sztrájk;Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.;dolgozók;február 20;

2017-02-16 06:16:00

Sztrájk miatt szemetes maradhat a főváros

Sztrájkolhatnak hétfőn a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF Zrt.) dolgozói, de csak akkor, ha addig megkapják a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végzését, hogy ezt jogszerűen tehetik. Amikor ugyanis azt kérte a bíróságtól a dolgozókat képviselő Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete (HVDSZ 2000), hogy átküldött listájuk alapján a bíróság hagyja jóvá a munkabeszüntetés idején még elégséges szolgáltatások körét, azzal dobták vissza beadványukat, hogy jelöljék meg a sztrájk várható időpontját.

Erre válaszként nevezték meg az érdekvédők a február 20-át, vagyis a jövő hétfőt munkakezdéstől 18 óráig, illetve, ha ez nem lesz elég, hogy a munkáltató érdemben tárgyaljon velük, akkor a határozatlan idejű sztrájk kezdetének időpontjaként a február 27-i dátumot.

Több mint fél éve sztrájkra készülnek az FKF Zrt. dolgozói, de hol az év végi jutalmak csillapították a kedélyeket, hol a főpolgármester ígért tárgyalási lehetőséget. A munkabeszüntetéshez akkor jutott legközelebb a cég 2800 munkavállalója, köztük 2100 szakszervezeti tagja, amikor a vezetés január 13-án azonnali hatállyal felmondott 4 szakszervezeti vezetőnek. A bértárgyalások közepén tett lépést a szakszervezetek jogellenesnek tartják, az érdekvédők bíróság elé viszik ügyüket.

Ha nem hétfőn, akkor később lesz sztrájk a budapesti szemétszállítást és az utak tisztítását végző önkormányzati cégnél – nyilatkozta a Népszavának Király András, a HVDSZ 2000 országos elnöke. Az egyben az FKF Zrt-nél működő érdekvédelmi alapszervezetet is irányító vezető arról számolt be, hogy a lehetséges sztrájk idejét bejelentő tegnapi közleményük hatására máris felerősödött a cégnél a megfélemlítés. A vállalat vezetése elektronikus levélben figyelmeztette a munkavállalókat, hogy a munkabeszüntetés idejére nem jár munkabér, hogy bírósági végzés nélkül jogszerűtlen a sztrájk és hogy visszaüthet az akció. A szakszervezet a munkavállalók kérésére jelölte ki a közeli határidőt, hogy nyomatékot adjon a bérkövetelésnek, de csak akkor kezdik el a munkabeszüntetést, ha annak jogszerűségéről papírjuk lesz – nyilatkozta Király András.

Az érdekvédők 3 éves bérmegállapodásért harcolnak, amely 30 százalékos bértömeg növekedést eredményezne, ezzel szemben ajánl az FKF Zrt. 4 százalékos alapbéremelést, mondván, hogy tavaly ősszel már kaptak 4,3 százalékot a munkavállalók. Az állami vállalatok szintén 30 százalékos, három éves béremelési igényére - kiszivárgott hírek szerint - a kormány a napokban rábólint, ezért tartja reálisnak az önkormányzati cégnél működő szakszervezet is ez elvárt mértéket.

A HVDSZ 2000 hangsúlyozza, hogy egyre nagyobb az FKF Zrt.-nél a létszámhiány, folyamatosan nő a dolgozók terhelése, a kimerült munkavállalók körében 2013 és 2015 között 40 százalékkal emelkedett a munkabalesetek száma. A szakszervezet a tárgyalóasztalnál akart és akar továbbra is megállapodni, de a megbeszélések megakadtak, nem kaptak érdemi választ, ezért hirdették meg a munkabeszüntetést – olvasható közleményükben.

Megkerestük a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságot is, hogy megszülethet-e a végzés a még elégséges szolgáltatásokról hétfőig, de lapzártáig nem kaptunk választ kérdésünkre, ahogy arra sem, hogy ha a sztrájk kitűzött időpontja után döntenek, akkor újabb beadványt kell-e benyújtani a szakszervezetnek új időpont megjelölésével vagy sem.