Iványi Gábor;rászorulók;szegények;Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség;

2017-01-13 16:26:00

Iványi Gábor: visszafelé halad az ország

Annak ellenére, hogy az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség továbbra is fenyegetett helyzetben van, nem adják fel küldetésüket, a nehézségekkel dacolva folytatják a legelesettebbek megsegítését. Iványi reméli, hogy legalább a kiegyezés 150., valamint a reformáció 500. évfordulójára tekintettel idén felülkerekedik valamiféle józan felismerés a társadalomban arról, hogy abban az irányban, amerre az ország az utóbbi években fordult, nincs megújulás.

A pénzügyi nehézségek ellenére rendületlenül folytatja a hajléktalan-, menekült, család- és idősellátást, a rászoruló családokat támogató Hétköznapi Hősök Programot és az egy évtizede útjára indított Tanulással és Sporttal a Hajléktalanság Ellen akciót az Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET). Iványi Gábor lelkész, az Oltalom és a MET elnöke a tavalyi év tevékenységeiről, valamint a szervezetek előtt álló kihívásokról tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta: már lassan harminc éve végeznek szolgálatot a legelesettebbek között, az utóbbi években viszont különösen nagy teher nehezedik rájuk. Mint fogalmazott, az Oltalom és a MET nem tartozik "a kormány által kedvelt és támogatott" szervezetek közé - ennek a mindennapokban is megérzik a hatását.

Intézményeik - éjszakai szállók, népkonyha, nappali melegedő, menekültszálló, férfi és női átmeneti szálló, speciális hajléktalan-ellátás, Családok Átmeneti Otthona, Oltalom Kórház, Fűtött utca, iskola, öt idősotthon - éves szinten több mint egymilliárd forint bevételkieséssel küszködnek. "Főiskolánk évek óta nem kapott állami ösztöndíjas helyeket, ez legalább 250 millió forintos bevételkiesést jelentett. A Főváros 2010-ben egyoldalúan felmondta a szerződéses együttműködést az Oltalommal, ez évente 50 millió forint kiesést jelent" - mondta Iványi. Hozzátette: azzal, hogy a 2011-es új egyházügyi törvény által alkotmánysértő módon elvették az egyházi státuszt a MET-től, az egyszázalékos adófelajánlásoktól is elestek.

A MET egyházi státusza változatlanul rendezetlen, annak ellenére is, hogy minden megszabott feltételnek megfelelnek. Ráadásul hazai és nemzetközi bíróságok is a MET javára döntöttek az ügyben. "Reméljük, hogy idén, a reformáció és a kiegyezés évfordulójának évében a kormány végre a magyar Alkotmánybíróság és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróság döntésével összhangban kegyeskedik visszaadni egyházi státuszunkat. A MET nem néhány éve alakult, 1981-ben, egy elég nehéz időszakban ismerték el egyházként. Elképesztő, hogy épp a rendszerváltó Fidesz csavarja ki a kezünkből ezt a jogot" - fogalmazott Iványi.

FOTÓ: Népszava

FOTÓ: Népszava

Külön érdekessége az ügynek, hogy bár az állam a MET 2014. december 31-ig keletkezett kárigényét elismerte és bizonyos összegeket kifizetett, az adófelajánlásokhoz szükséges technikai számot nem adták vissza, így akik továbbra is a MET-nek adnák adójuk egy százalékát, a NAV-tól olyan értesítést kapnak, hogy nem megfelelő alanyt jelöltek meg. Azóta elismerték a 2015-re vonatkozó követelést is, de vonakodnak kifizetni. Technikai szám pedig továbbra sincs. Iványi szerint ez méltatlan játék a hatalom részéről, amivel súlyos nehézségek közé sodorják az egyház által az elmúlt negyedszázadban példásan ellátott, államtól átvállalt szociális és oktatási feladatok elvégzését.

Iványi emlékeztetett: újévi beszédében Áder János köztársasági elnök is beszélt a kiegyezés évének jelentőségéről. "Mi egyelőre nem látunk kiegyezési ajánlatot a kormány részéről. Ha méltóképp meg akarják ünnepelni, talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy egy állandó, már-már háborús feszültség fenntartása, újabb és újabb ellenségek keresése idejétmúlt dolog. Hol a sajtó az ellenség, hol a tanárok, egyes egyházak, most a civil szervezetek. Pedig nem ezekben a körökben keresendők azok, akik Magyarország hangulatát zaklatottá, problematikussá teszik. A magyar embereknek nincs szükségük ezekre a belső harcokra. Békességre volna szükségük, csak abban tudna igazán jól működni, fejlődni az ország" - mondta a MET elnöke.

Felidézte, hogy amikor a 70-es években megalapították a Szegényeket Támogató Alapot, tökéletesen látható volt, mit jelentett civilnek lenni egy olyan társadalmi berendezkedésben, amely arra törekszik, hogy ne legyen kontroll, ne hangozzanak el más vélemények. "Mély fájdalom, hogy indulóban vagyunk visszafelé. Pedig ebből már egyszer kijöttünk. Ne menjünk vissza a rendszerváltás előtti időkbe. Ezek már rég lejárt történetek, amelyek szégyenbe ejtették Magyarországot. Van erre egy bibliai mondás is: nem jó az, ha a megfürdetett disznó visszamegy a sárba. Ebben az irányban nincsen megújulás" - mondta Iványi. Hangsúlyozta: egyetlen civil szervezetnek sem kell magyarázkodnia, munkásságuk önmagukért beszélnek. A kormány civilek ellen indított harcáról úgy vélekedett: akinek igaza van és tiszta a lelkiismerete, az nem próbálja meg elhallgattatni a civileket, a sajtót. Ha mégis ez történik, "ott valami nagy baj van".

Szóba került a Körmenden, embertelen körülmények között fagyoskodó menekültek helyzete is. Iványi szerint emberiesség elleni bűntett, ami ott zajlik. A közösségi szállókon lenne még elég hely, mégis a sátortáborban tartják őket. Iványi szerint az üzenet egyértelmű: aki Magyarországon keresztül akar nyugatra jutni, az keserülje is meg. "Ezt én magyar emberként szégyellem, elfogadhatatlannak tartom, miközben egyesek nem győznek kérkedni azzal, hogy ők keresztények. Pedig bibliai meggyőződésből és a normális, humanista indíttatásból is egyszerre adódik, hogy aki segítséget kér, annak segíteni kell, és abban legyőzendő ellenséget látni tilos. Abban reménykedem, hogy a társadalom józan és tisztességes része felismeri, hogy a mostani egy hibás irány".

Késik a gyermekélelmezési program
Két éve késik a gyermekélelmezési program. Az Európai Bizottság 2014-ben hagyta jóvá a 30 milliárd forintos keretösszegű projektet, amelyből a legszegényebb családok élelmezését és ruházkodását segítenék. A Magyar Nemzet írása szerint a csúszásért a kormányzat felelős, mivel a pályázati feltételeket folyamatosan átírják. A lap a tárca közlése alapján azt írja, a tavasszal induló program első részében Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg rászoruló családjai kapnak majd támogatást.