sikkasztás;előzetes;ingatlanok;

2017-01-27 16:05:00

Ingatlanokkal csaló sikkasztó került előzetesbe

Negyvennyolc rendbeli sikkasztás gyanúja miatt előzetes letartóztatásba került egy 51 éves, Győr környéki nő, aki összesen százmillió-ötszázezer forintot vett át ügyfeleitől tehermentes ingatlanok megszerzésére - tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

A nő egy kft. vezetőjeként 2015 nyara és 2016 októbere között vételár vagy foglaló jogcímen vette át ügyfeleitől ingatlanok megszerzésére a pénzt, de az ingatlanok nem lettek tehermentesek és azokhoz nem jutottak hozzá a vásárlók. Gál Katalin, a főügyészség szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a pénzt a nyomozók még keresik.

A Győri Járásbíróság a szökés, bűnismétlés és a tanúk befolyásolásának veszélye miatt helyezte előzetes letartóztatásba a nőt. A főügyészség januárban egy másik ügyben vádat emelt egy győri székhelyű kft. vezetője ellen, aki ingatlanmegszerzésre 59 alkalommal összesen 173 millió forintot csalt ki ügyfeleitől. A szóvivő közlése szerint ez a vádlott és a mostani ügy gyanúsítottja kapcsolatban állt egymással.