MSZP;Botka László;Molnár Gyula;

2017-02-18 18:49:00

Botka: Orbánnak és Gyurcsánynak is távoznia kell

"A 106 egyéni választókerületi mandátum elnyerhető, de a hadviselés áldozatokkal jár. Azok, akik már eljátszották esélyüket, s a választók bizalmát, vonuljanak vissza" - mondta többek között Botka László országértékelő beszédében arról, ki kíván-e egyezni Gyurcsány Ferenccel. Molnár Gyula, az MSZP elnöke szerint aki győzni akar, az megállapodik, mert a közös cél az ország megjavítása. "Magyarországon fellendülés az lesz, ha Orbán Viktor elveszíti munkáját. Mi ezen fogunk dolgozni" - fogalmazott Molnár, majd átadta a szót pártja miniszterelnök-jelöltjének. Botka lesújtó helyzetértékelés után programot hirdetett, s az egyenlőbb, igazságosabb Magyarország igényét megfogalmazva Orbán Viktor mellett néhányszor "beleszállt" Gyurcsányba is. Botka László beszédének teljes szövege itt érhető el! A FŐ KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

Új esély - ez szerepelt az MSZP Szabad Sajtó Alapítványa által rendezett országértékelő rendezvény szónoki pulpitusán. A fővárosi Daniubius Flamenco Hotel báltermében gyűltek össze ugyanis a szocialisták, hogy a Szabad Sajtó Alapítvány által felkért pártelnököt és szocialista miniszterelnök-jelöltet meghallgassák. Az alapítvány kuratóriumi elnöke, Krántitz László azzal vezette fel a beszédeket, hogy két olyan ember fog most - a politikai évértékelő beszédek szezonjának lezárásaként - fölszólalni, akik ismerik Magyarország helyzetét, ismerik Magyarországot, s megoldást akarnak találni a problémákra.

"Ha helyesen tesszük fel a kérdéseket, akkor nagyobb az esély arra, hogy helyes választ adjunk rá. Akarjuk-e, hogy ez a párt a szövetségeseivel együtt 2018-ban megnyerje a választást. Ez a kérdés ma" - kezdett erősen Molnár Gyula. Az MSZP elnöke szerint ez a kérdés pártjában nem, legfeljebb reménybeli partnereik körében kérdéses, az MSZP ugyanis elkötelezett a jövő évi választási győzelem mellett. "Már csak azért is, mert ez nem egy választás lesz 2018-ban, hanem ez "A" választás lesz" - fogalmazott Molnár, a győzelmi esélyeket megkérdőjelezőknek pedig azt üzente: igenis van esély, hiszen ma tízből hét ember változást akar. Nekünk épp a változást akarók nagyon széles szövetségét kell megszervezni", ezzel fognak foglalkozni a következő időszakban. Olyan miniszterelnök-jelöltet választottak, s olyan jelölt-jelölti ajánlattal állnak elő partnereik számára, amellyel  "a lehető legkönnyebb választás elé állítjuk a szavazókat". 

A kérdés, ami a 2018-as országgyűlési választáson eldöntendő: egyetért-e azzal, ami az elmúlt hét évben történt. Úgy gondolja-e bárki, hogy az Orbán-kormány jól végezte-e a dolgát, hogy sikerre vitte az országot. Molnár szerint az is eldöntendő kérdés lesz a szavazólap felett, hogy akarja-e bárki, hoyg Habony Árpád további festményeket vihessen haza, vagy hogy Vajna András és felesége óránként többet keressenek, mint egy átlagos magyar család egész éves megélhetése. "Ha valaki szerint ez helyes és jó, akkor rájuk szavaz, vagy otthon marad, ami lényegében ugyanaz" - fejtette ki Molnár, hozzátéve azt is: "aki pedig egy még radikálisabb, még szélsőségesebb, még jobban gyűlölködő országban akar élni, az azokat választja, azokra szavaz, akik most ugyan cukiságot ígérnek, ám a gárdamellényük ott lóg a szekrényben".

"Itt vagyunk és győzni akarunk"

Molnár Gyula szerint mindenki más, tehát azok, akik normális, élhető országban akarnak élni, valódi munkahelyekkel, a szegénység visszaszorításával, azok "ide kell, hogy szavazzanak". Hogy "micsoda ez az ide", az a következő év kérdése - fejtette ki a pártelnök, aki szerint nem személyekről, nem pozíciókról, nem róluk szól az "ide" megtöltése, hanem Magyarországról, a magyar emberekről. "Miattuk és nekik kell megállapodnunk egymással, mert aki győzni akar, az megállapodik, mi győzni akarunk, ezért meg fogunk állapodni azzal, akivel tudunk és akivel lehet".

