március;sportesemények;2016;visszapillantás;

2016-12-22 06:52:00

Liu Shaolin történelmi tette

A korábbi évekhez hasonlóan a Népszava sportrovata ezúttal is elkészíti hónapokra lebontva idei visszatekintőjét. Összeállításunkban felidézzük a legemlékezetesebb, a sportrajongókat leginkább foglalkoztató eseményeket. Márciusra tekintünk vissza.

Március hónapot a női sakkvilágbajnoki döntő vezette be. Nem állíthatnánk, hogy a szponzorok, a tévétársaságok és a közönség számára túl kapós sporteseményről lenne szó, amit az is bizonyít, hogy azért tartották meg körülbelül fél éves késéssel, mert a várható veszteségek miatt egyetlen ország sem volt hajlandó vállalni a megrendezését. Végül beszállt a kelet-ukrajnai Lviv, így a címvédő, a 2015-ös győztes Marija Muzicsuk hazai környezetben szerepelhetett. Ez azonban inkább megzavarhatta őt, mert kihívója, a kínai Hou Ji-fan egészen simán, 6-3-ra legyőzte. A viadal összdíjazása 200 ezer dollár volt.

London adott otthont a pályakerékpáros világbajnokságnak. Hosszú idő után Magyarország számára sem volt érdektelen a viadal, hiszen Szalontay Sándor, a Dr. Bátorfi-Agria KTK versenyzője révén honi versenyző is rajtvonalhoz állhatott. Már az is nagy eredmény volt, hogy ha csak egy fővel is, de újra szerepelt pálya-vb-n Magyarország. A magyar kerekes nem is ért el rossz eredményt, hiszen sprint kvalifikációban új országos csúcsot hajtott, először került tíz másodpercen belülre magyar bringás a 200 méteres távon. 9,997-es ideje végső helyezésétől függetlenül nagy eredmény. Szalontay a 34 induló közül a 18. lett a kvalifikációban. A következő körben, a legjobb 16 közé jutásért a lengyel Damian Zielinskivel meccselt. Nem sikerült neki a bravúr, a kvalifikációban 7. helyet elért kerékpáros legyőzte.

Franciaország és Norvégia tarolt a hazai, oslói rendezésű sílövészet világbajnokságon. A franciák összesen hat aranyat, négy ezüstöt és egy bronzérmet gyűjtöttek, a norvégok pedig négy aranyat, két ezüstöt és három bronzot. A vb megkérdőjelezhetetlen hőse a francia Martin Fourcade volt, aki három aranyéremmel térhetett haza. A 28 éves francia versenyző eddigi pályafutása során sikert sikerre halmozott, összesen két olimpiai és tíz világbajnoki aranyérmet szerzett. Ugyanakkor minden idők legeredményesebb téli olimpikonja, a többek között nyolc ötkarikás aranyéremmel rendelkező, 42 éves Ole Einar Björndalen pályafutása huszadik vb-címét gyűjtötte be a viadalon.

Szöulban rendezték meg a gyorskorcsolyázók világbajnokságát, s lassan hozzászokhatunk ahhoz, hogy Magyarország e téli sport nagyhatalmává növi ki magát, elsősorban a Liu testvéreknek köszönhetően. Liu Shaolin Sándor 500 méteren aranyérmet szerzett, amellyel történelmi bravúrt vitt véghez, hiszen a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázás történetének is az első felnőtt-vb-aranyát szerezte. Összetettben végül bronzérmes lett, miután a magyar versenyző 1500-on ötödik volt, 1000 méteren a negyeddöntőben kiesett, a 3000 méteres szuperdöntőben pedig hetedik lett, amiért két pontot kapott, s 41 ponttal végzett az összetett rangsor harmadik helyén.

„Ha valaki megkérdezett volna az 1500 után, akkor azt mondom, nem az éremért megyek 500-on, de reggel úgy keltem fel, mint egy bajnok, éreztem, hogy bennem van a siker – nyilatkozta akkor az MTI-nek Liu Shaolin Sándor.

Öccse, Shaoang pedig 1500-on ezüst-, 500-on bronzérmet szerzett a dél-koreai fővárosban. A 18. születésnapját épp a viadal idején ünneplő Shaoang, az 500 méter juniorvilágcsúcs-tartója, felnőttkarrierjének első két medáliáját nyerte.

A magyar teniszválogatott a Városligetben megrendezett összecsapáson legyőzte Izraelt a Davis-kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának első fordulójában. A diadal azután vált biztossá, hogy párosban Fucsovics Márton és Gödry Levente négy szettben jobb volt a Dudi Szela, Jonathan Erlich duónál.

