Görögország;sajtószabadság;

2017-01-30 09:31:00

Megszűnhet két patinás lap

Fel kell függeszteni két patinás görög lap, a To Vima és a Ta Nea megjelentetését. A baloldal számára ez súlyos csapást jelent, hiszen két fontos orgánumáról van szó. A Lambrakisz csoport közleményében bejelentette, pénzügyi okok miatt döntött a lapok kiadásának felfüggesztése mellett. 

A csoport a két napilap mellett (a Ta Nea 14 ezer példányban jelenik meg) számos magazint is kiad, valamint a Vima FM rádiót is működteti. A cég azonban kilátástalan anyagi válságba került, s nem tudja visszafizetni 99 millió eurós adósságát.

A To Vima igazgatója, Antonisz Karakusszisz január 11-én, a lap hasábjain értekezett a súlyos anyagi gondokról. Kifejtette, a lapot is igen súlyosan érintette a Görögországot térdre kényszerítő gazdasági válság. A lap szerint a bankokat terheli felelősség a bezárás miatt, mert megtagadták a további hitelezést a kiadó számára. Az újságírók jelezték, tovább harcolnak a lap fennmaradásáért, bár nem világos, van-e eszköz a kezükben arra, hogy életben tartsák újságjaikat.

A Lambrakisz csoport a Mega televíziónak is részvényese. A csatornát szintén súlyos adósságok gyötrik. A televízió az utóbbi időben a lapok címlapjára került, mivel elnöke, Sztavrosz Psziharisz ellen eljárást indítottak pénzmosás miatt. A Lambrakisz csoport médiumai igen kritikusak Alekszisz Ciprasz mniszterelnkkel szemben.