Juhász Péter;Szigetvári Viktor;

2017-01-09 18:43:00

Juhász Péter lesz az Együtt elnöke

"Az Együtt szavazatmaximalizálása szempontjából azt tartom a legjobb megoldásnak, ha Juhász Pétert elnöknek és engem az Országos Politikai Tanács elnökének választotok meg" - írta Szigetvári Viktor pártelnöki pályázatában, amit az Index szerzett meg. 

Az Országos Politikai Tanács (OPT) az Együtt választmánya, amely a párt stratégiájáról is dönt, vezetője jelenleg Sértő-Radics István. Szigetvári nem akar eltűnni az élvonalból, azért akar eggyel hátrébb lépni, mert "a külső térben a többletszavazat-szerzésben a Péter által megjelenített fókuszált, érzelmileg könnyebben átélhető, azonosulást jobban lehetővé tevő politikai karakter alkalmasabb".

FOTÓ: Népszava

FOTÓ: Népszava

A jelenlegi pártelnök saját ambícióit is részletezte a tagtársainak. 2018-ban szeretne egyéni választókerületben elindulni (még sosem indult), és meg is jelöli azokat a körzeteket, ahol szívesen lenne egyéni jelölt: Kőbánya-Kispesten, Pestszentlőrincen, vagy a XV. kerületben, illetve még Pest megyében az érdi-diósdi körzet is szóba jöhet. Juhász a portálnak azt mondta: tervezi az indulását a pártelnöki tisztségért, de a párt küldötteinek ismerteti először az elképzeléseit. Az ellenzéki párt tisztújítása február 4-én lesz.