Simicska;Simicska Lajos;Mészáros Lőrinc;

2017-01-04 19:08:00

Mészáros Lőrinc: sokat köszönhetek Simicskának

Mészáros Lőrinc a szerdán megjelent Demokratának nyilatkozva beszélt Simicska Lajossal való kapcsolatáról. Az interjúban elhangzott, hogy tizenéve ismeri a vállalkozót, és sokat köszönhet neki, nélküle állítása szerint nem jutott volna idáig.

Mészáros az interjúban arról is beszélt, hogy a Nap TV egykori épületébe költöztetné az Echo TV-t, amelyet decemberben vett meg Széles Gábortól. Lesz miből költekeznie, hiszen szerdán derült ki, hogy az érdekeltségi körébe tartozó Magyar Vakond Kft. és a Swietelsky konzorciuma nyerte a Közép-Tisza mederkezelésére kiírt tendert. A két vállalat 3,232 milliárd forintért építi, magasítja a töltést. 

Mindez nem jöhetett volna létre Simicska Lajos nélkül, legalábbis Mészáros az interjúban kifejtette: 10-12 éve ismeri a vállalkozót, bár az utóbbi időben nem találkoztak, de sokat köszönhet neki, segített nagyobb munkákat elnyerni. "Én úgy jutottam előre, hogy másfél-két évtizedig napi 18-20 órát dolgoztam" - mondta a felcsúti polgármester, aki az utóbbi években több milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el. Orbán Viktorról úgy fogalmazott: "a labdarúgás kapcsán kezdtünk el beszélgetni, és így alakult ki az évek során egy közeli emberi kapcsolat. Ma már nem csak mi vagyunk barátok, a családjaink is jóban vannak". Hozzátette: igyekszik mindent megtenni, hogy megvalósuljanak a kormányfő elképzelései.