terrortámadás;Isztambul;Törökország;azonosítás;merénylő;

2017-01-04 19:19:00

Terror Isztambulban - Azonosították a merénylőt

Azonosították azt a török merénylőt, aki újév napján 39 embert mészárolt le az isztambuli Reina nevű éjszakai bárban – jelentette be Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter. A Yeni Safak kormányközeli lap szerint a férfit „Abu Mohammed Horasaninak” hívják, legalábbis ezt a álnevet kaphatta az Iszlám Államtól (IS).

Meg nem erősített értesülések szerint egy kirgiz férfi volt az elkövető, szakértők úgy vélik, komoly harci tapasztalattal rendelkezik, s nem zárható ki, hogy Szíriában képezték ki.

A Hürriyet azt közölte, a merénylettel kapcsolatban már 40 személyt vettek őrizetbe, köztük több közép-ázsiait, kirgizeket és ujgurokat. Állítólag három család tagjairól van szó. Kérdéses azonban, volt-e bármi közük a merénylethez.

A vérfürdőről egy sor információ látott napvilágot a török sajtóban, de egyelőre lehetetlen megállapítani, hogy ezek mennyire hitelt érdemlőek. Az illető lapértesülések szerint zöld ingben és sötét nadrágban, Zeytinburnu negyedből érkezett Ortaköy negyedbe, ahol a Reina éjszakai klub található. A férfi fejlövésekkel végzett áldozataival, majd a konyhába ment, ahol körülbelül 13 percig tartózkodott. Itt átváltotta a ruháját, s kabátját is itt hagyta, amelyben később 500 török lírát találtak.

A nagy pánikban a férfi kereket tudott oldani. Sérültnek tettette magát. Taxit hívott, de hamar kiszállt, állítólag azt mondta a sofőrnek, nincs elég pénze. Ezután beszállt egy másik taxiba, visszatért Zeytinburnuba, s egy helyi étterem ujgur tagjait kérte meg arra, fizessenek a sofőrnek. Az étkezde tulajdonosa, Semsettin Dursun tagadta, hogy bármi köze lenne az elkövetőhöz.

A Yeni Safak viszont úgy tudja, a tettes a Reina klubhoz érkezve, majd onnan távozva összesen 8 taxival utazott. A hatóságok a rendszámok alapján mindegyik járművet megtalálták, és sofőrjeiket kihallgatták. A támadó abban a taxiban hagyta a mobiltelefonját, amellyel a helyszín közelébe hajtatott. Ennek a készüléknek köszönhetően sikerült őt azonosítani, és erről a telefonról került elő az a 45 másodperces videofelvétel is, amelyet az elkövető önmagáról készített a Taksim téren.

A rendőrség szerint a férfi hamisított útlevéllel lépett török területre 2014-ben. 2016. november 20-án érkezett Isztambulba, majd Ankarába és Konyába vezetett az útja, ahol lakást bérelt. A ballisztikai szakértő azt állapította meg, hogy a lőfegyvert, amellyel a vérengzést végrehajtotta, korábban nem használták.

Törökországban kedden este a parlament a rendkívüli állapot újabb három hónappal való meghosszabbításáról szavazott. A különleges intézkedések ezzel további negyedévig vannak érvényben.

A terror a gazdaságra is negatív hatást gyakorol. Recep Tayyip Erdogan elnök is elismerte, hogy a gazdaság a „fáradtság jeleit mutatja”. A nemzeti valuta mintha szabadesésben lenne, kedden egy dollár 3,60 török lírát ért. Ez újabb negatív rekord, s egyetlen nap alatt 1,7 százalékos visszaesés. Egy év alatt a török nemzeti valuta értékének egyötödét vesztette el. Egy éve egy dollár 3,2 lírát ért, igaz, ez akkor is rekord alacsony értéknek számított.

A török statisztikai hivatal adatai szerint az éves infláció 2016-ban 8,53 százalék volt, amely 3,5 százalékkal haladja meg a központi bank előirányzatát. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a negyedik negyedévben csökkent a GDP, egyértelművé válik, milyen súlyos a török gazdaság helyzete. Szakértők szerint a jegybank emelni kényszerül a kamatlábat következő, január 24-én esedékes ülésén, 25 bázisponttal. Az alkoholtartalmú italok és a dohányáru decemberben, egy éves viszonylatban 31,6 százalékkal nőtt. A közlekedésért átlagosan 12,36 százalékkal kellett többet fizetni.