Molnár idézte a Népszavának adott, pénteken megjelent interjúját is, mely szerint az általa tavaly meghirdetett vasárnapi ebéd gondolata ma is áll, bárkivel hajlandóak leülni tárgyalni, akár pótszékeket is hoznak, de az asztal alatt rugdosódást egyszer és mindenkorra be kell fejezni. Az a célja, hogy tárgyalásokkal és megegyezéssel a demokratkus oldalon állók békében eljussanak a karácsonyi vacsoráig. "Tudjuk, hogy esetleg vannak olyanok, akik megelégednének az ezüst éremmel, de ezek nem mi vagyunk. Mi BL-döntőt akarunk, ami itt Botka Lászlót jelent" - fogalmazott Molnár, szavait pedig nagy taps fogadta. "Jó hír a barátainknak és rossz hír az ellenfeleinknek, hogy itt vagyunk, még mindig itt vagyunk és itt is leszünk 2018-ban is. Itt vagyunk és győzni akarunk" - mondta Molnár.

Molnár azt is mondta a párt kilencedik elnökeként nagy feladat előtt áll, de büszke az eddig elért eredményekre is. Gratulált az olimpiarendezés ügyben összegyűjtött aláírásokhoz a Momentum Mozgalomnak, "a siker ma a kezdeményezőké, de a munka közös volt" - fogalmazott, kifejtve: szorítanak a népszavazási kezdeményezésért, mert most fog eldőlni, hogy vasárnapi boltzár 2.0 vagy földügyi népszavazás 2.0 lesz - megfutamodnak vagy elcsalják. Molnár más ügyeket is sikerként emelt ki, elsősorban köszönetet mondott párttársainak, akik az MNB-, a Quaestor-, valamint a Voldemort-ügyek feltárásában részt vettek. Kijelentette: a kormány korrupciós gépezetének megállítása is a kormányváltás célja, éppen ezért 2017 a megoldások éve kell legyen - megoldást kell találni a problémákra, programot kell kidolgozni arra, hogyan lehet és kell visszaadni az országot a magyar embereknek: nem hűbéreseknek, nem családtagoknak, hanem minden magyarnak.

Molnár végül egy amerikai elnököt idézve azt mondta: "Magyarországon a fellendülés az lesz, ha Orbán Viktor veszíti el a munkáját. Mi ezen fogunk dolgozni." Mindehhez már megvan a stratégia, megvan a jelölt, alakul a program, magyarán: "bármikor készen állunk arra, hogy leváltsuk a kormányt, s megjavítsuk Magyarországot. "A Fidesz leváltható, Magyarország megjavítható" - jelentette ki az MSZP elnöke. Ezután átadta a szót Botka Lászlónak.

"Én nem ilyen világban hiszek"

"2016 a józan észtől való elfordulás éve volt. 2016 a Brexitről, Putyinról és Trump győzelméről szólt. 2016 az elbizonytalanodás, a talajvesztés éve volt. Önjelölt diktátoroké, akik kártevőként tekintenek kritikusaikra, s ha tehetik, az írmagjaikat is kiirtják" - kezdte értékelését Botka. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje úgy folytatta: 2016 a gazdagok éve volt, hiszen soha nem látott mértékben növekedtek a vagyoni különbségek. Jól látható, hogy világszerte populista népvezérek használják ki a gazdasági válság miatt elbizonytalanodottak helyzetét. Nekünk, magyaroknak azonban - folytatta Botka - nem 2016 hozta ezt a katasztrofális helyzetet, közel tíz éve tart már ez a folyamat. Orbán Viktor és populista társai a demokrácia legnagyobb ellenségei, akik felszámolják a társadalmi egyenlőség és igazságosság maradványait is, felélik a jövőt, hiszen jövőképük sincs. Botka szerint Orbán és társai a "pénz nyelvén kívül más nyelvet nem beszélnek", értékeik nincsenek, sőt, egyedül a népszerűségi listát tekintik mércének.

"Én nem ilyen világban hiszek" - fogalmazott Botka, hozzátéve: "a baloldalnak meg kell mutatnia, hogy létezik hiteles, kormányzóképes alternatíva. "Fűt-fát lehet ígérni, de a problémákra ez nem válasz". Kijelentette, van olyan politika, ami egyszerre igazságos és egyenlőségelvű, sőt, a jólét és a demokrácia nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő gondolatok.

Botka szerint le kell számolni a populista trükkökkel, így például a mesterséges ellenségkép gyártással. A baloldalnak azt kell képviselnie, hogy a társadalom minden tagja értékes. "Nincsenek uralkodásra termettek, s nincsenek értéktelenek. Számunkra mindenki fontos, mindenki a közösség része. Tagadjuk a Fidesz által kiépített kasztrendszert" - fogalmazott Botka, kifejtve, "el kell érnünk, hogy a tehetségre és szorgalomra alapozva előre lehessen jutni, éppúgy a Kádár-kori Alcsútról, ahogyan napijaink Csenyétéjéről is, amely a legszegényebb település az országban". A miniszterelnök-jelölt gyomorforgatónak nevezte Lázár János jól ismert szavait, "akinek nincs semmije, az annyit is ér". Úgy vélte, a kormánnyal szembeni alternatívaként "nem hibáztathatjuk az embereket, elsősorban magunkba kell nézniük".

