Trócsányi László;Soros Nyílt Társadalom Intézet Alapítványa;

2017-02-21 22:38:00

Megvan a kormány csodafegyvere

"Külföldről finanszírozott szervezetként" kellene regisztráltatnia magát minden olyan civil-szervezetnek az igazságügyi minisztérium javaslata szerint, amelyik 3,6 millió forint feletti külföldi támogatást kap. Ez az összeghatár ugyanaz, mint ami a pénzmosás elleni törvényben van érvényben - írta a hvg.hu.

Trócsányi László igazságügyi miniszter a múlt héten a kormánypártok évadnyitó frakcióülésén ismertette a civil törvény módosításának készülő minisztériumi tervezetét. A lap úgy tudja, a frakcióülésen a Soros Nyílt Társadalom Intézet Alapítványától támogatást kapó szervezeteket említették, mint a törvényi szigorítás célcsoportja. A vita végül azzal zárult, hogy az igazságügyi tárca és az Emmi áttekinti a szervezetek működését, azután szabják majd meg az új értékhatárt, hogy kiderült, összesen mennyi pénzből gazdálkodnak a szervezetek, és annak mekkora része külföldi támogatás.