MTA;Palkovics László;

2017-03-01 07:01:00

Sorosék az MTA-n?

Hosszú idő után végre többen kiálltak a Magyar Tudományos Akadémia tudósai közül, hogy rámutassanak a sosem tökéletes, ám a maiaknál szebb napokat is látott magyar közoktatás egyre súlyosbodó állapotára. Múlt héten a tragikus PISA-eredményeket értékelték az akadémikusok - beismerve, hogy akkora zuhanást a diákok teljesítményében, mint 2009-2015 között történt, még soha nem láttak -, most hétfőn pedig a Stádium 28 Kör - melynek akadémikus és nagydoktor tagjai tavaly nyílt levélben szólaltak fel az elmúlt évek antidemokratikus intézkedései ellen - fórumán világítottak rá az oktatási rendszer anomáliáira.

A fórumon jelen volt Palkovics László oktatási államtitkár is. Kijelentette: számára semmi újat nem mondtak a tudósok. Ami nem csoda, hiszen a fórumon elhangzott szinte minden bírálat a pedagógus szakszervezetek vagy épp a Civil Közoktatási Platform nyílt leveleiben, érdemi változásokat sürgető követeléseiben is megjelent az elmúlt években csakúgy, mint a Tanítanék Mozgalom tüntetésein. Az oktatásban érdekelt civil és szakmai szervezetek már évek óta kongatják a vészharangot, de a kormány elintézi őket annyival, hogy "a baloldal ügynökei" (szakszervezetek), vagy "Soros György által pénzelt külföldi ügynökök" (civil szervezetek).

Éppen ezért meglepett, hogy az akadémikusi bírálatok után egyetlen, a kormány szolgálatában álló sajtóorgánumban sem olvashattunk vagy hallhattunk arról, ki vagy kik állnak a magyar tudósok háta mögött. Egyelőre Soros György pénzelte külföldi ügynököknek sem nevezték őket. De még Deutsch Tamás sem emlékeztette őket arra, Magyarországon jelenleg az történik, hogy ezek az okoskodók magyar egyetemeken taníthatnak. Úgyhogy jobb lenne, ha kussolnának.

Palkovics László viszont elismerte, hogy egyetért a felvetett problémákkal. Vagyis lényegében kimondta: egyetért a szakszervezetek és a civil szervezetek, így a Tanítanék Mozgalom és a Civil Közoktatási Platform bírálataival is (holott utóbbi szervezeteket korábban azzal hárította: szerinte nem szakmai, hanem politikai érdekek húzódnak működésük mögött). De ha az oktatási államtitkár tud a problémákról és el is ismeri, hogy azok valóban gondot jelentenek, miért nem cselekszik? A válasz: az ő keze is meg van kötve. Engedélyért egy olyan emberhez kellene fordulnia, aki egy torz valóságban él. És aki azt szeretné, hogy abban éljünk mi is.