MSZP;ételosztás;szegények;Fidesz-kormány;

2017-01-14 15:40:00

Ételt osztott az MSZP

Háromezer adag meleg ételt oszt szét ingyen az MSZP szombaton az országban, ebből 150 adagot Szolnokon - mondta az ellenzéki párt elnöke az ételosztás szolnoki helyszínén.

Molnár Gyula elmondta, az ország tizennégy megyéjében körülbelül húsz helyszínen zajlik a nap folyamán ételosztás, amire a politikus szerint azért van szükség, mert "a Fidesz-kormány árt a szegényeknek, az MSZP pedig segíteni akar nekik". 

Véleménye szerint a kormány a magasan tartott élelmiszeráfával, az egykulcsos adórendszerrel, az "urizáló politikával", a közbeszerzési törvénnyel egyértelműen egy irányba csoportosítja át a jövedelmeket; egy réteg gazdagodik, a többség viszont egyre szegényebb lesz Magyarországon.

Az MSZP elnöke azt mondta, az elmúlt években hárommillióról négymillióra nőtt a szegények száma, másfél millió ember 55 ezer forintnál kevesebb pénzből él, és vannak, akik a munkából szerzett jövedelmükből sem tudnak megélni. Az MSZP helyi akciókkal igyekszik enyhíteni a nehézségeken - jegyezte meg, utalva arra, hogy karácsony előtt is volt karitatív akciójuk. Elmondta: a kormány fordított Robin Hoodként működik, és ha a szocialisták kormányra kerülnek, változtatnak az adórendszeren.

Molnár Gyula bírálta, hogy az illetékes minisztérium két éve nem tudja kiírni a szegények, rászorultak támogatására rendelkezésre álló 30 milliárd forint uniós támogatásra a pályázatokat. Aki ezért felelős, alkalmatlan a posztjára - közölte.
Szolnokon rizses húst osztott az MSZP szolnoki és megyei szervezete, aki kért, szaloncukrot is kapott.