Magyarország;Dánia;negyeddöntő;férfi kézilabda-vb;

2017-01-22 18:47:00

Magyar kézilabdacsoda

Fantasztikus teljesítménnyel, végig vezetve, a világbajnokság eddigi legnagyobb szenzációját okozva a magyar férfi kézilabda-válogatott 27-25-re nyert az olimpiai bajnok Dánia ellen, és bejutott a legjobb nyolc közé a franciaországi világbajnokságon.

A magyar válogatott játékosai fekete karszalaggal léptek pályára, így emlékezve a Verona melletti szörnyű busztragédia áldozataira. A magyar csapat szeretett volna egyperces gyászszünetet is a mérkőzés előtt, ehhez azonban a nemzetközi szövetség (IHF) nem járult hozzá.

Ezen a találkozón a szakmai stáb a bokasérüléssel bajlódó Nagy Lászlót is benevezte a találkozóra. A veszprémiek klasszisa a vb-n eddig egyetlen percet sem játszott, mert a reméltnél sokkal lassabban gyógyult a lába. Most sem volt még százszázalékos állapotban a lába, ezért a találkozó jelentős részében csak védekezni ment be a pályára, ott viszont rengeteget tett a dán támadások hatástalanításáért.

Remekül kezdett a magyar együttes, amely 4-1-re elhúzott a mérkőzés elején, köszönhetően Mikler Roland fantasztikus védéseinek, és annak, hogy a dánok nem tudtak mit kezdeni a nagyon mozgékony és zárt hatos fallal.

Következett azonban egy kisebb hullámvölgy – kapufa, eladott labda, elkapkodott támadás befejezések – a dánok pedig világklasszisuk, Mikkel Hansen változatos góljaival (lőtt csuklóból az alsó sarokba és bombázott 9 méterről a felsőbe is) egyenlítettek (8-8). Az első játékrész folytatásában a magyarok mindig egy góllal vezettek, amire a dánok azonnal válaszoltak, a játékrész azonban 13-12-es magyar vezetéssel ért véget.

A második felvonás az elsőből áthozott kiállítás miatt magyar emberhátránnyal indul, ennek ellenére az első találat Balogh Zsolt nevéhez fűződött, aki a 32. percben bombázott a léc alá (14-12). Mikler változatlanul parádézott a kapuban, a 35. percben ismét hárommal vezettek a magyarok (17-14), de kiengedni nem lehetett, két perc múlva megint egy gól volt csak az előny (17-16). Az északiak egyre feszültebbek lettek, rendszeresen reklamáltak a tunéziai játékvezetőknél. A 44. percben a 18. dán lövést védte Mikler a 34-ből, Balogh a másik oldalon nem hibázott, és megint néggyel vezetett Xavi Sabaté szövetségi kapitány csapata (20-16).

Az utolsó tíz perc 22-18-as magyar vezetéssel és emberelőnnyel kezdődött, Nöddesbo ugyanis addig reklamált, amíg a játékvezetők két percre kiállították. Ebből azonban rosszul jött ki a magyar együttes, 23-21-re felzárkóztak a dánok.

Úgy tűnt, fárad a magyar csapat, hat perccel a vége előtt egyenlítettek a dánok (23-23), Lékai Máté helyett Császár Gábor jött be irányítani, és azonnal kihagyhatatlan helyzetbe hozta a szélen Juhász Ádámot (24-23). Őrült hajrá következett, három perc volt hátra, a bírók már passzív játékot jeleztek, amikor Balogh talpról, test mellett bombázott a hálóba (25-24). Az ellentámadásnál Hansen lövését védte Mikler, a magyarok labdát veszítettek, de Darmgaard ziccere is elakadt a magyar hálóőrben. Az 59. percben Császár lövését védte a dánok kapusa, a kipattanó azonban a magyar irányítóhoz került ismét, aki másodszor nem hibázott (26-24).

Már csak negyven másodperc volt hátra, dán időkérés után Hansen csökkentette a különbséget (26-25), magyar időkérés következett, 22 másodperccel a befejezés előtt. A dánok egészpályás letámadásra jöttek ki, ügyes labdajáratás után Császárt sikerült ziccerbe hozni, aki nyolc másodperccel a dudaszó előtt nem hibázott, ezzel eldőlt a találkozó, 27-25-re nyert a magyar válogatott és bejutott a legjobb nyolc közé, ahol kedden Norvégia vár rá.

A találkozó legjobbjának a világklasszis teljesítményt nyújtó Mikler Rolandot választották.

Mikler a nagypapájához utazott haza
Köszönjük azoknak a magyaroknak, akik a helyszínen szurkoltak nekünk, hallottuk a hangjukat – mondta a meccs legjobbjának megválasztott Mikler Roland. – Nem tudok igazán mit mondani, meg sem tudok szólalni, még nem fogtam fel, mi történt. Az biztos, hogy óriási betűs csapatként nyertünk. A felszabadultság és a nyugodtság a mi oldalunkon volt."
A 37 százalékkal védő veszprémi kapusnak haza kellett utaznia a csoportkör során, most azt is elárulta, miért.
„Nehéz volt a vébére koncentrálnom, de úgy döntöttem és a nagypapám is azt szerette volna, hogy visszajöjjek, és mindent tegyek oda a csapatért. Úgy gondolom, hogy büszke lesz rám. Ha összeszedi magát, neki adom a mérkőzés legjobbjának járó órát, köszönöm a srácoknak, hogy hozzásegítettek" – tette hozzá a Nemzeti Sport Online kérdésére.