tiltakozás;Párkány;hulladékfeldolgozás;

2017-02-24 06:13:00

„Röhej az egész" - Tiltakoznak a hulladékégető ellen

Heves tiltakozást váltott ki Esztergomban az, hogy Duna túlpartján, a szlovákiai Párkányban egy beruházó hulladékfeldolgozót építene. A helyiek attól félnek, az üzemből felszálló füst beterítené Esztergomot. A szlovák környezetvédelmi minisztérium illetékese a Népszava kérdésére körültekintő engedélyeztetési eljárást ígért.

– Én sem szeretném, ha megépülne a hulladékégető! Félek, hogy káros anyagok kerülnének a levegőbe – mondta Ugrik Péter a szlovákiai Párkány Duna-partján, amikor a településre tervezett, nagy vitát kiváltó gumi- és műanyag-feldolgozóról kérdeztük. A könyéken megszólított párkányiak kivétel nélkül hasonlóan vélekedtek. Egy középkorú férfi akadt csak, aki hezitált kissé. – Valahol persze mégiscsak fel kell dolgozni a hulladékot, szóval az mégsem járja, hogy mindenhol csak nemet mondunk az égetőműre – fejtegette, de aztán legyintett. – Persze én is csak dumálok, mert az elsők között írtam alá a párkányi tiltakozó ívet.

A Duna túlpartján, Esztergomban is mindenki égető-ellenes, akit kérdeztünk. – Röhej az egész. Párkányban is meg nálunk is van fürdő, egyre több a turista a környéken, és akkor pont ide kell gumifeldolgozót telepíteni!? – fakadt ki egy kerékpáros férfi, aki úgy fogalmazott, muszáj fellépni az ügyben, mert hiába másik ország beruházásról van a szó, a füst biztosan nem áll majd meg a határon.

Az itt is, ott is ellenzett feldolgozóról Párkány polgármestere, Szabó Eugen a Népszavának felidézte: február elején kereste meg őket a beruházó az újrahasznosító üzem tervével. A létesítményről – tette hozzá – egyelőre csak annyit tudnak: gumit és műanyagot dolgozna fel termikus eljárással, amely információk szerint nem azonos az égetéssel. A helyi képviselő-testület már tárgyalt az üzemről, s az állásfoglalást elküldte a szlovák környezetvédelmi minisztériumnak: jelenleg nem támogatják a beruházást az esetleges „környezetvédelmi rizikók” miatt. A polgármester ugyanakkor kérdésünkre elmondta: ha később megnyugtató válaszokat, garanciákat kapnak, akkor nem zárkóznak el a tervektől. Hangsúlyozta azonban, hogy még csak most készül a környezetvédelmi hatástanulmány, és mindenképpen tartanak majd az ügyben közmeghallgatást.

Mindehhez lesz egy-két szava Esztergom önkormányzatának is. A jobboldali vezetésű város ugyanis hivatalosan jelezte: tiltakoznak a tervezett üzem ellen, és aláírásgyűjtést kezdeményeznek az ügyben, hogy minél szélesebb körű társadalmi támogatással erősítsék meg az önkormányzat álláspontját. A határozott fellépés annyiban érthetőnek tűnik, hogy Romanek Etelka polgármester (Fidesz-KDNP) a birtokukba került információkra hivatkozva arról tájékoztatta a képviselő-testületet: évi 20 ezer tonna műanyag- és gumihulladékot kezelne az üzem, amely az uralkodó északnyugati szélirány miatt „negatívan befolyásolhatja” Esztergom város levegőminőségét is.

A Népszava próbálta elérni a beruházó céget, ám hívásainkra és e-mailünkre sem reagáltak. – Jelenleg az elején jár az elbírálási folyamat, amely hosszú hónapokat vehet igénybe – nyilatkozta lapunknak Tomás Ferencák, a Szlovák Környezetvédelmi Minisztérium szóvivője, aki hozzátette, a véleményezés szakaszában mindenkinek joga van elmondani az álláspontját, így a helyi lakosságnak, az önkormányzatnak, és az esztergomiaknak is. Mint mondta, a magyar fél már jelezte is, csatlakozna az engedélyeztetési eljáráshoz, a vonatkozó uniós szabályok pedig alapján az ilyen projektekben ki kell kérni a régió, illetve a magyar szaktárca véleményét is.

Heiligenkreuz 2.0
A párkányi hulladékkezelő esete kísértetiesen hasonlít ahhoz a vitához, amely nem egészen tíz éve robbant ki a nyugat-magyarországi Szentgotthárd és a szomszédos osztrák település, Heiligenkreuz között. A helyiek azért tiltakoztak, mert az osztrák-magyar határhoz tervezett burgenlandi égetőmű füstje az uralkodó nyugati széljárás következtében elsősorban a magyarokat szennyezte volna. Az üzem végül - nem függetlenül a tiltakozásoktól - nem épült meg.