CBA;rendőrök;ételmérgezés;

2017-02-20 10:39:00

Ételmérgezést okozhatott a CBA alvállalkozója rendőröknek

A CBA egyik partnerének, a CBA L és F Kft.-nek a beszállítója vihetett fertőzött szendvicseket a déli határon szolgáló rendőröknek, akik közül több mint százan betegedtek meg és váltak szolgálatképtelenné - írta meg a Magyar Nemzet. 

A történtek után sem a rendőrség nem bontotta fel hideg élelmezésről szóló szerződését az említett CBA-partnerrel, sem pedig a CBA L és F Kft. nem lépett a fertőzött szendvicseket beszállítójával szemben. Sőt, a CBA-cég a Magyar Nemzetnek most azt nyilatkozta, hogy az alvállalkozóként bevont AMO Bt. által gyártott szendvicsekben nem is találtak kórokozót.  A Magyar Nemzet szerint ez ellentmond a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vizsgálatainak.

Január elején 126, a magyar–szerb határ védelmére kivezényelt rendőr betegedett meg. Akut gyomor- és bélrendszeri panaszok, hányinger, hányás, hasmenés, hasi fájdalom jelentkezett náluk. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal végül annyit árult el, hogy az AMO Bt. illegális, azaz bejelentés nélkül működő üzeméből vett mintákban toxint termelő B. cereust mutatott ki. A B. cereus, illetve toxinja akut bélrendszeri tüneteket okozhat" – írták.

Az üzem működését azonnali hatállyal felfüggesztették.

Bár egyértelműen kiderült, hogy a CBA F és L Kft. illegális üzemből hozott szendvicset, a CBA L és F Kft. és az általa bevont alvállalkozó AMO Bt. továbbra is partner maradt a közreműködő a déli határon szolgáló rendőrök hideg élelmezésében - írta a Magyar Nemzet.

Cáfol a CBA
Nem jelenthető ki, az AMO Bt. által készített szendvicsekkel kapcsolatban, hogy azok fertőzöttek lettek volna, erre irányuló vizsgálat ugyanis nem történt. - juttatott el közleményt szerkesztőségünkhöz a CBA. A vizsgálat során a Hungaro-Food 2009 Kft. által gyártott felvágottban találtak baktérium kórokozót, amellyel kapcsolatban sem a fővállalkozó sem az alvállalkozó nem tehető felelőssé.
Ugyanis a termék csomagolását a gyártó vagy import termék esetében az első magyarországi forgalomba hozó végzi és ő szavatol a benne lévő termék megfelelőségéért. Tényként állapítható meg, hogy az ellenőrzés alkalmával, a felvágott minőség megőrzési idejét rendben találták, a tárolási hőmérséklet is a szabályoknak megfelelő volt, amit az illetékes hatóság helyszíni jegyzőkönyve is bizonyít.
Tényként állapítható meg az is, hogy nem nyert bizonyítást, hogy a megbetegedést mi okozta - zárul a cáfolat.