Március folyamán a nyolcaddöntők első és második mérkőzéseit rendezték meg kézilabdában, a férfi EHF Bajnokok Ligájában. Az MKB Veszprém KC a HK Motor Zaporizsjét kapta ellenfélként, s esélyeshez méltó módon, simán jutott túl az ukrán gárdán. Az első összecsapáson idegenben 24-29-re nyert a bakonyi gárda, a hazai visszavágón pedig 41-28-ra diadalmaskodott. Összességében 70-52-es gólkülönbséggel bizonyult jobbnak. A MOL-Pick Szeged csapatának már nem ment ennyire jól a THW Kiel ellen. Bár március 20-án a szegediek óriási bravúrral, 33-29-re legyőzték a nagynevű ellenfelet, a németországi visszavágón a Kiel 18-14-es félidőt követően 36-29-re nyert, ezzel összesítésben három találattal bizonyult jobbnak a magyar csapatnál.

Ami a labdarúgás márciusi történéseit illeti, ekkor kezdte meg a felkészülést a Bernd Storck vezette magyar válogatott a franciaországi Európa-bajnokságra. Március 20-án egy roppant nehéz ellenfél várt Szalai Ádámékra: a kiváló erőkből álló Horvátország. A vendégeknél Modric, Kovacic, Mandzukic és Perisic is pályára lépett, s Mandzukic révén meg is szerezték a vezetést a 29. percben, 11 perccel a vége előtt azonban Dzsudzsák egyenlíteni tudott. Az 1-1 kiváló eredmény volt, s a mutatott játékkal is elégedettek lehettek a nézők.

E hónapban rendezték meg a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágóit. A későbbi győztes Real Madrid a római 2-0 után hazai pályán is ugyanilyen eredménnyel győzte le az AS Romát. Szintén kettős győzelemmel jutott tovább a Paris Saint-Germain a Chelsea ellen. Rendkívül izgalmasan alakult az Atlético Madrid és a PSV Eindhoven párviadala, mivel a visszavágón 120 perc után sem született gól, így összesítésben maradt a 0-0. Következett a büntetőpárbaj, amelyet Diego Simeone csapata nyert meg 8-7-re. Továbbjutott még a Wolfsburg, a Benfica, a Manchester City, a Barcelona, illetve a Bayern München (hosszabbítás után a Juventus ellen).

Március 5-én igazi szuperrangadót rendeztek a labdarúgó Bundesliga 25. fordulójában. A Borussia Dortmund hazai környezetben, a Signal Iduna Parkban, 80 ezer néző előtt fogadta a Bayern Münchent. Jóllehet már ekkor biztosnak látszott az, hogy Pep Guardiola együttesétől nem lehet elvenni a bajnoki címet, a két csapat mérkőzése mindig különleges csemege. Bár általában gólokban gazdag rangadókat játszanak, ezúttal 0-0-ra végződött az összecsapás.

Március 17-20 között rendezték meg az Egyesült Államokban, Portlandben a fedett pályás atlétikai világbajnokságot. A kiosztott aranyérmek felét, 13-at a várakozásoknak megfelelően a házigazda amerikaiak szerezték meg, 1999 után először azonban Magyarország is felkerült az éremtáblára: Márton Anita súlylökésben ezüstérmet szerzett. Márton a hatodik sorozatban elért 19.33 méteres országos csúccsal átvette a vezetést, a címvédő új-zélandi Valerie Adamset maga mögött is tartotta, csakhogy az amerikai Michelle Carter a verseny utolsó dobásával (20.21) megelőzte.

„Még nem igazán tudtam feldolgozni, hogy ezüstérmes vagyok. Három héttel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy dobogóra állok, aztán az utolsó időszakban már voltak biztató jelek. Edzőm, idősebb Eperjesi László sokkal optimistább volt, mint én, de ő kívülről jobban rálát a dolgokra. Igazából eleinte nem volt vb-hangulatom, talán a selejtező hiányzott. Nem túl nagy ez a fedett pálya, érzésre kissé egy gálaversenyre hajazott. Köszönöm a sok gratulációt; a telefonom teljesen lemerült, jelenleg is töltőn van, szinte be sem merem kapcsolni..." – nyilatkozta közvetlenül a viadal után.

Véget ért a Forma-1 téli álma, újra felbőgtek a motorok, méghozzá a 2016-os évben első ízben az ausztráliai Melbourne-ben, március 20-án. Bár mindhárom szabadedzésen és az időmérőn is Lewis Hamilton futotta a legjobb kört, az év első versenyét meglepetésre német riválisa, Nico Rosberg nyerte meg. Akkor még talán senki sem sejtette, hogy több szempontból is egy rendkívüli év lesz ez Rosberg számára. A német nyolc másodpercet vert a britre.

Bostonban, a hónap végén rendezték meg a műkorcsolya-világbajnokságot. A férfiaknál a spanyol Javier Fernández López, a nőknél az orosz Jevgenyija Medvegyeva végzett az élen. Kanadai diadal született a párosoknál, Meagan Duhamel és Eric Radford állhatott a dobogó legmagasabb fokára, jégtáncban pedig a francia Gabriella Papadakis és Guillaime Cizeron végzett az élen.