Pfaff és a bejgli

Fogadást ajánlottam önöknek tegnap, de nyugodtan zárjanak ki most rögtön minden jobb klubból. Úrinő ugyanis biztosra nem fogad, én meg tutira mentem, amikor felvetettem: a Liget-projektben a Szépművészeti Múzeum felújításának kétmilliárdos többletköltsége csak a kezdet. Lesz ez még drágább is.

És valóban - mert vegyük csak a Közlekedési Múzeumot, ahol eddig csak bontottak, de a kockás papíron máris megduplázódott a költségvetés. Ha valaki ma végigsétál a Liget északi peremén, döbbenten láthatja, hogy az épület volt, nincs. Földig lerombolták, hogy aztán majd visszaépíthessék: abban a formájában, amelyet sem a millenniumkori közönség, sem a mai hozzáértők nem tartanak értékesnek.

Pfaff Ferenc, a Monarchia futószalagon gyártott állomásépületeinek atyja kissé ormótlan, díszletszerű épületet alkotott 1896-ban, ami kiállítási csarnoknak prímán elment, de égedelem nagy kupolája nem hiányzott a kutyának sem, miután odalett a világháborús ostromban. Most azonban visszaépítik, mert ad egy, jó lesz kilátónak, ad kettő, ez az "eredeti", és annak ma nagy kultusza van, lásd a Hauszmann-habcsókok rekonstrukcióját a budavári palotában. Múzeumnak persze nem jó, mert a XXI. században annak kicsit másfélének illik lennie, mint a XIX. század végén, de semmi baj, a kiállítást úgyis leviszik a föld alá.

Hogy kell-e ez, és ha igen, így kell-e, esetleg ilyen drágán kell-e, hogy megér-e ez nekünk az adónkból 7 milliárdot vagy épp 15-öt, arról persze nem konzultál senki a polgárral. Ahogy a hajdani országimázsközpont-vezető mondotta volt a méregdrága tűzijátékról: a nagymamánál sem firtatjuk, mennyibe került a bejgli. Örülni kell, és kész.