TEK;Bródy Sándor utca;

2017-02-27 14:50:00

TEK-esek, rendőrök szállták meg a Bródy Sándor utcát

Lezárták a Bródy Sándor utca mindkét végét, rendőrök, TEK-esek, mesterlövészek, illetve az ELMŰ és a Főgáz szakemberei is a helyszínen vannak – írja az Index.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya azóta közölte: késsel a kezében fenyegetőzött egy férfi ám a rendőröknek még a terrorelhárítás munkatársainak kiérkezése előtt sikerült együttműködésre bírniuk; nem sérült meg senki.

A tájékoztatás szerint egy 23 éves férfi egy Rökk Szilárd utcai lakásban eddig ismeretlen okból zavartan viselkedett és egy konyhakéssel a kezében fenyegetőzött. A férfi édesapja elhagyta az ingatlant és értesítette a rendőrséget, de a fiatalember közben eltorlaszolta egy szekrénnyel a bejárati ajtót; a rendőröket pedig nem engedte be a lakásba. A zavart férfi nem volt hajlandó beszélni a járőrökkel, kezében a késsel fel-alá járkált a lakásban - írták.

A VIII. kerületi rendőrök értesítették az Országos Mentőszolgálat és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársait, utóbbiakat azonnal a helyszínre is irányították. A kiérkezésükig a józsefvárosi járőröknek sikerült jobb belátásra bírniuk a férfit, aki beengedte a rendőröket és együttműködővé vált.

A TEK egészségügyi ellátója megvizsgálta a férfit, majd a mentők további vizsgálatokra kórházba vitték - közölték.