készpénz;bankautomata;bankok;

2017-01-17 06:24:00

Készpénzmentesítésbe kezd a kormány

Elfogyott a nemzetgazdasági tárcának az a 2,4 milliárd forintos támogatása, amelyet új bankkártya-terminálok beszerzéséhez és telepítéséhez igényelhettek a bankok - adta hírül a minisztérium. Most 16 millió forinttal megemelte a keretet, ezzel az eddig támogatott 30 ezer darabon felül további 200 darab terminál vásárlását segíti.

Többedszer fut neki a gazdasági kormányzás annak, hogy csökkentse a forgalomban, pontosabban a lakosságnál levő, készpénzmennyiséget. Amellett, hogy korszerűtlen a túlzott készpénzhasználat, sokba is kerül a szállítása, őrzése, pótlása. Ez a felismerés mondhatni későn jött, mert éppen az második Orbán-kormány hozta azokat az intézkedéseket, amelyek nyomán csaknem megduplázódott a kint levő készpénz. Ma ez 4 300 milliárd forintra tehető, és a 2011 óta tartó eddigi meredek növekedés a múlt év végén váltott át csökkenésbe. Az egyik "főbűnös" a tranzakciós illeték bevezetése volt, amit azzal enyhítettek, hogy a bankszámláról havi kétszeri, ám összesen 150 ezer forintnyi készpénzfelvétel ingyenes lett.

Most a kormány, a jegybankkal karöltve, élére állt a kevesebb készpénz - több kártyás fizetés mozgalomnak. A múlt év végén 2,4 milliárd forintból indított program keretében az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egyenként 80 ezer forint támogatást nyújt az új, korszerű bankkártya-terminálok beszerzéséhez és telepítéséhez. A szolgáltatóknak legalább a 80 ezer forintos támogatás mértékének megfelelő díjcsökkentést, és annak biztosítását kellett vállalniuk, hogy az elfogadóhely összességében legfeljebb a bankkártyás forgalom 1 százalékának megfelelő díjat fizet. (Ez jóval alacsonyabb a jelenleg érvényben élevő 3-5 százalékos díjnál.) A támogatásból származó pénzügyi előny az elfogadóhelyeknél jelentkezik, mivel a kisebb forgalmú üzletek ilyen kedvező feltételt nem tudnának kialkudni támogatás nélkül - hangsúlyozza közleményében az NGM.

Magyarországon a bankkártyás fizetések száma és a tranzakciók volumene nem éri el az uniós átlagot. Az elmúlt években a bankkártya-elfogadó helyek számának növekedése is lelassult, a terminálok száma megrekedt 100 ezer darab körül, holott online pénztárgépből is már több mint 200 ezer üzemel annak ellenére, hogy az csak néhány éve jelent meg - fűzte hozzá viszonyításképpen a minisztérium.

A POS terminálok alkalmazása, a kártyás fizetési lehetőség kimutatható módon hozzájárul a forgalom növekedéséhez is az egyes kereskedelmi egységeknél, így a kkv-k előnyére válhat.

A készpénz szerepének minimálisra csökkentése lehet az egyik legjobb eszköz arra, hogy a szegények és a gazdagok közötti egyenlőtlenség csökkenjen, így a készpénzmentesítés nagy nyertesei a szegények lehetnek - idézi a Portfólió Kenneth Rogoffot. A Harvard professzora a Bloomberg hírügynökségnek fejtette ki, hogy készpénz visszaszorítása nemcsak visszafogja a bűnözést, hanem az adóhatóság előtt láthatatlan feketemunkát is csökkenti, ami a társadalmak leszakadó rétegeinek okozza a legnagyobb kárt. A professzor szerint a illegális munkaerőpiaci migráció egyenesen a készpénz következménye az Egyesült Államokban, mivel nagy rétegeket tudnak így a hatóságokat megkerülve tartósan foglalkoztatni. A professzor úgy látja, hogy a készpénztelenítés az azt megfelelően helyettesítő elektronikus infrastruktúrát is megköveteli. Dániában például minden állampolgárnak ingyenes betéti kártya jár, a skandináv országokban nem véletlenül 5 százalék körüli a készpénz aránya a forgalomban lévő pénzen belül - tette hozzá.