Aztán nekiment Gyurcsánynak

Botka egyértelművé tette álláspontját a 2010 előtti kormányzásról is. "A harmadikutas szociáldemokrata politika rossz politika volt, s törvényszerű, hogy megbukott" - utalt a Gyurcsány Ferenc által kormányfőként megfogalmazott programra. A Demokratikus Koalíció tegnap újraválasztott elnökét tovább ostorozva Botka arról beszélt, hogy naivitás volt azt hinni, hogy az esélyegyenlőtlenségre való törekedés önmagában elegendő. Botka a gazdasági válságot felidézve, s annak ideológiai hatását elemezve arra jutott, "az embereknek elegük lett" a rossz baloldali kormányzásból, ezért hitték azt, hogy egy erős kezű vezető oldja majd meg a problémáikat, s így váltak vevővé a populizmusra. "A jobboldali populizmus a gyenge és tehetségtelen baloldali politika eredménye" - tette egyértelművé, majd azonnal hozzátette: "csak az állhat ki 2018-ban, aki levonta a következtetést a 2002-2010 közötti kormányzás kudarcaiból", s aki vállalja a felelősséget. "Aki a választók szemébe hazudott, az tehertétel a baloldal számára" - tette egyértelművé Botka, aki azonban Orbánra utalva azt is hozzátette: "aki pedig becsapta a választókat azért, hogy gázszerelőjét Harley Davidsonra ültesse", az tehertétel a magyar társadalom számára.

Botka kijelentette: Magyarországon csak akkor van esély a változásra, ha a két legmegosztóbb politikus távozik a közéletből. 

A Fidesz becsapta és elárulta Magyarországot

Botka ezután lesújtó képet festett az ország állapotáról, s célként jelölte meg az unióellenesség felszámolását, rávilágítva, hogy Magyarország működni is képtelen volna európai szövetségesei, a közösség nélkül, nemhogy fejlődni. A miniszterelnök-jelölt szerint nem csoda, hogy a miniszterelnök kevés szót szentelt évértékelőjében a belpolitikáról, hiszen az országot valójában romló statisztikák, munkaerőhiány, szegénység, kilátástalanság jellemzi. Botka szerint csak Orbán dolgozószobájának árából "régen hozzáláthattunk volna a szegénység felszámolásához", de az oligarcháknak csatornázott állami és uniós pénzekből valójában az ország állapotán is segíteni lehetne.

A Botka számára prioritásként megjelölt egészségügy állapotáról azt mondta, azt "a Fidesz kivégezte", az ellátórendszer lesilányításával "balkáni színvonalat célzott meg". Eközben az az oktatásba éppenséggel nagy eredménnyel bevonult a Fidesz serege, ami magával is hozta a katasztrofális PISA-eredményeket, s azt, hogy ma már a magyarok jelentős része magániskolákba íratja gyermekeit, mert az állami iskolarendszert lerontották, nemzetközi szinten is kiszolágáltatottá téve a jövő generációját. Mndeközben "az a fiatal demokrata, aki Nagy Imre temetésén olyan határozottan felszólította a távozásra az oroszokat, most visszacsempészi őket az országba", mondta Botka, szerinte ugyanis a Putyinnal való üzleteléssel Orbán Viktor "atomerőműre cseréli a szabadságot, amelyért 40 évig szenvedtünk". Összegzése szerint "a Fidesz becsapta és elárulta, ellopta, megnyirbálta, korlátozta, megfélemlítette Magyarországot", nem a magyarok érdekében, hanem a magyarok ellenében politizál - másképpen nem magyarázható a tevékenysége.

Botka kijelentette: igazi baloldali fordulatra van szükség, mert egy olyan ország megteremtése a cél, ahol az esélyegyenlőség megteremtése nem csak álom. A 2010 előtti baloldali kormányok adósok maradtak a vagyoni egyenlőtlenségek felszámolásával, ami nemcsak Orbán hatalmához, de a jelen katasztrofális állapotaihoz is vezetett. "A legnagyobb baj, hogy egyesek nem látják be hibáikat, tetteik súlyát. Azt hiszik, csak a véletlenek szerencsétlen összjátéka miatt buktak meg" - mondta Botka, hozzátéve azt is, hogy ugyanakkor "ami 2010 után következett, az a rémálom maga". Országértékelése legkardinálisabb pontjaként az eluralkodott szegénységet említette, amelynek konzerválásával, sőt, növelésével a Fidesz a saját maga által diktált alaptörvény, de a kereszténység alapelveit elfelejtette. "Aki lenézi, megveti, semmibe veszi a szegények és a gyengébbek problémáit, az nem méltó az ország vezetésére" - jelentette ki.

