szakszervezet;Békés;elbocsátások;Alföldvíz Zrt.;

2016-12-24 06:22:00

Fekete karácsony Békésben

A helyi szakszervezet szerint fekete karácsony vár az Alföldvíz Zrt. munkavállalóira, miután egy jogszabályváltozás miatt a cégvezetés december közepén azonnali hatályú elbocsátásokról döntött. A menedzsment költséghatékonyságról beszél. A vezérigazgató szerint voltak egyeztetések az elbocsátásokról, az érdekvédelmi vezető szerint nem. A történethez egy Orbán Viktor kormányfőnek írt nyílt levél is tartozik.

„A több mint három éve bevezetett, a víziközmű szolgáltatókat sújtó kormányzati intézkedések tönkre teszik a szolgáltatókat. Az ágazatban dolgozó közel 22 ezer munkavállaló értetlenül kénytelen szemlélni azt az ámokfutást, amely az ágazatot éri” – kezdődik az a november elején Orbán Viktornak címzett nyílt levél, amelyet az Alföldvíz Zrt. szakszervezeti vezetője, Miskéri László írt több mint 1300 munkavállaló nevében. Azzal folytatja, hogy a brutális elvonások, így az aránytalanul kivetett közműadó és a felügyeleti díj csak az Alföldvíz Zrt.-től egy milliárdot von el. (A Dél-Alföld legnagyobb, békéscsabai központú víziközmű cégének 2015-ös árbevétele 13,4 milliárd forint volt.)

A kormányfőnek címzett levél törvénysértőnek nevezi, hogy a víziközmű törvény rendelkezései ellenére a szolgáltatóknak a 2011-es díjaknál 10 százalékkal olcsóbb tarifákat kell alkalmazniuk. Így is sérül a megtérülés elve. A hatalmas elvonások miatt a víziközmű szolgáltatók veszteségesek lesznek, így esély sincs arra, hogy az itt dolgozók bére – noha messze a nemzetgazdasági átlag alatt van – érzékelhetően emelkedjen. A szolgáltatók gazdasági ellehetetlenülése miatt elmaradnak a rekonstrukciók és a karbantartások. A leromlott rendszerekben 30-40 százalék is lehet a vízveszteség, hívja fel a kormányfő figyelmét a békéscsabai szakszervezeti vezető. Végül Miskéri arra emlékeztette Orbánt, hogy 2013-ban hasonló tárgyban írott levelükre nem válaszolt. Két hónap múltán kiderült, hogy erre sem.

Csendes, de félelemmel teli a légkör az Alföldvíz Zrt.-nél – mondta a Népszavának Miskéri László a december 15-i elbocsátásra reagálva. Megtudtuk, hogy a létszámcsökkentés hátterében egy novemberben bekövetkezett jogszabályváltozás áll. Ennek értelmében az eddigi 4-ről 8 évre emelkedik a vízmérőórák hitelesítése és cseréje, így ezen a szakterületen dolgozók mintegy felére nem lesz szükség. Az érdekvédelmi vezető szerint a közel másfélezer főt foglalkoztató cégnél találni kellett volna a 16 szélnek eresztett embernek más munkakört, de végső esetben ideiglenesen rendelkezési állományba is tehették volna őket. Így addigi bérük 65 százalékát megkapták volna. Hozzátette, a jogszabályváltozás nyomán nem tudnak arról, hogy más szolgáltatók erre létszámcsökkentéssel reagáltak volna. Bírálta a Miskéri a cégvezetést, mert elmaradtak az egyeztetések a szakszervezettel.

„Az érdekvédelmi szervezetet és az üzemi tanácsot fél órás eltéréssel külön-külön, december 12-én a már csak munkáltatói döntésről tájékoztatta a vezérigazgató. Szakszervezeti oldalról ott azonnal tiltakoztunk a december 15-i hatállyal meghozott munkáltatói döntés ellen” – mondta lapunknak Miskéri László. Aki szerint a legrosszabb üzenetként fogható fel, ha a munkavállalónak a karácsony előtt kötnek útilaput a talpára. Vélekedése szerint ez a karácsony az érintetteknek és családjaiknak fekete lesz.

Másként látja a helyzetet Csák Gyula, az Alföldvíz Zrt. vezérigazgatója, aki a szakszervezeti vezetővel szemben azzal az új információval szolgált, hogy nem 16, hanem 23 dolgozó munkaviszonya szűnt meg a cégnél! Tagadta azt a szakszervezeti állítást, hogy ne lettek volna egyeztetések az elbocsátásról.

„Októberben is tárgyaltunk erről a szakszervezettel, illetve az intézkedést közvetlenül megelőző napokban is. Ezen túlmenően a Központi Üzemi Tanáccsal is előzetes egyeztetést folytattunk” – fejtette ki a Népszavának Csák Gyula.

A kényszerű leépítést a társaság működésének biztonsága és a költséghatékonyság miatt tartja elkerülhetetlennek az első számú vezető, aki megjegyezte: a kapacitáscsökkentés 42 munkavállalót érintett. Arra törekedtek, hogy minél több munkavállalót továbbfoglalkoztassanak. Öten voltak, akik ezt nem fogadták el, így lett végül az elbocsátottak száma 23. Felajánlották a munkaviszony-megszűnéssel érintett munkavállalóknak, hogy 6 hónapon belüli OKJ-s képzés elkezdése esetén képzési költségtámogatást adnak nekik. Ezzel kevesen éltek. A cégvezető elmondta: „a társaság rendelkezésére álló anyagi erőforrások erősen korlátozottak, így a működés egyensúlyát tartották szem előtt.”

A vezérigazgató megjegyezte: fontosnak tartotta, hogy minél hamarabb kiálljon munkatársai elé, s elmondja, a változás miatt a korábbi foglalkoztatási szint nem tartható fenn. A vezérigazgató azzal magyarázta, hogy a jogszabályváltozás után az ágazat más cégeinél nem volt elbocsátás, mert „az Alföldvíz kivételesnek minősül, hogy saját dolgozókkal oldja meg a vízmérőórák hitelesítését és cserjét.” Másutt ezt kiszervezték.

A cégvezető kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy milyen évet zár 2016-ban az Alföldvíz Zrt. A szakszervezet úgy tudja: a tavalyi – uniós beruházás miatti – szerény nyereség után az idén akár tetemes veszteséggel is zárhat a cég. A 2017-ben javuló gazdasági környezettel nem számol a cég.

VKDSZ: Alacsony bérek, elvándorlás, elbocsátás
"Az országos reprezentatív szakszervezet tiltakozik a karácsonyfa alá helyezett felmondó levelek ellen!” – áll a VKDSZ Alföldvíznél történtek miatt kiadott sajtóközleményében. A helyzet súlyosságát jól jelzi, hogy a vízügyi ágazat problémái, az alacsony bérek, munkaerő elvándorlás, a gazdasági helyzet, a növekvő rekonstrukciós igény egyre többször kerülnek elő. A vízmérők hitelességi idejének megnövekedése, így a kevesebb hitelesítési, óraleolvasási feladat miatt ismét veszélybe kerülhetnek munkahelyek, akkor, amikor az elvándorlás jelentős az ágazatban, amikor a természetes fluktuáció miatt munkahelyek szabadulnak föl. A Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezete (VKDSZ) ezért azonnali ágazati szintű tárgyalásokat kezdeményez a lehetséges, munkahelyeket és ezzel családok megélhetését veszélyeztető elbocsátásokról - írták közleményükben.