Műsormagazin;vita;Keszthely;Vajda János Gimnázium;egyházi működtetés;

2017-02-10 06:15:00

Fenntartóváltás fenntartásokkal

Heves vitákat szít Keszthelyen az, hogy egyházi működtetésbe adnák a város egyetlen gimnáziumát. A terv megosztja a szülői közösséget, a tanárok pedig nagy arányban utasítják el a fenntartóváltást. Ennek ellenére továbbra is napirenden marad az ügy, amelyről a jobboldali városvezetés hallgat.

Megdöbbenést keltett Keszthelyen, hogy a város polgármestere, Ruzsics Ferenc (Fidesz-KDNP) az újévi fogadáson megemlítette: a premontrei rend fenntartásába kerülhet a Vajda János Gimnázium. Az már korábban tudható volt, hogy a gimnázium melletti épületben, de attól teljesen függetlenül működő Farkas Edit Római Katolikus Szakközépiskolát átveheti a Csornai Premontrei Apátság, de arról addig szó sem volt, hogy az állami Vajda is a rendhez kerülne. A bejelentés váratlanul érte a diákokat, a szülőket, és a tanárok többsége is csak egy nappal korábban értesült a tervekről. Az elképzelés azonnal heves tiltakozásokat szított a Balaton-parti városban.

– Természetesen nem az egyházzal, a premontrei renddel szemben van kifogásunk. Azt nehezményezzük, hogy egyeztetés nélkül kezdték előkészíteni a fenntartóváltást. És kifogásoljuk azt is: mivel a városban egyetlen gimnázium van, nem lenne helyes, ha az egyházivá válna. Ha ez megtörténne, akkor Hévízre, Nagykanizsára vagy Zalaegerszegre kellene utazniuk azoknak a diákoknak, akik nem akarnak egyházi iskolába járni – foglalta össze a tiltakozó szülők panaszát egy névtelenséget kérő anyuka.

A tanári kar sem fogadta örömmel a fenntartóváltás hírét. A gimnázium egyik tanára sietett leszögezni, nem az egyházi oktatás ellen vannak, ám abban biztosak: „ha csak egy gimnázium van egy városban, akkor az világnézetileg ne legyen elkötelezett.”

Aligha függetlenül a vitás helyzettől az iskola igazgatója, Szörény Zoltán időközben kiadott egy tájékoztatót, amelyben – Fazakas Márton apátra hivatkozva – azt írta: „Az esetleges változásokat öt év után felmenő rendszerben szeretnék megvalósítani. A hitbeli tevékenység mindenkinek saját magánügye marad továbbra is. Lehetőséget azonban mindenki kap, szüksége szerinti hitgyakorlásra." És ígérte azt is: „Az átvétel nem valósul meg, ha az önök igen szavazata kevesebb lesz, mint 50 százalék.”

Mindez nem nyugtatta meg a tanári kart: információink szerint a múlt héten szavazást tartottak az iskolában, 43 pedagógus voksolt, 8-an támogatták a rend érkezését, négyen érvénytelenül szavaztak vagy tartózkodtak, 31-en pedig elutasították a fenntartóváltást.

A történtekről szerettük volna megkérdezni Ruzsics Ferenc polgármestert és Nagy Bálint alpolgármestert, de mindketten azt üzenték: nem válaszolnak a kérdésekre. Mindez már csak azért is különös, mert több forrásunk is azt jelezte: a jobboldali városvezetés erőltette, de legalábbis támogatta a fenntartóváltást. Megkerestük a Klebelsberg Központot is, amely januártól vette át az iskola működtetését, ám itt sem kaptunk választ kérdéseinkre, és a gimnázium igazgatója is elhárította a nyilatkozatot.

– Több szempontból is elfogadhatatlan az, ami a gimnáziummal történik. Felháborító, hogy a keszthelyiek többsége az újévi fogadásról szóló tudósításokból szerezhetett csak tudomást a számukra oly fontos iskola jövőjéről. Nem helyes az sem, hogy már csak akkor tájékoztatják a szülőket, diákokat, amikor szemmel láthatóan előrehaladottak a tárgyalások az iskola átadásáról – fogalmazott Kovács Viktória, a keszthelyi képviselő-testület DK-s tagja. Az ellenzéki politikus is leszögezte, az egyházi oktatás ellen nincs kifogása, de azt nem szabad szem elől téveszteni: „Mivel Keszthelyen ez az egyetlen gimnázium van, a világnézetileg semleges, magas szintű oktatáshoz való jog kizárólag ebben az intézményben valósulhat meg a városban .”

Az iskola sorsáról talán ma már többet lehet majd tudni: péntek délutánra ugyanis fórumot hívtak össze, amelyen az ígéretek szerint, ha késve is, de tájékoztatást adnak az intézmény jövőjéről.