Botka felvázolta vízióját arról, mit és hogyan kell tenni a szegénység felszámolása érdekében. "Mi itt a baloldalon egészen másképpen gondolkodunk" - mondta, s kifejtette: az a céljuk, hogy a  társadalmi igazságosság jegyében az origarchának is kivegyék a részüket a közteherviselésből, hogy a jól keresők, a gazdagok többet adózzanak, ezzel a társadalmi olló összébb szoríthatóvá váljon. Elsődleges cél az oktatás és egészségügy színvonalemelése, ezekkel a várható élettartam növelése. Botka miniszterelnöki programként hirdette meg a tisztességes boldogulás feltételeinek megteremtését, egy "egyenlőbb, igazságosabb és felemelőbb Magyarországot. Ennek megvalósítása pedig a leghatározottabb szándékom".

"Nem fogok elvtelen kompromisszumokat kötni"

Botka elképzelései szerint a kormányváltást követően ezen prioritások mentén haladnak majd az aktív, beavatkozó állam kialakítása felé. Igenis lát esélyt arra, hogy ez a program többséget kap, hiszen "Magyarország változást kíván: a szavazók többsége ezt akarja". A választók "azt akarják, hogy olyan vezetők vegyék kezükben az irányítást, akik nem taposnak az emberek fejére", akiknek elveik vannak, nem kérnek a 2010 előtti önpusztító kormányprogramokból, de nem vevők a 2010 utáni urizálásra és arroganciára sem. "A megújuló baloldalnak ezt a választói akaratot kell képviselnie" - tette egyértelművé, "a szocialistáknak be kell bizonyítaniuk, hogy a baloldal vezető erejeként tanultak, tanultunk a hibáinkból". 

Botka László bocsánatot kért azoktól a választóktól, akik azért fordultak el tőlük, mert ők nem a képviseletükkel, hanem csak a szavazatbesöpréssel voltak elfoglalva. "Ilyen többet nem fordulhat elő" - fogalmazott, majd pedig kijelentette: "soha többé nem hagyjuk a választóinkat cserben". 

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje pártja nevében azt is egyértelművé tette: "mi, demokraták nem fogunk kiegyezni a Jobbikkal", de megpróbál megegyezni minden demokratikus, demokratikusan gondolkodó párttal, erővel. Az is világos célja, hogy ebben az országban egyetlen demokratának se kelljen lehajtott fejjel járnia. Botka arról is beszélt, sokkal kényelmesebb lenne Szegedről végignézni a választási kampányt, szereti és büszke városára, "de nem maradhatunk sziget, közös ügyeink, közös felelősségünk van". Kijelentette: "a 2018-as választás másnapján is tükörbe akarok nézni".

Botka végül beszélt arról is, hogy a győzelmi esélyek ugyan gyakran megkérdőjeleződnek, de neki egymillió "öntudatos állampolgár" megnyerése a célja a következő évben, s így egyértelmű: a győzelem. Azt is mondta: "a 106 egyéni képviselőhely többsége megnyerhető, de a hadviselés áldozatokkal jár. Azok, akik már eljátszották esélyüket és a választók bizalmát, vonuljanak vissza" - fogalmazott ismét Gyurcsány Ferencre utalva, majd pedig azt is hozzátéve: az elmúlt hetekben már találkozott pártvezetőkkel, tárgyalt és egyeztetett, s - ahogyan Molnár Gyula pártelnök kérte - egyértelműen a megegyezésre törekszik. Ugyanakkor hangsúlyozta: "nem fogok elvtelen kompromisszumokat kötni". Jövőbeni, illetve reménybeli partnereknek azt üzenete: ha elfogadják a feltételeit, akkor győztes csapathoz fognak tartozni. Szerinte most, s a következő hetekben "kiderül, ki az igazi demokrata, s ki az, aki csak papol Orbán leváltásáról". Végül azt mondta: "aki változtatni akar, az csatlakozzon hozzánk, demokratákhoz". Még egyszer egyértelművé tette: elszántan fog harcolni a 2018-as választási győzelemért, majd pedig úgy fejezte be: "hajrá Magyarország, hajrá Európa, hajrá demokraták!"

A Szabad Sajtó Alapítvány országértékelő rendezvényén mintegy háromszáz pártag és szimpatizáns, valamint közéleti személyiségek sora vett részt. A hallgatóságban természetesen feltűntek a párt korábbi elnökei, így Lendvai Ildikó és Kovács László, de Hiller István országos választmányi elnök, valamint az MSZP elnökségének és frakciójának valamennyi tagja is.