyar közönség most először láthatja, de nyár óta száz különböző országban levetítették meg. A Deutsche Welle négy nyelven - angolul, németül, arabul és spanyolul - sugározta.

Szerző
2016.12.17 06:47

Pénzt ígért a magyar sajtónak az amerikai külügy, de most mégsem ad

Publikálás dátuma
2018.07.22 20:42

Fotó: /
Még tavaly novemberben írták ki a pályázatot, hogy 700 ezer dollárral támogassák a vidéki, objektív sajtót. Mostanra arra jutottak: inkább „más megközelítést alkalmaznak”.
Semmi sem került le a napirendről, a benyújtott pályázatok alapos vizsgálatát követően azonban az amerikai külügyminisztérium úgy döntött, más megközelítést alkalmaz – nyilatkozta a budapesti amerikai nagykövetség sajtóattaséja, Richard Damstra a Nyomtass te is! hetilapnak, amikor a korábban meghirdetett, a szabad vidéki sajtót támogató pályázatról érdeklődtek. Az Index emlékeztetett rá, hogy az „Objektív média támogatása Magyarországon” címmel kiírt 700 ezer dolláros, mintegy 190 millió forintos amerikai külügyminisztériumi pályázat eredményét már rég ki kellett volna hirdetni. Ez az a pályázat, amelynek hírére a magyar külügy tavaly bekérette David Kostelancik ideiglenes nagykövetségi ügyvivőt. Nemrég a Népszava is foglalkozott a témával, kérdésünkre akkor a nagykövetség úgy reagált, hogy egyelőre nincs további közlendője. Korábban, május végén azt a választ kaptuk, hogy a washingtoni külügyminisztériumban folyik a pályázatok értékelése, támogatás odaítéléséről szóló döntés még nem született. Az Index amerikai forrásból úgy tudja, vannak olyan tervek, hogy a 700 ezer dollárt – amit egyes tisztségviselők a külügyi vezetés támogatása nélkül szántak magyar, vidéki sajtóra – valamiféle régiós projekteket támogató alapba csatornáznák át, és azon keresztül egy fokkal indirektebb módon Magyarországra is juthatna a pénzből. Döntés még nincs. A Nyomtass te is!-nek az amerikai sajtóattasé azt mondta: „Folytatjuk a hatékony megoldások felkutatását olyan magánszemélyek és szervezetek támogatására, akik plurális médiakörnyezetet szeretnének Magyarországon és a tágabb régióban. Semmi sem került le a napirendről”.
Témák
médiaUSA
2018.07.22 20:42

