Esztergom;tiltakozás;hulladékfeldolgozó;

2017-02-21 22:30:00

Hulladékdfeldolgozó - Esztergom tiltakozik

Az esztergomi önkormányzat tiltakozik a szlovákiai Párkányba tervezett hulladékfeldolgozó üzem építése ellen, és nemzetközi hatásvizsgálati eljárás indítását kezdeményezi – erről fogadott el egyhangú határozatot a képviselő-testület kedden.

Az évi húszezer tonna gumit és műanyag hulladékot feldolgozó létesítmény az uralkodó szélirány miatt Esztergom levegőjét rontaná, erről a város eddig semmilyen hivatalos megkeresést nem kapott a hulladék feldolgozó építéséről. A véleményezési határidő lejárta (február 22.) előtt néhány nappal a környezetvédelmi bizottság meghallgatta a párkányi polgármestert. Romanek Etelka polgármester beszámolója szerint Eugen Szabó azt kérdezte, hol volt eddig az önkormányzat, illetve úgy fogalmazott, hogy „el volt sumákolva az ügy”.

Magyar Közösség Pártja aláírásgyűjtést kezdeményezett a hulladék feldolgozó megépítése ellen, a petíciót néhány nap alatt csaknem ötezer ember írta alá. Időközben a párkányi önkormányzat honlapján megjelent Eugen Szabó sajtóközleménye, amely szerint a hatástanulmány kidolgozása után a szlovák környezetvédelmi minisztérium utasítása alapján közmeghallgatást tartanak.