Jó itt lakni – 90 éves a Gombaszögi Nyári Tábor

Publikálás dátuma
2018.07.22 19:58

Fotó: /
A felvidéki fiatalok legfontosabb nyári fesztiválján jártunk, ahol nincs térerő, alapfelszerelés a gumicsizma, de nem dísznek van a programfüzetbe biggyesztve, hogy szabadegyetem.
Dél is elmúlt már, de a tábor mintha még mindig ébredezne. A levegőben sparheltes lepény illata terjeng – a szalonnásnál finomabb fesztiválkaját még nem találtak fel –, a szomszéd asztalnál néhányan azt próbálják megfejteni, mit jelenthet a palacsintás bódé oldalán virító „ordás” felirat. A Gombaszögi Nyári Tábor sok tekintetben olyan, mint egy időutazás: mintha csak a kilencvenes évek végét írnánk, és a Sziget Fesztiválon járnánk. A táborozók komótosan sétálnak a zuhanyzók felé törölközőbe burkolva. Az ételsoron mindenhol más zene szól – de egyik sem olyan hangosan, hogy az megzavarja a még a tegnap hatása alatt állókat. A programsátrakban viszont már javában folynak a beszélgetések: hol a futballvébét elemzik, hol párkapcsolati témákat feszegetnek, hol pedig nemzetiségi kérdésekkel, oktatásügyi dolgokkal foglalkoznak a szakemberek. Közönség még a kora reggeli órákban is akad mindenhol: a „szabadegyetem” szó itt nem a hangzás kedvéért van a programfüzetbe biggyesztve. A programok közül egyértelműen a kulturális-közéleti serpenyő felé billen a mérleg, noha lehet túrára indulni a közeli cseppkőbarlangba, van paintball, medence, függőhíd, óriáshinta – és a kiírás szerint iszapbirkózás is. Ez utóbbiból némileg minden lakónak kijut: Gombaszög völgyben fekszik, a hegyek pedig minden nap lehúzzák az esőt, így a felkészült fesztiválozók gumicsizmát is csomagolnak. És ha már a völgynél tartunk: térerő nincs, az internetről meg már a megérkezéskor lemondtunk. Épp ez adja Gombaszög vadromantikáját: ott kell lenni, meg kell élni ahelyett, hogy kifelé kommunikálnánk. Ezért folyamodunk mi is a kóstoláshoz a Google helyett az ordás palacsinta tekintetében. Megéri: isteni.
Szívesen elcipelném ide azt, aki azt szajkózza, hogy a fesztiválozás műfaja maga a kulturális-erkölcsi métely: az irodalmi sátorban törökülésben isszák az írók-költők szavait a táborlakók, a folkszínpad felől jófajta felvidéki népzene szűrődik a vegán turmixokat kínáló pult felé. A jurták tövében lovak legelésznek, az egyik sátorban jógaoktatás folyik, s miközben próbáljuk eldönteni, mit együnk, mielőtt belevetjük magunkat a koncertekbe, megjelenik egy simogatásra Bordás Jakab, a fesztivál hivatalos kutyája, saját arcképes igazolvánnyal. Jakab (beszédes vezetékneve akkori lerobbant egészségi állapotára utal) az erdőből érkezett, Isten tudja, milyen előélet után döntött úgy, hogy itt szeretne lakni. Ahogy elnézem a tömeget, jó páran maradnának itt egész évre. A GombaOviban egész nap szakemberek vigyáznak a gyerekekre, így a szülők bátran kikapcsolódhatnak. Már a stáb felhívása – „este hatig mindenki szedje össze a pereputtyát” – megmosolyogtat, ám, hamarosan abba is beavatnak a veterán gombaszögiek, miért épp egy veréb a tábor emblémája. Az egyébként Magyarországon is ismert, mondjuk úgy, frivol tábori nóta idecitálásától azonban most eltekintenék. Kellő mennyiségű Kofolával felszerelkezve elindulunk a nagyszínpadhoz. Ez is a régi Szigeteket idézi, amikor a Világzenei nagyszínpad előtti dombon heverészve lehetett bólogatni, elmerülni a jobbnál jobb fellépők zenéjében. Az Akkezdet Phiai – a délután még az irodalmi sátorban szórakoztató slammer, Saiid, illetve Závada Péter költő-slammer duója – koncertje sajátos fordulatot vesz a nagyszínpadon. Az elromlott keverő miatt előbb a cappella rapet kapunk, aztán Said új szövegeiből némi ízelítőt. Miközben a technikusok igyekeznek megoldani a problémát, Závada félig humorosan felteszi a kérdést: nincs valakinél egy Závada-verseskötet? Nos, van: a közönség tapsvihar kíséretében adogatja előre a szerző Roncs szélárnyékban című kötetét. Lesz vers, lesz hang is, folytatódik a koncert az olyan AKPH-klasszikusokkal, mint a Kottazűr vagy a történtek tükrében egészen új színezetet kapó Mivel játszol, amelynek refrénje úgy szól: „A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene. A kérdés, hogy átérzed-e”. 
Gombaszögön 1928 óta táborozik szervezetten a magyar fiatalság, az itteni szórakozás és a kulturális programok mindig is kiemelten fontos szerepet játszottak a felvidékiek életében. Ennek megfelelően komolyan képviselteti magát a Felvidék két legfontosabb magyar médiuma, az Új Szó és a Pátria Rádió, a Fórum Kisebbségkutató Intézet fotókiállításán pedig láthatjuk magunk is: a változó idők és szelek ellenére Gombaszög valóságos fogalom az itteni magyarság körében. Sokan pedig éppen Magyarországról jönnek minden évben, hogy töltekezzenek a háborítatlan tábori hangulatból. „Ennyi fának még sosem rappeltünk” – nevet Saiid a lassan sötétbe burkolózó szalóci táj felé, aztán rákezd emblematikus, Egy ház című dalára: „Egy házam van, annak az égbolt a teteje / padló a végtelen föld, falak nincsenek / Apám a Nap, a Hold anyám, csillagok a gyermekek / Határtalan horgolják illatok a kertemet”.
2018.07.22 19:58